DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint bizonyára önök előtt is ismert, három kormánypárti képviselőtársam (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Kettő!), köztük én is, azért nyújtottunk be törvényjavaslatot, hogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt, mégpedig annak a vagyonnyilatkozatokra vonatkozó rendelkezését megváltoztassuk.
(15.10)
Azért szükséges szerintünk megváltoztatni ezt a törvényt, mert szükség van arra, hogy minden országgyűlési képviselő nyilvános vagyonnyilatkozatot tegyen (Bauer Tamás: Ma is tesz!), amelyet évente egyszer meg kellene újítani, és szükség van arra, hogy ebbe a vagyonnyilatkozatba minden választópolgár betekinthessen; szükség van arra, hogy bárki leellenőriztethesse ennek a vagyonnyilatkozatnak a valódiságát.
Azért kértük a Házszabálytól való eltérést, és azért kérjük önöket, hogy térjenek el a Házszabálytól, és engedjék azt, hogy a következő ülésünkön sor kerülhessen a módosítókról való szavazásra, illetve a zárószavazás napirendre tűzésére is sor kerülhessen, mert összesen huszonegy módosító javaslat érkezett. Nem olyan nagy számú módosító javaslat ez, amelyekről ne tudna határozni az Országgyűlés, ezt követően pedig a zárószavazásra is sor kerülhetne.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt szocialista és szabad demokrata Képviselőtársaim! Egy héttel ezelőtt azt mondtam önöknek, hogy aki nem támogatja ezt a törvényjavaslatot, annak vélhetően vaj van a fején. (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Belátom, elhamarkodottan nyilatkoztam erről, önöknek van lehetőségük, hogy az ellenkezőjét bizonyítsák. Ezen a héten is és a jövő héten is lesz rá lehetőség, hogy szavazataikkal bizonyítsák: a közélet tisztasága iránt elkötelezettek.
Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Nagyon szépen kérem önöket - nem a saját nevemben, hanem a magyar választópolgárok nevében... (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Nyilván nem ismerik ezt a fogalmat, azért használom még egyszer: a magyar választópolgárok nevében kérem önöket, engedjék a választópolgárok számára azt, hogy betekinthessenek a képviselők zsebébe. (Felzúdulás, közbekiabálás az MSZP soraiban. Ugyanonnan többen, dr. Torgyán József felé mutatva: Torgyán! Torgyán!) Engedjék azt a választópolgárok számára, hogy minden évben megismerhessék (Az elnök a csengő megkocogtatásával kér csendet.) a képviselők vagyongyarapodását! Engedjék azt a választópolgárok számára, hogy bárki kérhesse a vagyonnyilatkozatok leellenőrzését!
Nagyon kérem önöket, ne hátráltassák ennek a törvénynek az elfogadását! Kérem önöket, szavazzák meg a Házszabálytól való eltérést, és végül szavazzák meg a törvényjavaslatot, amely szerintünk a képviselők iránti közbizalom erősítése, a közélet tisztasága felé újabb lépést jelentene.
Kérem, szavazzák meg ezt a javaslatot! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem