DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Talán már alig emlékszünk rá, hogy itt egy részletes vita folyik, és nem kétperces viták sorozata. Bevezetőként azt szeretném csak felidézni mindenki emlékezetéből, hogy, gondolom, pontosan tudja minden tisztelt jelen lévő képviselőtársam, az egy köztudomású tény, aki ezekkel a kérdésekkel behatóbban foglalkozik, az tudhatja, hogy az úgynevezett összeférhetetlenségi szabályokra, de általában véve az országgyűlési képviselők jogállását rendező törvényben a jogállást rendező szabályokra, így például az összeférhetetlenségi szabályokra vonatkozóan is, az Országgyűlésnek igen széles mérlegelési jogköre van, időben és térben igen tág határok között állapíthat meg szigorúbb vagy kevésbé szigorúbb szabályokat. Ezzel az égvilágon semmi probléma nem lenne, ehhez két követelmény szükséges: egyrészt, hogy ezek a rendelkezések alkotmányosak legyenek, ez nyilvánvaló, másrészt szerintem az is nyilvánvaló, hogy ebben a Házban egy szükséges konszenzus legyen.
Konszenzus ezzel a törvénnyel kapcsolatban kizárólag kétharmados lehet, azaz az előterjesztők szándékának a komolyságát, hogy nem egyeztették a parlament többi frakciójával az előterjesztésüket, nyilvánvalóan bizonyítja, hogy nem is állt szándékukban komolyan ezzel kapcsolatban törvényt alkotni. Egyébként, hogy ez a széles körű mérlegelési lehetőség rendelkezésére áll az Országgyűlésnek, ezt az Alkotmánybíróság is kimondta a határozatában. Apropó, Alkotmánybíróság; csak szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselő urakat arra, hogy az Alkotmánybíróság több mind tíz kérdést volt kénytelen megtárgyalni a képviselői összeférhetetlenség ügyében, hiszen 1996-ban és 1997-ben, amikor ezzel foglalkoztunk, 52 képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult - először a köztársasági elnökhöz, majd az Alkotmánybírósághoz fordult - a törvényjavaslat különböző problémáival kapcsolatban.
Csak szeretném felhívni a figyelmüket és emlékeztetni arra, hogy ezek a kérdések, például, ha jól emlékszem, talán a 4. és a 9. is, foglalkoztak a vagyonnyilatkozat kérdésével, az ajándékozással kapcsolatos kimutatás kérdésével is. És ugyancsak szeretném önöket emlékeztetni, bár, gondolom, mindannyian olvasták behatóan ezen alkotmánybírósági határozatot, egy alig 24 paragrafust érintő törvénnyel kapcsolatban, azok után azt mondani a tisztelt kormánypárti képviselőknek, hogy ez nagyon rossz törvény, és egyáltalán nem állja ki a próbát, nem teljesen helytálló, mert az ezzel a több mint tíz kérdéssel ostromlott Alkotmánybíróság teljes egészében alkotmányosnak találta a törvényt, alapvetően semmilyen változtatást rajta nem eszközölt. Ez azon kevés törvények közé tartozik, amelyek viszonylag rövid terjedelműek, és viszonylag nagy terjedelemben foglalkozott vele az Alkotmánybíróság, mégsem találta alkotmányellenesnek ezeket a rendelkezéseket. Úgy gondolom, az Alkotmánybíróságnak ebben a tekintetben biztosan hihetünk.
Én természetesen egy-két gondolat erejéig az általunk előterjesztett javaslatokkal is szeretnék foglalkozni, de talán megpróbálok sorrendben haladni, és a második pontban, a Csákabonyi Balázs, Wiener György, Tóth András és Keller László képviselők által előterjesztett módosító javaslatra térnék ki. Ez nyilván olyan terület, amelyre azt lehet mondani, hogy lehet így is szabályozni, és lehetne még bizonyosan nagyon sokféleképpen is szabályozni. Ez alapvetően, úgy gondolom, egy elfogadható szabályozási koncepciót tartalmaz.
