KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársam hasznavehetetlennek minősítette a jelenleg hatályos törvényt. Megítélésem szerint ez nem így van. Hiszen - ellentétben azzal, amit folyamatosan sulykolnak a közvélemény felé - ez a törvény lehetővé teszi azt, hogy nyilvános vagyonbevallást tegyen a képviselő. És abban az esetben, ha a vagyonnyilatkozatával valami gond támad, akkor megindul a vagyonnyilatkozati eljárás, és annak keretén belül tisztázásra kerül a kérdés.
Én magam egyébként nem kívánom, hogy Torgyán József miniszter úr hozza nyilvánosságra a zárt borítékot. Én azt kívánom, hogy a mentelmi bizottság, aminek az elnöke Isépy képviselő úr, elnök úr, indítsa meg azt az eljárást, amit itt az SZDSZ kezdeményezett, és legyen egy vagyonnyilatkozati eljárás. Tudom, hogy ennek a feltételeit meg kell teremteni, sajnos, ezt csak későn tudjuk megteremteni, mert nem fogadták el a szocialista javaslatot, de ez megteremthető, és innentől kezdve az eljárás lefolytatható.
Tehát azt világosan kell látni, azt Répássy képviselő úr is elismerte, hogy honnan származik a probléma. (Dr. Répássy Róbert közbeszól.) Mert onnantól kezdve beszélünk a vagyonnyilatkozati kérdésekről. De azt meg többször elismerték, hogy ez az önök által favorizált törvényjavaslat azt a kérdést nem oldja meg, ami a problémát jelentette kezdetben. Tehát innentől kezdve - azt gondolom - arra kell megoldást találni, ami a valódi probléma.
Én nem gondolom, hogy tömegpszichózis lenne, vagy azt gerjesztett volna itt bárki, egyetlenegy ember, Torgyán miniszter úr lépései terelték ebbe az irányba a figyelmet. Egyéként, képviselő úr, mi ott élünk a választók között, a mi vagyonosodásunkat látják, és ilyen kérdéseket - meggyőződésem szerint - nem tesznek föl, amit most ön itt mondott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem