DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Először is szeretnék köszönetet mondani önnek azért, hogy lehetőséget ad napirend előtti felszólalásával (Közbeszólások az MSZP soraiból: Azonnali kérdés!) nekem arra, hogy a kormány nevében a tisztelt Ház előtt ezúton is köszönetet mondjak annak a több ezer önkéntes tűzoltónak, akik áldozatos munkával vesznek részt a tűzoltási és mentési tevékenységekben.
Úgy, ahogy ön mondta, 2000. december 1-jén lépett hatályba a belügyminiszter rendelete, amely a kormány szándékainak megfelelően szigorította és pontosította a megkülönböztető hang- és fényjelzések használatáról szóló szabályokat. Mint azt a tisztelt Ház is figyelemmel kísérte, széles körű társadalmi támogatottságot élvezett a kormány azon törekvése, hogy ezeket a szabályokat szigorítani és pontosítani kell. Hiszen az 1996-os belügyminiszteri rendelet nem érte el célját, és sok olyan helyzetet idézett elő, amelyről a tisztelt Ház is tudomást szerzett.
Visszatérve az önkéntes tűzoltóság és az önkéntes tűzoltók részére adandó megkülönböztető jelzésre, azt gondolom, hogy elsősorban a részükre rendelkezésre álló eszközparkot kell felülvizsgálni, tehát azt, hogy milyen eszközökkel tudnak részt venni a tűzoltási és mentési feladatokban. Ezt a felülvizsgálatot a Belügyminisztérium munkatársai el fogják végezni. Úgy gondolom, hogy ennek a javításával, az eszközpark fejlesztésével még inkább hatékonyan tudnak az önkéntes tűzoltók a polgárok érdekében a tűzoltási és mentési munkákban részt venni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem