DR. BODA ILONA
DR. BODA ILONA
DR. BODA ILONA, a FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A munka törvénykönyve jelen tervezetbeli módosítása kapcsán az első mondat, amit megállapíthatunk, hogy valamennyi parlamenti párt egyetért abban, hogy Magyarország európai uniós csatlakozásának előfeltétele a jogharmonizációs kötelezettség végrehajtása. E célt szolgálja annak a kilenc közösségi irányelvnek az átvétele a munka törvénykönyvébe, illetve az azzal összefüggő tárgyú munkaügyi törvények rendelkezéseibe és rendszerébe, amelyeket a jelen törvényjavaslat tárgyal.
Frakciónk ezért összességében és általánosságban a T/3468. számú törvényjavaslatot támogatja, azt általános vitára alkalmasnak találja. Teszi ezt azért, mert frakciónk elkötelezett híve Magyarország európai uniós csatlakozásának, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül és a lehető legjobb feltételekkel. Támogatja a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát frakciónk másodsorban azért, mert az Európa Tanács országjelentése a szociális párbeszéd, illetve a jogharmonizáció jelenlegi állását illetően a pozitív diszkrimináció irányában foglalt állást a szükségesség, illetve a jogharmonizáció gyorsított ütemű végrehajtása érdekében. Támogatja továbbá az általános vita keretében történő megvitatást azért is, mert azok a közösségi irányelvek, amelyeket a jelen tervezet átvenni és a törvénykönyv rendelkezései közé beépíteni kíván, olyan irányelvek, amelyek a munkavállalók nagyobb szociális biztonságát, a szociális párbeszéd rendszerében kiépítendő jobb munkavégzési, munkahelyi körülmények kialakítását tűzik ki célul.
Ha az egész törvénytervezetet történeti értelmezésben tekintjük át, arról az alábbiakat állapíthatjuk meg. A munkaviszonnyal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket Magyarországon első ízben az 1967. évi II. törvény tárgyalta átfogó módon. E munka törvénykönyv a munkaviszonyt az alá- és fölérendeltség alapgondolatában tárgyalta a munkáltató és a munkavállaló viszonylatában. Lényeges eleme volt ezért a fegyelmi felelősség szabályozása, a munkavállaló által munkakörében elkövetett fegyelmi vétségekkel kapcsolatosan, ami végső soron fegyelmi büntetéssel a munkaviszony megszüntetését is eredményezhette. Ezen Mt. egységesen szabályozott valamennyi munkaviszonyt Magyarország területén, függetlenül attól, hogy az milyen típusú munkáltató és munkavállalók között köttetett, vagyis hatálya kiterjedt a közalkalmazotti és köztisztviselői szférára is.
Huszonöt évvel e szabályozás után, már a rendszerváltozást követően került megalkotásra az 1992. évi XXII. törvény, az új munka törvénykönyv, amelytől szétválasztásra és két külön törvényben történő szabályozásra került a köztisztviselők és közalkalmazottak munkavégzésére vonatkozó joganyag, bár meg kell mondani azt, hogy a külön törvényekben való szabályozás ellenére a számos utaló szabályozás miatt a szétválasztás, a külön törvényekben való szabályozás nem sikerült már 1992-ben sem teljes mértékben, és máig ható, reményeink szerint a közeljövőben megoldandó jogos igény a valódi külön törvény alkotása a közalkalmazottak és köztisztviselők munkavégzésével kapcsolatos jogviszonyokra nézve.
1992 óta még csak nyolc év telt el. Ebben a nyolc évben több mint harminc alkalommal került sor a munkaviszonnyal, a közalkalmazottak, köztisztviselők jogviszonyával kapcsolatos kérdések újraszabályozására, és most előttünk áll ez a most tárgyalandó új törvénytervezet, amely korántsem a teljesség igényével - az időközben kialakított bírói gyakorlatból és egyéb jogalkalmazói joggyakorlatból eredő tapasztalatokat felhasználva - bizonyos részletkérdésekben új jogintézményeket vezet be a munka világába, kiterjeszkedve a közalkalmazotti, köztisztviselői, de még az ügyészi, a bírói, sőt a munkavédelmi, társadalombiztosítási irányokba is.
Bár nem szakít ez az új szabályozás az 1992-ben kialakult mellérendeltségi viszonyra alapuló szabályozási modellel a felek munkaviszonyát illetően, számos ponton gazdasági érdekeket tart elsődlegesen szem előtt; teszi ezt például a munkaidő-szabályozás, az átirányítás, a kiküldetés, a kirendelés és a készenlét szabályai között. Teszi ezt azonban úgy - tudomásunk szerint -, hogy a szociális partnerekkel, az Országos Munkaügyi Tanácsban e kérdéskörben egyeztető párbeszédet folytatott, sőt arról megállapodás is született; a Magyar Közlöny 2000/92. számában olvasható. Ugyanakkor az átvett irányelvek garanciális védelmi szempontjait is deklarálja a módosítás pontjain e kérdéskörökben is.
Frakciónk az előremutató és jelen törvénytervezetben megfogalmazott intézkedések közül - mint jogharmonizációs célú javaslatok közül - különösen az alábbiakat tudja támogatni: a tájékoztatási kötelezettség kölcsönösségének elvére épülő, 2. §-beli rendelkezést a munkaviszony alanyai között, különösen azért, mert számos - például a felmondási védelem tárgykörébe eső - szabályozásnál a kölcsönös tájékoztatási kötelezettségből számos egyéb jogkövetkezmény következhet.
Támogatja frakciónk a hátrányos megkülönböztetés tilalmának valamennyi formáját azzal, hogy ezen elv deklarálása véleményünk szerint korántsem oldja meg az egyes korcsoportú nők azonos foglalkoztatási lehetőségét a férfiakkal - hogy csak egy pontot emeljek ki ebből a javaslatszövegből. Támogatjuk a nagyobb szociális biztonság megteremtése érdekében az európai üzemi tanács létrehozásának gondolatát, bár a részletszabályok kidolgozását idevonatkozóan nem tartjuk elégségesnek. Támogatjuk a tanköteles fiatal munkavállalók művészeti és egyéb munkavégzési célú foglalkoztatásához a fokozott garanciát jelentő gyámhatósági engedély beszerzését.
A munkaszerződés tartalmi elemeinek újraszabályozása - mivel az eddigi törvényi szabályozás is lehetővé tette a jelen javaslatban tárgyalt kérdésekben a felek megállapodását - ebben a törvénytervezetben lényegében törvényi szintre emeli az eddig már kialakított gyakorlatot ezen a téren. Az viszont, hogy a munkáltató megnevezése és lényeges adatai a munkaszerződés tartalmi elemévé válnak, azt eredményezheti, hogy a munkavállaló valóságos munkáltatóval köt majd munkaszerződést, munkaviszonya később, esetleges nyugdíjba vonulásakor is kontrollálható lesz, tehát ezt a szabályozást mindenféleképpen üdvözli a frakciónk.
A csoportos létszámcsökkentés szabályai is a bírói gyakorlat által kimunkált garanciális védelmi elvekkel és szabályokkal bővülnének a munkavállaló érdekében, tehát ezt a rendelkezést is támogatja frakciónk. Megjelennek viszont a tervezetben olyan új jogintézmények is, amelyek a jogharmonizációs célzatból direkt módon nem következhetnek. Ilyenek az átirányítás, a kirendelés, a kiküldetés szabályai, amelyeknél a jogalkotó feltehetően abból a szándékból és logikából indult ki, hogy a szabályozás célja az arányos egyenjogúság megteremtése a munkavállalói és a munkáltatói érdekek között.
A munkaidő új szabályozása - mint hallottuk az előterjesztésekből - számos problémát vet fel az egyes frakciók és képviselők értelmezésében. A magam gyakorlatából elmondhatom azt - kitekintve a nemzetközi gyakorlatra is -, hogy nem egyedi és nem csak Magyarországon elfogadott gyakorlat a munkaidő keretjelleggel történő szabályozása, arra számos munkahelyen szükség van. Ezen a területen természetesen a módosító javaslatoknak a felvetése szükségszerű minden frakció részéről, amely a munka világával kapcsolatos joganyagot ismeri. Félő az is e helyütt, hogy a munkaidőkeret jelen törvénytervezetbeli szabályozása nemcsak a munkavállalók oldalán vet majd fel számos problémát, de az időkeretek meghatározásánál a munkáltatók vonatkozásában is számos értelmezési gondot, módot, sőt sok esetben akár bírságkövetkezményt is vonhat maga után.
A törvénytervezet új fejezetet nyit a munkajogi szabályozás történetében a munkaerő-kölcsönzés szabályainak bevezetésénél. A munkaerő-kölcsönzés az államtitkári előterjesztésből megállapíthatóan bizonyos értelemben pozitív intézkedésként is felfogható, hiszen foglalkoztatáspolitikai gondokat old meg. E helyütt azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a munkaerő-kölcsönzés a foglalkoztatáspolitikai elvek tükrében mindig nagy veszélyt is rejthet magában a helybeli munkaerő kihasználtsága tárgykörében, ezért feltétlenül szükséges egy olyan kormányrendelet kidolgozása, amely rögzíti, hogy a munkaerő-kölcsönzés útján valamely munkahelyen egy adott munkakör mikor és milyen feltételekkel tölthető be.
(11.10)
Végül szólnom kell néhány, a módosítást is igénylő problémáról ebben a tervezetben, amely csak módosítással orvosolható; nevezetesen, a sajátos törvényszerkesztési módszerről, amely a jogalkalmazók részéről nagyon megnehezíti ennek a törvénynek a kezelését. Itt nem is beszéltem magukról a munkavállalókról és a munkaadókról. Csak jogalkalmazói oldalról említem azt, hogy az olyan törvényszerkesztési módszer, ahol egy jogszabályon belül - például az egyébként tisztes célt kitűző munkaerő-kölcsönzés rendszerében - tartalmaz a 193. §-on belül egy a)-tól p) pontig terjedő definícionális felsorolást, ez, a jogalkalmazói, jogdogmatikai logikát is követve, igen nehézkessé teszi ennek a törvénynek a forgatását, az alkalmazásáról már nem is beszélve. Ugyanígy a törvényszerkesztési módszer miatt kritizálható a törvény 28. §-ának (7) bekezdése, ahol egy szakaszon belül mintegy 30 törvényhely módosítására kerül sor.
Ismerjük, mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a közalkalmazotti és a köztisztviselői törvény is tartalmazza ezeket az utaló, visszautaló szabályozási modelleket. De elmondhatom azt, hogy 1992 óta a joggyakorlatnak ezek a legnagyobb problémái. Ezek vezetnek a legtöbb munkaügyi perhez, mert az ilyen átutaló, visszautaló, egymásra utaló szabályozási rendszerben nemcsak a jogalkalmazók, de a jogkövető magatartást tanúsító munkaadók és munkavállalók is nagyon nehezen tudnak kiigazodni.
A bírák jogállását érintő törvényszakaszhoz azt a megjegyzést fűzhetjük hozzá, hogy e vonatkozásban, miután a bírák jogállásáról rendelkező valamennyi törvény kétharmadosságot igénylő módosítás, föltétlenül felvetendő a kétharmados törvénymódosítás megfontolásának szükségessége és a párbeszéd folytatása a normaszöveg véglegesítése előtt; azzal a különös hangsúllyal, hogy a bírák jogállása vonatkozásában eddig is alkalmazott jogszabály már 1972 óta, a bírói jogállásról szóló első törvény megfogalmazása óta az, hogy a bíró munkája nem merül ki a munkahelyén végzett munkájában. Ezért a munkaideje teljes mértékben kötetlennek mondható, hiszen adott esetben nemcsak a munkahelyén kell a problémákkal foglalkoznia, hanem hazaviszi, otthon is foglalkozik ezekkel a problémákkal. Magyarul, ebből az következik, hogy teljes mértékben indokolatlannak is tartjuk a bírák jogállását érintő, munkaidőre hivatkozó jogszabályok jogharmonizációs célú módosítását a jelen törvénytervezetben.
Ugyancsak aggályos számunkra a közalkalmazottak és köztisztviselők munkavégzésére vonatkozó szabályok átalakítása és érintése ebben a törvénytervezetben. Mindnyájan tudjuk azonban azt az örvendetes - és reményeink szerint a közeljövőben megvalósuló - változtatást, miszerint a közalkalmazottak és köztisztviselők munkavilágát szabályozó törvényi rendelkezések vonatkozásában készül az ezen jogviszonyt szabályozó átfogó törvénymódosítás, amelyet nagy várakozással várunk mi is.
Végül szólni kell arról is, hogy számos olyan törvényhelyet érint ez a módosítás, például az egészségügy, a társadalombiztosítás kérdését, amelyek szabályozása külön problémát vet föl, és adott esetben nem biztos, hogy ebben a törvénytervezetben kellett volna - még jogharmonizációs célzattal sem - kitérni erre. Ezek a kérdések olyan nagy horderejűek, hogy akár önálló törvényi szabályozást is igényelhettek volna.
Mindezeket egybevetve és összegezve frakciónk álláspontját, az a frakciónk egyöntetű véleménye, hogy a jogharmonizációs célú módosításokkal a törvénytervezetben mindenféleképpen egyetértünk, és azok a változtatások, amelyeket most itt érintettem, olyan változtatások, amelyeket a pozitivitás szándékával említettem, és azért, hogy jobbító szándékkal a törvényjavaslatot jobbá és minél előbb elfogadhatóbbá tegyük.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
