DR. SERFŐZŐ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SERFŐZŐ ANDRÁS
DR. SERFŐZŐ ANDRÁS, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Országgyűlés! Addig szinkronban vagyok a fideszes képviselőtársammal, hogy a bizottság megtárgyalta ezt az előterjesztést, de innentől kezdve a véleményünk már eltérő. Az előterjesztő képviselője szerint a törvényjavaslat alapvető célja jogharmonizációs jellegű. Még ezzel is egyetértett mind a két fél a vitában, a kormány és az ellenzék képviselője is. A valóságban viszont ennél lényegesen többről van szó. Olyan alapvető és átfogó életviszonyokat szabályoz a tervezet, ami megérdemelt volna egy konszenzuson alapuló szabályozást.
A Gazdasági Minisztérium képviselőjének előadása szerint erre történt kezdeményezés, de a folyamatot nem sikerült befejezni, csak elkezdeni. A jelenleg benyújtott tervezetet az Országos Munkaügyi Tanács nem is véleményezhette, mert a kormány az egyeztetést időhiányra hivatkozva egyoldalúan lezárta.
Most az expozéban hallottuk azt a mézesmadzagot, hogy ez tulajdonképpen nem zárult le, csak halasztást szenved. Majd meg fogjuk látni, mi lesz a következő időszak lépése a kormány részéről.
A parlamenti képviselők részére a bizottsági ülés előtt alig néhány nap maradt az anyag áttanulmányozására, amelyet a bizottsági ülésen kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt helytelenítettek. A fő probléma, hogy a jogharmonizációs törekvéseken túl ideológiai és aktuálpolitikai megfontolásokból olyan, tömegeket hátrányosan érintő szabályok lépnének életbe, amelyek modellezése nem történt meg, átmeneti vagy felkészülési idő biztosítva nincs a tervezetben.
Ezek az új szabályok inkább szolgálják a nemzetközi tőke érdekeit, mint a hazai munkavállalókét. Például az átirányítások rendszere, a munkaidő-maximumok fellazítása, a munkaszüneti napokon történő munkavégzés új szabályai vagy a kölcsönzés vadonatúj szabályai mind-mind olyanok, amelyek beláthatatlan károkat okozhatnak a munkavállalók részére.
Az új szabályok egyértelműen a globalizációs folyamatok felgyorsítását segítik. Semmiféle komoly hatástanulmány nem készült viszont arról, hogy ennek milyen társadalmi hatásai lesznek rövid, közép- vagy hosszú távon.
Tisztelt Ház! A legfontosabb termelőerő nem a gép, hanem az ember. Az új, Magyarországra települt cégeknél magam is láttam csodálatos robotokat, százmilliókat érő, számjegyvezérlésű termelő berendezéseket.
(9.30)
Mindez, az egész semmit nem ér, ha az ezt kezelő embert nem kezeljünk rangján, megfelelően. Minőségi terméket csak minőségi munkaerővel lehet előállítani, amelyhez biztosítani kell az emberek fizikai és szellemi reprodukcióját is. Ezek garanciája sajnos hiányzik a törvényjavaslatból, emiatt és a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő előkészítés alapján a bizottság MSZP-s tagjai a törvényjavaslatot támogatni nem tudták.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem