ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amikor tavaly május 31-én az Országgyűlés tárgyalta a Gazdasági Versenyhivatal 1997. és 1998. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámolót, a Független Kisgazdapárt állásfoglalását szintén én tolmácsoltam. Elolvasva az akkori hozzászólásomat, érdekes megállapítás, hogy az akkor elmondottak gyakorlatilag ma is érvényesek, akár egy az egyben felolvashatnám az akkori beszédemet - természetesen ezt nem teszem meg.
A fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, a versenyt korlátozó megállapodások, az erőfölénnyel való visszaélés vagy az összefonódások tavaly bemutatott példái idén ugyanúgy érvényesek, csak a szereplők, a károsultak és a törvénysértők köre más. A Gazdasági Versenyhivatal elnökének - akit ezennel én is köszöntök, és elnézést, az előbb kihagytam a felsorolásból - a jelentés elején tett azon kijelentése, miszerint a piaci viszonyokban 1999-ben gyökeres változás nem történt, éppúgy lehet jó hír is, mint ahogy rossz is. Rossz természetesen csak abban a vonatkozásban, hogy a monopóliumok tavaly sem mindig a fogyasztók érdekének szemüvegén keresztül kémlelték a magyar piacot, és továbbra is a nyereség mindenekfelettiségét tekintették az elsődleges rendező elvnek.
A veszély ott van, hogy például a hálózatos szolgáltatók - elektromos áram, gáz, víz, csatorna, vezetékes telefon - árai az infláció mértékét jelentősen befolyásolhatják, ezzel viszont a költségvetés sarokszámai módosulhatnak.
(16.10)
Tisztelt Országgyűlés! Dr. Nagy Zoltán úrnak, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének a gazdasági bizottság közelmúltban megtartott ülésén tett szóbeli kiegészítése is rávilágított azokra a területekre, amelyek a hivatal figyelmének fókuszában állnak.
Ezek az imént már említett versenyfelügyeleti eljárások, nevezetesen a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása, a versenykorlátozó megállapodások, az erőfölénnyel való visszaélés, az összefonódások és a fogyasztómegtévesztéses ügyek. Mindegyik területtel kapcsolatban hangzottak el vélemények, kérdések a gazdasági bizottság két héttel ezelőtti ülésén, amelyek nyomán újra bebizonyosodott, hogy a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény ma még korántsem érvényesül maradéktalanul Magyarországon.
A J/2669. számú beszámoló véleményünk szerint nagyon jó összefoglalóját adja a hivatal működésének és elvégzett feladatainak. A jelentés részletezésétől most teljes mértékben eltekintek, hiszen az minden képviselő rendelkezésére áll. Van azonban kritikai észrevételünk is.
Nemtetszésünknek adunk hangot, amikor szóvá tesszük, hogy nevetségesen, sőt veszélyesen kevésnek tartjuk a Versenytanács által határozatban meghozott bírságok összegét. Nevetséges, mert egy-egy multinacionális cég esetében sokszor a bírság nagysága nem nagyobb, mint egy néhány fő részére adott üzleti ebéd összege; veszélyes pedig azért, mert az alacsony összeg elrettentés helyett biztatást ad mindenkinek, aki törvénysértő lépésének megtétele előtt csak egy kicsit is hezitál.
Véleményünk szerint az amúgy sem mindig a helyén, illetve a rangjához méltóan kezelt Versenyhivatal saját presztízsét viszi a vásárba, ha önmagát devalválva hoz enyhe ítéleteket. Szomorúnak tartjuk továbbá, hogy - idézem a jelentést - "1999-ben is előfordult, hogy egyes versenyt érintő jogszabálytervezetek államigazgatási egyeztetéséből kimaradt a hivatal, illetve gyakran irreálisan rövid idő állt rendelkezésre a benyújtásra váró tervezetek véleményezésére."
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék egyetlenegy konkrét ügyet is szóba hozni, miután ez engem eredeti szakmámat tekintve is, valamint választókörzetem szempontjából is szorosan érint. A nagykanizsai székhelyű, száz százalékban MOL Rt. tulajdonú Rotari fúrási részvénytársaságról van szó, amelynek privatizációs ügye már nagyon hosszú ideje húzódik. Két kérő, pontosabban ajánlattevő van a cégre, az egyik a jelenlegi vezetőkből és munkavállalókból álló társaság, a másik a szolnoki székhelyű MB Kőolajkutató Részvénytársaság.
A MOL már a Gazdasági Versenyhivatal állásfoglalását is kikérte az esettel kapcsolatban, azonban a hivatal a hiányos adatokra, valamint az adásvételi procedúra korai stádiumára hivatkozva határozott választ nem adott. Úgy vélem, hogy markánsabb vélemény lenne elvárható a hivataltól egyrészt jogállásából fakadóan, másrészt a két, egymásnak konkurenciát jelentő fúróvállalat üzleti tervezésének segítése, illetve nem utolsósorban az ott dolgozó - a családtagokat is beleszámítva - sok ezer ember tisztánlátásának érdekében. Talán nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak nem csak vegytiszta helyzetekben és utólag kell tudnia állást foglalni.
Az eddig elhangzott kritikai észrevételeket leszámítva, amelyek gyorsan és ráfordítások nélkül orvosolhatók, a Gazdasági Versenyhivatal munkáját a Független Kisgazdapárt nagyra értékeli, az 1999. év beszámolóját elfogadja, az abban közzétett ajánlásokat az érintetteknek megfontolásra ajánlja. Kicsit nagyobb "exhibicionizmust", erősebb hangot kérünk a hivataltól, valamint szigorúbb bírságolást a Versenytanácstól. Szeretnénk, ha a Gazdasági Versenyhivatal a törvény adta jogosítványaival, illetve a maga eszközeivel élve még jobban küzdene a gazdasági hatékonyságért, és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásáért, az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdekeiért, a vállalkozások versenyére hátrányos összefonódások megakadályozásáért.
Befejezésül, 2000-ben is azt kívánom a hivatalnak, mint 1999-ben, azaz munkájuk során továbbra is a fenti célokhoz fűződő közérdeket tekintsék alapelvnek. A közérdek pedig a legritkábban van fedésben a szolgáltatók, a kereskedők érdekeivel, ráadásul ez utóbbiak is élethalálharcot vívnak egymással. Önöknek nagy felelőssége van a fogyasztó érdekeinek megvédésében a tőkével, főleg annak karvaly típusával szemben.
Természetesen a H/3508. számú országgyűlési határozati javaslatot is elfogadásra ajánljuk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem