DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A kilencvenes évek története a jövedelem-újraelosztás megújult módszereinek alkalmazása Magyarországon, melynek vesztese a munkavállalói társadalom lett. A hangsúly az 1990 előtt kialakult rendszer teljes megváltoztatására helyeződött, mert a GDP-hez mérten - az ország akkori fejlettségi színvonalát is tekintve - a szociális kiadások arányaiban magasak voltak. A szociális kiadások csökkentése sajnálatosan nem járt együtt az állam bérszabályozási szerepének növelésével, ezért lényegében változatlan jövedelmi viszonyok mellett erőteljesen szűkítésre került a szociális juttatások köre, lényegesen csökkentve az erre fordítható kiadásokat. Gondoljunk itt csak a nyugdíjak regresszív megállapítására, melynek káros hatását ma is jó pár nyugdíjas érzi; a családi pótlék jövedelmi szinthez kötésére; a lakásépítési hitelek jelentősen megemelt kamataira; az egészségügyi ellátásra, a fogászati ellátásra vagy a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerének csökkentésére.
Az adórendszer átalakítása is együtt járt a szociális elemek nagy számú kiiktatásával. Ebben a kialakult helyzetben kellett szembenézni a kormánynak 1998-tól a világgazdaságot jelentős mértékben meghatározó globalizáció következményeként azzal is, hogy a fejletlen térségek polgárai a külföldi beruházások hatására egyre inkább kiszorultak a gazdaságból, és társadalmi ellentétek alakultak ki az ország területén belül. Tovább fokozta az 1998-ig kialakult helyzetet a hazánkban létrejött foglalkoztatási rendszer. A rendszerváltást kísérő súlyos gazdasági válság következtében 1990 óta mintegy 1,6-1,7 millió munkahely szűnt meg. Ami ennél is elszomorítóbb: a munkájukat és rendszeres keresetüket elvesztő dolgozóknak csak egyharmada keresett munkanélküliként új munkahelyet, a többiek javarészt inaktívvá váltak, a háztartásba vonultak vissza, illetve nyugdíjazással vagy más úton estek ki a munkaerőpiacról.
A kialakult helyzetet az elmúlt két évben komplex módon több jogszabály alakításával vagy módosításával kellett enyhíteni, illetve az akut problémákra más jogszabály-alkotási megoldást kellett találni. Ilyenek közé tartozik a munka törvénykönyve módosítása is, amely az európai uniós csatlakozás közeledtével és az ország önként vállalt vonatkozó kötelezettségeivel többszörösen felértékelődött. Magyarországon nemcsak a politikában, de a foglalkoztatásban is teljesen új helyzet alakult ki, egyre összetettebb és bonyolultabb kérdéseket kell megoldani annak ellenére, hogy az Európai Unióhoz képest a magyar munkanélküliségi ráta lényegesen alacsonyabb. A kormány ebben a ciklusban már módosította a munka törvénykönyve egyes részeit, ami megfelelt az akkori belső magyar gazdasági követelményeknek, de figyelembe vett bizonyos európai uniós jogharmonizációt is. A munka törvénykönyve mostani módosításával már merőben más a helyzet, ezt döntően az európai jogharmonizáció, illetve a Magyar Köztársaság önként vállalt feladatának teljesítése indokolja.
Tisztelt Ház! Mint az a miniszteri expozéban is elhangzott, a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosítása kilenc munkajogi tárgyú európai uniós irányelv szabályainak átvételét és ezekkel összhangban a munkaerő-kölcsönzés szabályainak bevezetését szolgálja. A jogharmonizáció megvalósításának módja és eszközrendszere tekintetében kiemelést érdemel, hogy egyes közösségi jogintézmények nem emelhetők át a magyar jogrendszerbe automatikusan, a vonatkozó magyar jogintézmények érintetlenül hagyása mellett.
Az Európai Bizottság és Tanács 1995. júliusi ülésén elfogadott Fehér könyv - melynek rendeltetése az érintett államok csatlakozási stratégiájának elősegítése - kiemeli, hogy a sikeres harmonizáció feltétele a nemzeti jogrendszer alkalmassá tétele a közösségi jog befogadására. Így elsősorban a munkajogi alapfogalmaknak kell a közösségi jogban használatos intézményekkel azonosnak lenniük, az irányelvek csak a cél tekintetében kötelezik a tagállamokat, az implementálás módját, eszközét az adott nemzeti jog sajátosságaihoz igazodóan lehet és kell megválasztani. Ahhoz, hogy az irányelvek teljes körű érdemi átvétele megtörténhessen, a magyar szabályozás rendszerén is változtatni kell. Ennek során figyelemmel kell lenni arra is, hogy az irányelvek alkalmazása nyomán az európai országokban milyen gyakorlat alakult ki. Az irányelveknek megfelelő rendelkezések csak akkor érvényesíthetők, ha azokat az európai országok szabályozási rendszeréhez hasonló munkajogi környezetben helyezzük el.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat parlamenthez való benyújtása előtt az Országos Munkaügyi Tanácsban és annak szakbizottságaiban lezajlott viták, mint arra később visszatérek, politikától és indulatoktól túlfűtötten megpróbálták a törvényjavaslatot mint munkavállaló-ellenes szabályozást feltüntetni. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, és mint arra majd utalok, nem is lehetett az állításnak valós tartalmi alapja, hisz a jelenleg tárgyalt törvényjavaslat mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak egységes garanciákat nyújt, de a kedvezményezetti réteg a magyar munkavállalói társadalom. A törvényjavaslat szabályait egyébként sem lehet patikamérlegre tenni aszerint, hogy mennyi úgynevezett munkavállaló-barát, illetve munkáltatóbarát rendelkezést tartalmaz, a Fidesz álláspontja szerint azt csak teljes egészében lehet értékelni.
A munkajogi szabályozásnak alapvetően az a célja, hogy a munkavállalói és munkáltatói érdekek között összhangot teremtsen, és a feleknek a versenyképesség megőrzéséhez, a termelékenység növeléséhez, valamint a munkahelyek megtartásához fűződő hosszú távú közös érdekeinek figyelembevételével ott vezessen be munkáltatói szempontból korlátozó intézkedéseket, ahol erre a munkavállalói jogos érdekek alapján ténylegesen szükség van. Ezért egyes területeken az ésszerű gazdálkodást gátló és igazi munkavállalói garanciákat nem nyújtó szabályokat megszünteti és helyettük más garanciákat biztosít. A jelenlegi szabályozáshoz képest áttekinthetőbb, kiszámíthatóbb, és mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára nagyobb biztonságot nyújt. Ezért a javaslatot a szakszervezetek által hangoztatott minősítésekkel szemben inkább foglalkoztatásbarát szabályozásnak lehet nevezni.
Tisztelt Ház! Ezek után engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a szociális partnerekkel folytatott egyeztetésről, melyből egyértelműen látható, hogy a kormány erkölcsi kötelezettségének érezte a szociális partnerekkel való egyeztetést, és kötelezettségeinek eleget is tett.
(10.30)
Az más kérdés, hogy ezt a szakszervezeti oldal nem ismerte el, és minden valós tartalmat nélkülözve sajtó- és nyilatkozat-hadjáratot indított a beterjesztett törvényjavaslat ellen. Ez azért is furcsa, mert a Horn-kormány alatt módosított munka törvénykönyve parlamenti vitájában egyértelműen kitűnt, hogy az akkor beterjesztett munka törvénykönyvével kapcsolatban érdemi érdekegyeztetés nem folyt, sőt a kormány kívánságának megfelelően az érdekegyeztetés átszervezés alatt volt, ami magyarul azt jelenti, hogy romokban hevert.
Ezután kellő bátorság kell ahhoz, hogy a következőkben ismertetettekkel szemben stílusában és tartalmában elítélhető nyilatkozatok láttak napvilágot. Nézzük ezeket tételesen! A kormányzati oldal először 2000. június 1-én, majd azt követően rendszeresen összehívta az Országos Munkaügyi Tanácsot, illetve annak munkajogi bizottságát, azonban azokon a munkavállalói oldal képviselői vagy nem jelentek meg kellő számban, vagy felhatalmazás hiányában nem tudtak egységes oldalálláspontot nyilvánítani. A kormány ennek ellenére rendszeresen kísérletet tett a sikeres egyeztetésekre, így például az Országos Munkaügyi Tanács munkajogi bizottságának 2000. július 25-én számos kérdést illetően további módosításokra tett javaslatot. Ezek a módosítások csak a javaslat alapvető koncepcióját, illetve az előterjesztéssel kapcsolatos kormányzati álláspontot nem érintették, de tovább növelték a családok, illetve a munkavállalók védelmét.
Ezek után a kormány számára nagy meglepetést jelentett az a farizeus magatartás, amikor is a munkavállalói oldal erőteljes sajtóhadjáratot indított. Ezek során a nyilatkozó szakszervezetek azzal vádolták a kormányzati oldalt, hogy a törvénytervezet tekintetében nem folytat egyeztetést.
A szakszervezetek felvetették, hogy a módosítás szélesebb körben történik, mint amilyet a kilenc irányelv szabályainak átvétele igényelne, és egy-egy részletszabály kiemelésével, hangzatos megfogalmazások alkalmazásával a javaslatról torz képet igyekeztek kialakítani. A kormányzati oldal képviselői szakmai érvekkel cáfolták a munkavállalói oldal felvetéseit.
A kormány kezdeményezésére ismételten összehívták a munkajogi bizottságot, amely tovább folytatta a szakértői egyeztetést. Az Országos Munkaügyi Tanács augusztus 8-án megtartott plenáris ülésén a munkavállalói és munkáltatói oldal álláspontja több kérdésben közeledett egymáshoz. A szociális partnerek között két sarkalatos ponton született megegyezés; a munkavégzés helye a munkaszerződés szükséges tartalmi eleme maradt, továbbá a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés megkötésével egyidejűleg, de legfeljebb a munkaviszony létesítését követő 30 napon belül írásban tájékoztatni a munkavégzés feltételeiről. A munkavállalói és munkáltatói oldal ezen túlmenően kiegészítette az eredeti kormány-előterjesztés több pontját, és garanciális elemeket helyezett abba.
Az Országos Munkaügyi Tanács plenáris ülését követően a szociális partnerek tovább folytatták az egyeztetést, ennek eredményeként a munkáltatói és munkavállalói oldal további kérdésekben jutott megállapodásra. Az Országos Munkaügyi Tanácsban folytatott egyeztetés lezárásakor a kormányzati oldal leszögezte, hogy továbbra is kész figyelembe venni a munkáltatói és munkavállalói oldal megállapodásán nyugvó javaslatokat.
Tekintettel arra, hogy a javaslat a költségvetési szférát is érinti, a kormányzati oldal augusztus 18-án a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó közalkalmazottak, valamint az ügyészségi alkalmazottak képviseletét ellátó ágazati szakszervezetekkel is egyeztetést tartott. Az ülést követően az egyes ágazati szakszervezetekkel az adott ágazatra vonatkozó szabályok tekintetében az egyeztetés tovább folytatódott. A kormányzati oldalon a nőképviseleti tanács számára is bemutatta a javaslatot.
Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Annak ellenére, hogy a javaslat számos kérdésben a szociális partnerek megállapodása alapján kidolgozott szabályozást tartalmaz, a szakszervezeti oldal az egyeztetés lezárását követően is tovább folytatta, és mint elhangzott, jelenleg a Házban is folytatja a közvélemény negatív irányú befolyásolását célzó hadjáratot. Sajnos, ezt pozitív irányban nem említhettük meg a múltkorában jóváhagyott minimálbérrel kapcsolatban, ahol a szakszervezetek aktivitása időszerű lett volna, de úgy gondolom, azt elmulasztották, mert el voltak foglalva ezzel a kérdéssel. Ennek során a szakszervezetek főként a javaslat munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit illették kritikával.
Nézzük ezeket az állításokat a gyakorlatban, és mindjárt leszögezhetjük, hogy a megfogalmazott kifogások nem állják meg a helyüket. A tervezetnek a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályozása nem jelent visszalépést, ez a miniszteri expozéban is részben elhangzott, hisz az megfelel a harmonizálandó irányelv rendelkezéseinek és az európai országok gyakorlatának. Ezen túlmenően a törvénytervezet több olyan új rendelkezést tartalmaz, amely a munkavállalók érdekeit védi. E szabályokat az Országos Munkaügyi Tanács megtárgyalta és elfogadta. Részben szeretnék néhányat azért ebből fölsorolni.
A javaslat nem növeli a teljesítendő munkaidő mértékét, ez az expozéban is elhangzott részben, részben a bizottsági hozzászólások is megerősítették. A hatályos szabályokkal azonosan a teljes munkaidő mértékét napi nyolc órában állapítja meg. Az idénymunka fogalmi meghatározása előremutató eleme a javaslatnak, hiszen a hatályos jog az idénymunkát nem definiálja. Ez a körülmény a gyakorlatban önmagában bizonytalanságot eredményez. A szakszervezeti véleménnyel szemben a módosítás várhatóan jótékony hatással lesz a foglalkoztatási helyzetre, hiszen az idénymunkát végző munkáltatói szervezetek a rugalmasabb szabályozás segítségével őrizhetik meg a versenyképességüket, és ezáltal megtarthatják, illetve bővíthetik a foglalkoztatás szintjét.
A munkaközi szünet többször elhangzott már a törvénytervezet tárgyalása során, de én is szeretném megerősíteni, hogy a jelenlegi hatályos jogszabályok szerint is csak akkor számít be a munkaidőbe, ha a felek így állapodnak meg, vagy kollektív szerződés így rendelkezik. A javaslat abban tér el a hatályos szabályoktól, hogy rögzíti, a munkaközi szünetet mindig a munkavégzés megszakításával kell kiadni. A munkaidőkeret tekintetében a javaslat a hatályos szabályozásokhoz képest részben szigorúbb szabályokat vezet be, részben pedig megőrzi a ma is élő rendelkezéseket.
A munkaidőkeretre vonatkozó új szabályozás az Országos Munkaügyi Tanácsban részt vevő szociális partnerek megállapodása alapján került megfogalmazásra. A javaslat szerint a munkavállaló egy héten belül - rendkívüli munkavégzéssel együtt - nem kötelezhető 48 órát meghaladó munkavégzésre. Míg a hatályos jog lehetővé teszi azt is, hogy a munkáltató ne készítsen előre munkaidő-beosztást, a törvénytervezet a munkaidő-beosztás elkészítésének és közlésének kötelezettségét minden munkáltató számára kötelezően előírja. A hatályos szabályok szerint heti két pihenőnap egy hónapon belül bármely munkakör vagy munkavállaló esetében összevonható. Az idénymunka esetén a pihenőnapokat éves szinten is össze lehet vonni. A törvénytervezet a hatályos szabályokkal összhangban mondja ki, hogy a pihenőnapokat kéthetente a kollektív szerződés rendelkezése, vagy a felek megállapodása alapján legfeljebb egy hónapra összevontan lehet kiadni.
Tisztelt Ház! Az előadottak után joggal merül föl a kérdés, a szakszervezetek miért támadják ilyen agresszíven a törvényjavaslatot, amikor támadásaik nélkülözik a valós alapot, és kérdés az is, hogy kiket képviselnek ebben a vitában. Különösen lényeges ez utóbbi kérdésre adandó válasz, ugyanis a munka törvénykönyve a teljes magyar munkavállalói társadalmat érinti, ezért nyilvánvalóan alkalmas a tényszerű ismertetésre, de a demagóg félretájékoztatásra is, és ez utóbbiban keresendő a megoldás, hisz az MSZP mint a legnagyobb ellenzéki párt, az elmúlt években néhány kivételtől eltekintve egyetlen kormány által benyújtott tervezetet sem fogadott el, a szakszervezeti vezetők viszont, akik ellenérveiket úton-útfélen hangoztatják, döntő részt az MSZP padsoraiban ülnek.
A képlet egyszerű: itt nem a magyar munkavállaló érdekeiről, hanem arról a politikai érdekről van szó, és ezt képviselik a magyar szakszervezeti vezetők is, amelyben a magyar munkavállalói társadalmat eszközként lehet felhasználni a Fidesz-kormány által beterjesztett törvényjavaslatokkal szemben. Ezzel szemben a kormány és a koalíció garantálja, hogy a munkavállalói érdekeket a munkáltatói érdekekkel együtt a legmesszebbmenőkig figyelembe fogja venni a törvényi vita és annak elfogadása során.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