Nekem egyetlenegy kifogásom van ezzel kapcsolatban, nevezetesen a javasolt (4) bekezdésre vonatkozó szabályozás, amely büntetőkamatok megállapítását teszi lehetővé. Én ezt egy nagyon ingoványos területnek tartom, én óva inteném a tisztelt képviselő urakat, hogy erre az ingoványos területre, talajra rámenjünk, mert ez igen komoly veszélyeket jelenthet. Én úgy gondolom, hogy ez egy kissé idegen elem ebben a szabályozási körben, nem tartom szerencsésnek, nem azt mondom, hogy alkotmányellenes, erről nem gondolom ezt, viszont azt gondolom, hogy a képviselői jogállásról szóló törvény alapvető rendeltetésével nem áll teljesen összhangban. Itt nem arról van szó, hogy nekünk forintra, fillérre végig kell tudnunk követni a képviselő vagyonának a változását, hiszen erre alapvetően az adójogszabályok köteleznek minden magyar adófizető állampolgárt, így az országgyűlési képviselőt.
(19.30)
Nem adó, nem büntető és nem is polgári jogi jellegűek ezek a szabályok; az országgyűlési képviselők jogállása, így az összeférhetetlenségi szabályok is kimondottan közjogi szabályok. Ehhez a területhez véleményem szerint nem igazán illeszkedik az, hogy ilyen jellegű büntetőkamatokat kelljen megállapítani, bár lehet, hogy én sem tudtam volna hirtelenjében jobbat kitalálni, ha már ilyen törvényhozási kényszer elé kerülök. Egyébként koncepciójában szerintem maga a javaslat elfogadható.
Tiszteletben tartom a Házszabályt, és azokról a javaslatokról, amelyek házszabályszerűen nem tárgyalhatók, én sem szólok.
Az összes többi más módosító javaslatra, amelyet Hack Péter képviselőtársammal együtt nyújtottunk be, alapvetően igaz az, hogy valamelyest szigorítást szeretne elérni, szigorító indítványokat tartalmaz. Viszont megdöbbentem azon, amikor talán Répássy képviselő úrtól hallottam még a vita elején ma azt, hogy minden szigorítást támogatnak - én ezt nem tartom értelmes dolognak. Bizony a szigorításoknak is véleményem szerint van egy ésszerű határa, a végtelenségig szigorítani nincs értelme ezt a törvényt sem, mint ahogy egyébként más törvényt sem. Azt a célt ugyanis, amelyet esetleg ilyen szigorításokkal sokan szeretnének elérni, hogy minden tekintetben precízen ellenőrizzék a képviselők vagyongyarapodását, természetszerűleg nem lehet elérni. Én szívesen felvállalom azt a véleményt - és nem hiszem, hogy ezt könnyen lehet cáfolni -, hogy minden összeférhetetlenségi szabályt ki lehet játszani, ha valaki nagyon szeretné. Itt nem a jogi felelősségen van hangsúly. Nem arra helyezném a hangsúlyt, hogy milyen összeférhetetlenségi eljárást, annak milyen részletszabályait, mennyire szigorú szabályait kellene megalkotni, hanem arra helyezném a hangsúlyt, hogy az összeférhetetlenségi szabályok alapvetően politikai felelősséget alapoznak meg. Ebben véleményem szerint nagyon eltérő a közöttünk lévő álláspont, mert mi nem a szabályozás részletkérdéseiben és szigorúságában, hanem a korrekt, erkölcsileg, politikailag elfogadható módon történő gyakorlásában látjuk a törvény hatásosságát és eredményességét.
Ha abból indulunk ki, hogy jaj, kérem, én még találtam három olyan pontot, ahol itt meg itt meg itt kijátszható, akkor is azt lehet mondani, hogy utána újabb három pontot bárki bármikor fel tud hozni, vagy négyet vagy ötöt vagy hatot. Most sem az a probléma, hogy ez a törvény kijátszható. Az a probléma, hogy az a képviselő, akivel kapcsolatban ezek a problémák felmerültek - nevezetesen, hogy a vagyonában olyan változások történtek, amelyek nem biztos, hogy könnyen nyomon követhetők, és nem biztos, hogy tiszta vagyoni helyzetet mutatnak -, nem akarja betartani a törvényt. Ha akarná az, akinek a törvényt be kellene tartani, semmi nem akadályozza meg abban, hogy nyilvánosságra hozza a vagyonnyilatkozatát.
Kétségtelen: nem jogi kényszer, csak politikai, egy erkölcsi kényszer áll fölötte. Ja, kérem, ha önök úgy gondolják, hogy az erkölcsi és a politikai kényszer ránk nézve nem kötelező, akkor közöttünk nagyon alapvető nézetkülönbség mutatkozik! Nem hiszem, hogy ezeket az álláspontokat könnyű lesz közelíteni egymáshoz.
Csak egy részletkérdés a vagyonértékeléssel kapcsolatban: ezt egy alapvetően elhibázott dolognak tartom. Teljességgel betarthatatlan a törvénynek ez a rendelkezése! Gondolom, miután többen vagyunk jelen ügyvédek ebben a mai vitában, tudjuk, hogy nem egy ügyvédi iroda foglalkozik ingatlanforgalmi értékbecsléssel. Nálunk is van olyan kolléga, akinek ingatlanforgalmi értékbecslői szakvizsgája van, az irodánk is foglalkozik ingatlanforgalmi értékbecsléssel. Egyrészt egy ingatlanforgalmi értékbecslésnél eleve alapvetően más az, hogy milyen célból készül az értékbecslés: hitelfelvételi célból készül vagy értékesítési célból. (Dr. Répássy Róbert: Elég baj!) Egyszerűen megfoghatatlan dolog, hogy egy ingatlan mennyit ér - azt csak a piac pillanatnyi helyzetében lehet eldönteni. Nyilvánvalóan önök is pontosan tudják, hogy ha azt mondják valamelyikünk lakására vagy családi házára, hogy kérem szépen, képviselő úr, írja be, mennyit ér az a lakás, abban a pillanatban bármilyen összeget ír be - bármilyet! -, a képviselő önmagát hozza teljesen lehetetlen helyzetbe. Ugyanis ha netán, mondjuk, fél év múlva az az ötlete támad, hogy eladja a lakást, vagy erre kényszerül, hogy eladja, abban a pillanatban képtelenség azzal a lakással normálisan bármit is kezdeni a piacon, hiszen mindenki azzal fog jönni, hogy hát képviselő úr, maga beírta, hogy 6, 5, 3 vagy 15 vagy nem tudom, hány millió forintba kerül az ön lakása - hogy szeretne ön ezért többet kapni?! Ez nonszensz, olyan nevetséges helyzetet teremt, és egyébként szerintem maga a rendelkezés teljes mértékben ellenőrizhetetlenné válik.
Lassan lejár az időm, ezért csak még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: arra a módosító javaslatra, amelyet Rubovszky képviselő úr is előterjesztett, nevezetesen a 4. § (3) bekezdésének az elhagyására vonatkozó javaslatra. Ez az a rész, ahol - hogy úgy mondjam - le tetszettek bukni, már elnézést a kifejezésért. Tudniillik ha arról lenne szó, hogy önök elfelejtettek egy problémás rendelkezést kihagyni a törvényjavaslatból, akkor azt mondom, hogy tényleg, ez bárkivel bármikor előfordul. Ez egy jól végiggondolt mentőakció Torgyán képviselő úr javára. Ezt nem lehet véletlenül beletenni a törvénybe, ez csak ebből a célból kerülhetett be a törvénybe, semmilyen más célból nem, mert senki mással kapcsolatban ez nem merült fel, soha ez semmilyen problémát nem jelentett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), csak most Torgyán képviselő úrral kapcsolatban. Az, hogy önök ezt beletették, a célt nyilvánvalóan egyértelművé teszi, még ha most ezek után talán el is marad.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)
