DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Köszönöm az interpellációját, igen tisztelt képviselő úr. Engedje meg, hogy egy amerikai közvélemény-kutató intézetnek azzal az adatával kezdjem a válaszom, melynek az a lényege, hogy azért kell egyes tényt nyolcszor, sőt különleges alkalmakkor tízszer is megismételni, mert vannak olyan buta emberek, akik képtelenek egyszerre megérteni a választ. (Derültség és taps a kormánypárti oldalon.)
Nos, remélem, hogy ennek a közvélemény-kutatási adatnak semmi köze nincs az ön interpellációjához, ugyanis eddig önök ebben az ügyben két írásbeli kérdést tettek fel nekem, mind a kettőben részletesen megválaszoltam a tényállást; a Szabad Demokraták Szövetsége két interpellációt intézett hozzám ebben a tárgykörben; az MSZP, amelynek ön is tagja, nem is akármilyen, amint azt feltételezem (Derültség a kormánypárti oldalon.), öt alkalommal intézett hozzám interpellációt ugyanebben a tárgykörben; s akkor még az azonnali kérdésekről és a napirend előtti felszólalásokról nem is tettem említést. Tehát ön - ha ki is hagyjuk az azonnali kérdéseket és a napirend előtti felszólalásokat - most tizedik alkalommal fordul hozzám ugyanebben az ügyben. Én itt egy kis sértést érzek az amerikai közvélemény-kutatók részéről, ezért próbálom önt megvédeni, mert az ön esetében nyilván nem az amerikai közvélemény-kutatók válaszáról van szó, hanem más indokolhatja ezt a kérdést. (Zaj az MSZP soraiban.)
Amint már korábban elmondtam, valóban meghívásos pályázatot bocsátott ki az Agrárinnovációs Kht., ebben részt vett az MTK, az Újpest, a Kispest, a Stadion és Intézményei, valamint a Fradi - és a Fradi nyert. (Derültség.) Ezt az eredményt én semmiképpen nem nehezményezhetem, és úgy gondolom, hogy a Fradi mint győztes, mindenképpen a legnagyobb nyilvánosság mellett tudja megrendezni azt az "életmód napot", amellyel kapcsolatos volt az egész pályázati kibocsátás.
Legyen szabad ismételten felhívnom a figyelmét arra, hogy miután 2000-ben a vezetőváltás miatt nem tudták zavartalanul megrendezni ezt az eseményt, ezért 2001-re halasztották. Arra a kérdésére, hogy az FVM, illetve az FTC részt vett-e ebben a szerződéses rendszerben, azt tudom önnek mondani, hogy nem valamiféle támogatás történt, hanem közreműködői szerződést kötött az FVM KSI és az FTC. Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy nem vagyok ügyvezető igazgatója a kht.-nak. Már elmondtam, hogy az ügyvezető igazgató egy személyben felelős a kht. működéséért, van felügyelőbizottság, sőt van egy agrárinnovációs bizottság, amely folyamatosan ellenőrzi a kht.-t. Erre való tekintettel az az intézkedésem - mivel nem tartottam megfelelőnek a kht. működését -, hogy leváltottam a kht. vezetőjét, úgy gondolom, ez a maximum, amit ebben az ügyben tenni tudtam, s ha önnek ennél többre van szüksége, tessék az ügyészséghez fordulni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem