DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új szövetkezetekről és a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban arra kértem önöket, támogassák a szövetkezés eszméjét, amiből az országnak és a polgároknak egyaránt jóléte és gazdagsága támadhat. Reménykedő voltam, hiszen tudtam, hogy a szövetkezés Európa nyugati felében milyen eredményeket hozott, de ugyanakkor tudtam, hogy Magyarországon hosszabb időnek kell eltelnie, míg ez megvalósulhat.
Az új szövetkezetekről szóló törvényjavaslat általános és részletes vitájában két, jól körülhatárolható és egymással szöges ellentétben álló nézetrendszer csapott össze. Az egyik az, amit a törvényjavaslat testesít meg, a polgári értékek iránti elkötelezettség, a fejlett európai országokhoz való felzárkózás igénye jellemez, és amely a kis egzisztenciák összefogását és érvényesülését szolgáló, a szolidaritás elvén működő szövetkezetek létrejöttében érdekelt.
A másik az, amit azok képviselnek, akik ugyan unos-untalan modernizációról beszélnek, de amikor tehetnének valamit körülményeink jobbításáért, az avítt struktúrák lebontásáért, nem képesek erre, mert önös érdekeik szerint cselekszenek.
Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnék azokról a véleményekről, amelyeknek képviselői ugyan akarják az újat, a jobbat, de nem értik, mi is a lényege a szövetkezésnek, miben és miért különbözik a szövetkezet a gazdasági társaságtól. Ha ez kevésbé antipatikus is, mint az előbbi alapállás, mégiscsak annak az örökségnek a következménye, amelyen túllépni még a rendszerváltoztatás jogi lehetőségét megteremtő 1990. évi szabadon választott Országgyűlés eltelte után tíz évvel is időszerű feladat.
Tisztelt Ház! Az új szövetkezetekről szóló törvényjavaslathoz összesen több mint ötven képviselői módosító javaslatot nyújtottak be. Ezek nyomán a részletes vitában több olyan felszólalás is elhangzott, amelyekre válaszolnom kell. Nem egy közülük ugyanis nyíltan árulkodik azokról a nyers érdekek által motivált szándékokról, amelyekről az imént szóltam. Ilyen az a három MSZP-s képviselő által jegyzett módosító javaslat, amely elhagyná azt a rendelkezést, miszerint a szövetkezet alapszabálya csak annyiban térhet el a törvénytől, amennyiben az azt megengedi. Vagyis azt kérik számon a törvényjavaslaton, miért nem enged nagyobb teret a szövetkezet önszabályozásának. Ez nem más, mint - a jog nyelvén szólva - a diszpozivititás... (Derültség az MSZP padsoraiból.), illetve a kógencia problémaköre.
A diszpozitivitás, jogászként állítom, önmagában nem jelent értéket, ugyanis ha egy törvény alapvetően az eltérést engedélyező szabályozás elvére épül, az éppúgy önmagában nem jelenti a kérdés eldönthetőségét, mint az sem, ha éppen ellenkezőleg, a kógens szabályozásra épül. Mindig azt kell szem előtt tartani, milyen szabályozás segíti elő inkább az igazságosság, a méltányosság érvényesülését, a joggal való visszaélés lehetőségének kizárását. A pozitivista jogfelfogással szemben ugyanis vallom a jog értéktartalmát. Törvény-előkészítőként pedig szem előtt kell tartanom, hogy milyen társadalmi közegben kell érvényesülnie a jogszabálynak, hogyan segítheti jobban a közjó előmozdítását, képes-e útját állni a rendeltetésével ellentétes szándékok érvényesülésének.
Éppen szocialista képviselőktől hallottam a részletes vitában: igaz ugyan, hogy a törvényjavaslat az európai szövetkezeti megoldásokat követi, de nem veszi figyelembe a magyar sajátosságokat. Nos, éppen az alapvetően kógens szabályozás a bizonyíték arra, hogy igenis figyelembe vettük a mai magyar valóságot, amelyet jól ismerünk. Tudjuk, mi mindent tettek lehetővé a szövetkezeti alapszabályok, és ez mihez vezetett. És a rászedett szövetkezeti tagok még csak nem is szólhattak, hiszen úgymond ők hozták a törvényt. Hát ezért nem engedünk tágabb teret a diszpozivitásnak. (Derültség, taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)
Ezt az óvatosságot igazolja egy másik, az említett három szocialista képviselő által benyújtott módosító javaslat, amely alapszabályi rendelkezéssel eltérést engedne azon korlátozástól, miszerint ha a tag képviselő útján gyakorolja a jogait, például a közgyűlésen, egy képviselő csak egy tagot képviselhessen. Hát ez az a javaslat, ahol végképp kilóg a lóláb! Hogy értsék, képviselőtársaim, a módosító javaslat elfogadásával lehetővé válna, hogy az alapszabály szerint akár korlátlan számú tagot képviseljen egy személy, aki ugyan nem igazgatósági tag, csak, mondjuk, közel áll hozzájuk. Ami pedig ebből következik, az az, hogy négy-öt ember dönthetne a szövetkezet életét meghatározó lényeges kérdésekben. Hát nem! Mi az új szövetkezeti törvénybe nem kívánjuk átmenteni azokat a technikákat, amelyek a szövetkezeti tagság részesedésének, kisemmizésének eszközei voltak az elmúlt nyolc évben is, amiről a százszámra hozzám érkező panaszos levelek tanúskodnak.
Távol áll tőlem, hogy én csak az egyik oldalról jelentkező érveket vizsgáljam meg, és tudom, hogy sok olyan szövetkezeti vezető is van, akik soha nem a maguk önző érdekeit követték, hanem a tagság boldogulásán munkálkodnak, és a közösségük tisztelete övezi őket. Meglehet, ők vannak többen, csak a szavuk nem olyan hangos, mint az önmagukat gazdának nevező búzaégetőké. Ez utóbbiak vagy már kimentették az értékeket a szövetkezetből, vagy a jövőben szeretnék ezt tenni. Mi viszont nem akarunk ehhez asszisztálni, további esélyeket teremteni nekik a szövetkezeti tagság kárára. Ha egyes ellenzéki képviselőtársaim nem is értik, mert nem akarják, miről beszélek, a vidék sokszor még ma is ilyen helyi kiskirályoknak kiszolgáltatott lakossága pontosan tudja, miről van szó.
Volt olyan ellenzéki módosító javaslat is, amely nem jogos felháborodásra, hanem szánakozó mosolyra adott okot. Orosz képviselő úr és társai, nyilván mert szellemesnek gondolták, vagy mert nem ismerték a jelenlegi törvényi szabályozást, módosító javaslatukkal a hatályos szövetkezeti törvényt ismételték meg szinte szó szerint. Azt a törvényt, amelyet különben olyan rossznak tartottak, hogy a vitában azt állították, azt a Független Kisgazdapárt erőltette keresztül 1992-ben. Attól sem riadtak vissza, hogy engem jelöljenek meg, mint akkori frakcióvezetőt, aki ezt keresztülvittem, holott nem voltam frakcióvezető, sőt, én szemben álltam ezzel az egész javaslattal akkor is.
Úgy gondolom viszont, hogy most, amikor módom van kérni a tisztelt Háztól, hogy az új szövetkezeti törvényt léptesse életbe, akkor annyi jogom van, hogy rámutassak arra, bizony lenézése a Magyar Köztársaság kormányának, lenézése az egész vidéknek, ha valaki, adott esetben Orosz képviselőtársam és a hozzá csatlakozó képviselők azt a törvényt, amelyet olyan rossznak minősítettek, hogy azt a nevemhez kívánták kötni, most szó szerint megismételve módosító javaslatként terjesszék be. Gondolom, meg fogják érteni, hogy én ezt a csúsztatást, ezt a lenézését a magyar gazdatársadalomnak nemhogy nem vagyok hajlandó támogatni, hanem kikérem az egész gazdatársadalom és a kormányzat nevében is, hogy ilyen módszereket alkalmazzanak.
(19.50)
Még hadd említsem meg, hogy itt tulajdonképpen mintegy 70 oldal lemásolására került sor, és ezt a 70 oldalas lemásolást sajnálatos módon egy olyan költségvetési bizottsági ülésen, ahol az elnök érthetően az MSZP oldalán állt, egy tiszteletre méltó szellemi teljesítménynek nevezte, tehát azt, hogy 70 oldalt lemásoltak az MSZP-s képviselők.
Vaskos melléfogás volt Kis Zoltán képviselő úr hozzászólása is, amely azt a szabályt támadta, ami az állami támogatás igénybevételének feltételeként jogszabályi előírásként azt a szabályt hozta be, hogy a jogszabály előírhatja ilyen esetben valamely szövetséghez való tartozást. Ezt a kötelező horgászegyesületi tagsággal állította párhuzamba (Dr. Kis Zoltán: Téged még oda sem vennének fel, Józsi!), mindkettőt alkotmányossági szempontból aggályosnak minősítve. Csupán arról feledkezhet meg, igen tisztelt képviselőtársam, hogy a kormánynak a kötelező horgászegyesületi tagság megszüntetésére irányuló törvényjavaslatát épp egy éve szavazták le, igen tisztelt ellenzéki képviselőtársaim (Dr. Kis Zoltán: Testvér, ti szavaztátok meg négy éve!), most pedig ezt már párhuzamba állították, csakhogy a párhuzam hamis, mert a kötelező egyesületi tagság semmiképpen sem keverhető össze a támogatással.
Hadd utaljak arra, hogy a kötelező tagság egy jog gyakorlásának akadálya, az állami támogatás pedig olyan jogszerűen köthető feltételekhez, ami semmiképpen sem keverhető össze egy jog gyakorlásának akadályával. A támogatáshoz jutás ugyanis nem alkotmányos alapjog, hanem az az államnak egy olyan juttatása, amelyet nem lehet kikövetelni, tehát ezt a két kérdést összekeverni nyilvánvalóan téves jogi alapállás.
Több javaslat, illetőleg hozzászólás arra irányult, hogy a szövetkezeti törvény szabályozási köre ne terjedjen ki a szövetkezeti formában működő hitelintézetekre, a takarékszövetkezetekre, illetve a hitelszövetkezetekre. Ezeket a törekvéseket jogi kodifikációs szempontból nem lehet támogatni. Megkérdőjelezné az én megítélésem szerint a jogbiztonságot és a jogrendszer belső egységét, ha tevékenység szerint minden szövetkezeti formáról külön törvényt kellene alkotnunk. Arról nem is beszélvén, hogy ebben az esetben hozzávetőlegesen hat szövetkezeti törvényre lenne szükség, mind a hat szövetkezeti törvényben az általános rendelkezéseket mind a hat alkalommal ugyanúgy kellene leírni. Úgy gondolom, ez egy teljes képtelenség, ezért ezt az álláspontot sem tehetjük a magunkévá.
Itt egyébként arra utalnék, hogy nem lehet a két kérdést olyan módon megítélni, ahogy azt önök tették... (Erősödő taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
