DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Szabadi államtitkár úr beszélt itt arról, hogy növekszik a mezőgazdaság támogatása. De közgazdászként azt jól tudja, nem mindegy, hogy azt az összeget hogyan költjük el, hogy a hatékonyság növelésére fordítjuk-e, vagy más formában.
Azért mondom én ezt, mert 1999-ben már egyszer erről szóltam, de úgy látszik, ez kevés volt. Március 24-25-én az Európai Unió berlini csúcsa meghatározott egy olyan összeget a majdan belépő országok számára, amely enyhén szólva igen kevés. Tudniillik a tizenötök évi támogatása 41,4 milliárd euró, ugyanakkor a majd belépő országok támogatása pedig évi 3,4 milliárd euró - egytizede sincs ez az összeg a 41,4 milliárd eurónak! Sajnálom, hogy akkor, amikor én ezt elmondtam, Torgyán miniszter úr nem nézett utána, és nem értett egyet ezzel az összeggel: nézze meg a berlini csúcs jegyzőkönyvét, ezek az összegek valós összegek.
Mit akarok tehát ezzel kapcsolatban mondani? Ha mi nem a hatékonyság növelésére, nem a mezőgazdaság jelentős hatékonyságának a növelésére fordítjuk a költségvetési pénzt, akkor belépünk úgy az Unióba, hogy tulajdonképpen azt a versenyt, amelyet az Unió diktál, nehezen fogjuk bírni.
Én egyetértek azzal, hogy növekszik a mezőgazdaság támogatása, de a költség-haszon elemzést érdemes lenne elvégezni, legalább utólag.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem