DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar és a nemzetközi közvélemény nagy reményeket fűzött az Országgyűlés 1999. december 7-én létrehozott vizsgálóbizottságának működéséhez. A bizottság létrehozásának közvetlen előzményeként Pallag László kisgazda képviselő a nyilvánosság elé tárt számos olyan bűnügyet, amelyek joggal keltették sokakban azt a benyomást, hogy a rendőrség és más bűnüldöző szervezetek munkájukat felületesen végezve, a bűnözőkkel összejátszva elősegítették az olajbűnözés terjedését, az erre ráépülő szervezett bűnözés térnyerését.
Az évtized végére széles körben vált meggyőződéssé az is, hogy politikai tényezők segítése nélkül a szervezett bűnözés nem válhatott volna jelentőssé. Ráadásul a szervezett alvilági csoportoknak az utóbbi években egymás ellen folytatott háborúi, robbantások, leszámolásos gyilkosságok formájában gyengítették a társadalom biztonságérzetét. Nem utolsósorban ezeknek a bűncselekményeknek a tisztázatlansága, eredménytelen felderítése juttatta a bűnüldöző szervezeteket, közöttük is leginkább a rendőrséget 1999-ben társadalmi megítélésük mélypontjára. Mély hitetlenség élt a felmérések tanúsága szerint a közvéleményben az ügyek elfogulatlan és a lehető leggyorsabb kivizsgálásával kapcsolatban, sőt éppen ellenkezőleg azt hitték, hogy a hatóságok inkább az eltussolásban érdekeltek.
Mindezek következtében a parlamenti vizsgálóbizottságra nem csekélyebb feladat várt, mint hogy segítse elő a tisztánlátást az elmúlt évtized legnagyobb horderejű bűncselekmény-sorozatával kapcsolatban, milyen okok vezettek az olajszármazékok törvénybe ütköző forgalmazásának tömeges elterjedéséhez, miképp küzdött a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, az igazságszolgáltatás az olaj-, illetve a szervezett bűnözéssel szemben, milyen felelősséggel bírnak a történtekben a politikai intézmények, maga a politikai elit.
A bizottság indulásakor egyértelmű volt, hogy eredményes működése révén azzal, hogy elősegíti a fentiek tisztázását, hozzájárulhat az alkotmányos jogállam intézményeinek erősítéséhez, növelheti az itt-ott már elveszettnek látszó állampolgári bizalmat.
A Szabad Demokraták Szövetsége úgy látja, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság ezt a feladatát nem teljesítette. Működésével sokban hozzájárult ugyan a tisztánlátáshoz, jelentős eredményeket is felmutathat, de munkájának korai kényszerű befejezésével a létrehozó határozatban foglaltakat nem tudta valóra váltani. Mivel a bizottság képtelen volt lényegbe vágó kérdésekben konszenzusos jelentés elkészítésére, erkölcsi és politikai kötelezettségünkké vált, hogy a parlamenti többség által megszüntetett vizsgálóbizottság eddigi tevékenységéről a tisztelt Ház előtt legjobb meggyőződésünk szerint beszámoljunk. A vizsgálóbizottság ténykedése után nincsen mód végleges következtetések levonására, ahogyan egy bírósági tárgyaláson sem a vádirat után, a vádirat ismertetése után hoznak ítéletet.
Az első kérdés, amivel foglalkozom, az, hogy a rendszerváltást követő évek gazdaságának szabályozása hogyan alakult, mi volt az, ami a kőolajszármazékokkal kapcsolatos bűnözés kialakulását elősegítette.
A vizsgálóbizottság egyik elengedhetetlen kötelezettsége volt, hogy utólag számba vegye, hogyan is alakult 1990-et követően Magyarországon az olajszármazékok forgalmazására vonatkozó állami szabályozás. Miután a vizsgálóbizottság felállítására sem került volna sor, ha ezzel a termékkörrel való kereskedés nem okozott volna egyúttal tetemes állami bevételkiesést, ezért azt is tisztázni kellett, hogy a normatív környezet alakítása milyen jogalkotói, illetve szabályalkotói szándékok következménye. A bizottság elé tárt anyagokból, valamint a meghallgatásokból tényszerűen összegezhető a jogszabályi háttér, az állami irányítás egyéb eszközeinek vonatkozó rendszere, azonban az ezeket létrehozó szándékok tisztázása már sokkal kevesebb eredménnyel járt. Rengeteg ellentmondás, megválaszolatlan kérdés maradt hátra ez ügyben.
Az első szabad választások után kinevezett kormány, az Antall-kormány rendeleti úton 1991. január 1-jétől tette kötelezővé a háztartási tüzelőolaj színezését és adalékanyag belekeverését annak érdekében, hogy kimutatható legyen, ha azt nem rendeltetésszerűen használják fel. A már addig is jelentősen drágábban forgalmazott dízelolajhoz képest azonban az adalékanyag nem rontotta le jelentősen a tüzelőolaj motorikus célra történő felhasználását. Közel két évnek kellett eltelnie addig, amíg a felelős Ipari és Kereskedelmi Minisztérium számára egyértelművé vált, hogy a színezett, adalékolt fűtőolajat tömeges mértékben használják üzemanyagként. Ez kiderülhetett egyrészt az extrém mennyiségű fűtőolaj-felhasználásból, másrészt a dízelüzemű gépjárművek meghibásodásából. A válságosnak minősíthető helyzetből a kivezető utat a jelzések ellenére még akkor sem a kettős árrendszer megszüntetésében látta az Antall-kormány, hanem a jövedéki törvény előkészítésével a kőolajszármazékoknak a jövedéki, azaz a forgalmazás szigorú engedélyezési eljárásához kötött termékkörbe való bevonásával igyekezett leszorítani a fűtőolaj illegális felhasználását.
Ez volt az a pont, ahol a reális helyzetfelmérést követően politikai döntést kellett volna hozni az árkülönbözet felszámolására, kidolgozva egyúttal az olaj fűtési célú felhasználására egy szociálpolitikai indíttatású kompenzációs mechanizmust.
A törvénytervezet mellett elkészült a háztartási tüzelőolaj forgalmazásáról szóló kormányrendelet is, amely a hto-utalvány bevezetéséről intézkedett. Kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de sikerült biztosítani, hogy 1993. július 1-jétől csak hto-utalvány ellenében vásárolhatnak fűtőolajat az arra jogosultak.
Az egyik leggyakoribb elkövetési módozat szerint az importként beérkező gázolajat az importőr a vámhatóság megtévesztésével, némelykor pedig a vámhatóság korrumpálható munkatársával összejátszva fűtőolajként vámolja el. A jogszabályi háttér teljesen egyértelműen rendezte ezt a helyzetet, hiszen mind a fogyasztási adóról, mind az általános forgalmi adóról szóló törvény értelmében az importőr fizeti mindkét adót. Az importőr a fenti esetben az adóval egy tekintet alá eső útalap és környezetvédelmi termékdíj megfizetését sem teljesíti, így e tekintetben is adócsalást követ el. Látható tehát, hogy a kettős árrendszer meghagyása milyen hatalmasra tágította a bűncselekmények elkövetése előtt megnyíló kapukat.
A jövedéki törvény elfogadásának évében már a rendőrséghez, vámhatósághoz érkező jelzésekből is egyértelművé válik, hogy az olajbűnözés kiterjedése várható. Súlyos mulasztás terheli az Antall-Boross-kormányt, amiért e felismerésből következően nem egységesítette a gázolaj és a fűtőolaj árát. A bizottság nem tudott választ találni arra vonatkozóan, hogy ennek mi a racionális magyarázata.
(15.10)
A halasztott vámfizetés intézménye egyike a bizottság által jól körüljárt, az olajbűnözést lehetővé tevő körülményeknek. Az 1992-es PM-NGKM együttes rendelet megalkotói ha tudatosan nem is, de látszólagos szándékoltsággal a vámfizetési kedvezmény jogosultságának feltételeiben - nulla vámtartozás, vámfizetési kötelezettség betartása, előző évi forgalom 1/12-ének megfelelő bankgarancia - szinte életre hívták a fantomcégek általi olajkereskedést. A Boross-Horn-kormányváltás alkalmával a vám- és pénzügyőrség országos parancsnoka - bemérve az új adminisztráció reagáló készségét - jogalkalmazóként függetlenítette magát a rendelet alkalmazásától, noha ezt korábban is megtehette volna, beszüntette a halasztott vámfizetés lehetőségét. Az Ipari Minisztérium és a Pénzügyminisztérium - elsősorban a multinacionális üzemanyag-forgalmazó cégek szempontjait megfontolva - nem ismerte fel az intézmény változatlan feltételek melletti alkalmazásában rejlő veszélyeket, visszaállította a halasztott vámfizetést, de az engedélyt egyébként továbbra is a VPOP adta ki.
A következő évben a Horn-kormány megteszi a döntő, régóta esedékes lépéseket az olajbűnözésnek megágyazó szabályozási hiányosságok felszámolására. Két alkalommal is jelentősen szigorítják a halasztott vámfizetési engedélyek kiadását, majd 1995. május 1-jei hatállyal eltörlik a motormeghajtásra és a fűtésre használt gázolaj közötti adókülönbözetet. Ötéves időszak zárult le ezzel, amelyben ugyanazon termék kétféle célra, kétféle áron történő kereskedelmi forgalomba hozatala hihetetlen mozgásban tartja az államapparátust. A szabályozás csiki-csuki játékával kedvcsináló módon ösztönzik a bűnelkövetést. Tetemes kiadások révén próbálják kontrollálni a fűtőolaj felhasználását, nagy elánnal országos ellenőrzéseket vezetnek be, operatív bizottságok, intézkedési tervek születnek, az eredmény: mintha szitával szűrnék a homokot. A megelőzésre, kedvező alkalmat kihasználó bűnözők üldözésére fordított összeg elenyészik a kárérték százmilliárdos összegéhez képest. Valószínű, hogy még a kivitelezésben meglehetősen lassú adminisztráció is ennek a töredékéből sikeres kompenzációt valósított volna meg. Ami ezzel szemben áll: egy találékony, mobil bűnözői kör elképesztő megerősödése indirekt állami eszközökkel, a vagyonossá lett, szervezettnek mondható bűnöző csoportok jelentős gazdasági erőként történő megjelenése és mellékesen a közszféra, a bűnüldöző szervezetek addig nem ismert korrupciós kísértése.
Ezek fényében nehezen lehet védeni és indokoltnak, szociálisan megfontoltnak nevezni az egyetlen lehetséges döntés elodázását. Még öt év távlatából is indokolt a kérdés: megérte? Megérte? - kérdezhetnénk meg Boross Péter egykori miniszterelnököt és belügyminisztert. Megérte? - kérdezhetnénk meg Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitányt.
A bizottságnak választ kellett arra is adni, ha már az olajbűnözés annyira kiterjedt és következményeiben sokfelé ható jelenség volt, akkor miképpen birkóztak meg ezzel a bűnüldöző szervezetek, a rendőrség, a vámhatóság; miképpen reagált az ügyészi szervezetrendszer. Az az általánosítható kép, amelyik a meghallgatások alapján felrajzolható, talányosra sikeredett. A rendszerváltást követő évek forgataga ezek szerint nem kedvezett a rendvédelmi szervezeteknek, egyaránt sújtotta őket a jogbizonytalanság, a törvényi rendezés hiánya, a demokratikus átállás nehézségei, az elvárthoz képest mindig szűkös költségvetési juttatás, a személyi feltételek elégtelensége, a képzett hivatásosok elvándorlása, az informatikai fejlesztések megkésettsége.
A vizsgálóbizottság egyik tagja kérdéseiben rendre úgy fogalmazott, hogy voltak-e fogai például a rendőrségnek ahhoz, hogy harapni tudjon. Nos, a testületek védőbeszédét elmondó legfőbb ügyészek, országos parancsnokok vagy a mai belügyminiszter szerint mindenre van magyarázat. A rendőrség, a vámhatóság, az ügyészség szerepe az olajbűnözésben is menthető. Ugyanakkor a bizottság előtt meghallgatott személyek közül számosan egykori rendőrök, mint Karancsi Tibor, Karakas Attila, Sándor István, Gál János vagy a civilek közül elsősorban Nógrádi Zsolt olyan esetekről számoltak be, amikor a rendőrség differenciáltan kezelt különféle, az olajbűnözésbe vagy más jövedéki termék forgalmazásába bekapcsolódó bűnözői csoportokat, amikor rendőri közép- és felső vezetők olajbűnözőkkel megengedhetetlen kapcsolatot alakítanak ki.
Sok esetben azonban a bizottság működése alatt a bizottság vizsgálódásaival érintett személyek ellen utólag eljárás indult. Ilyen volt például a Békés megye közbiztonsági helyettese ellen indított eljárás vagy a volt kiskőrösi vámparancsnok ellen indított eljárás. A bizottságnak a kormánytöbbség által kezdeményezett megszüntetése miatt már nem lesz módja számon kérni, hogy az előbb említett, tudomására jutott ügyekben kellően alapos vizsgálatokra kerül-e majd sor a jövőben.
Kriminológiai szempontból az olajügyek az 1992-93-as évek fordulóján jelentkeztek a hatóságok számára észlelhető mértékben. A kettős árrendszer kínálta hatalmas lehetőségre módszeresen vetették rá magukat a bűnözői csoportok, és a sokféle elkövetési móddal jogi megítélésében bonyolultnak tűnő ügyekben nehezen találta meg a rendőrség, a vámhatóság a helyes felderítési, vizsgálati eljárásokat.
A jogértelmezési kérdések tisztázása érdekében a legfőbb ügyész helyettese 1993 decemberében körlevelet ad ki. Ebben szükségesnek tartja rögzíteni, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát és annak szerveit az adózás rendjéről szóló törvény az adóhatóságok között sorolja fel. A legtipikusabb elkövetési módokban: az importgázolaj hto-ként való vámkezeltetése, a belföldön vásárolt nagy mennyiségű tüzelőolaj szőkítése után gázolajként történő értékesítése, a vám- és pénzügyőri szervek hatáskörét állapítja meg, és csak akkor kell rendőri szerveknek eljárni, ha a vámhatóság hatáskörét meghaladó halmazati bűncselekmények elkövetése is megállapítható.
A hatáskört megállapító állásfoglalást akkor adja ki az ügyészség, amikor az olajos cselekmények már javában zajlanak, s különféle szervek között a bizottság előtt sokak által lefestett szakmai sovinizmus okán csekély az együttműködési készség, illetve rosszul értelmezik a saját szerepüket. A rendőrség akkori vezetői, a mai belügyi vezetők ennek ellenére meglehetősen optimisták voltak. Meggyőződésük szerint az olajbűnözésnek '94 tavaszán meg kellett volna szűnnie. Ehhez képest csak 1994-ben 226 ásványolajtermékkel kapcsolatban elkövetett bűncselekmény ügyében indított nyomozást a rendőrség és a vámhatóság.
Mai megnyilatkozásaikban már a Belügyminisztérium vezetői és maga Pintér Sándor belügyminiszter is a gazdasági bűncselekmények terén akkor tapasztalt sikertelenséget a titkosszolgálati eszközök hiányával, a gazdasági rendőrség rendszerváltás körüli felszámolásával és a kaotikus jogszabályi háttérrel magyarázzák. Hova lett mára az akkori dörgő sikerpropaganda? Miért nem számolta fel a rendőrség az olajbűnözést már csírájában 1993-ban úgy, ahogy az akkori rendőri vezetők, köztük maga a főkapitány, ígérte. Azt persze akkor is tisztán lehetett látni, hogy irreális célkitűzés, de a rendőrség vezetése felfogásában a folyamatos győzelmi jelentések, az átütő sikerpropaganda, rendőri szlogenben: látványtervezés képezte az alkalmasság és az eredményesség pótlékát.
Az olajbűnözéssel szoros összefüggésben feladata lett volna a bizottságnak kideríteni, hogy az abból kinövő szervezett bűnözés hogyan nyert teret, hogyan integrálódott a legális gazdaságba, és voltak-e összefonódások állami tisztviselők, rendőrség, vám- és pénzügyőrség alkalmazottai között. Miképpen valósult meg a szervezett bűnözés kezelésére, igaz nem minden elemében tudatosan kialakított Boross-Pintér-doktrína, mely szerint a szervezett bűnözés ugyan nem volt mindig, de mindig is lesz, tehát jobb egy békés kiegyezés a kialakult erővonalak mentén. Úgy vélték, hogy a folyamatosan kiszorított, részben külföldi bűnöző csoportok helyet mindig újabb alakulatok érkeznének, ezért a meglévő kiismert szervezetek kontrolljára kell berendezkedni.
A bizottság befejezetlenül hagyta a munkáját ezen a területen, mert a meghallgatások, a bekért és beküldött anyagok tanulmányozása után kezdődhetett volna csak meg az elemző-értékelő munka, amelyből következtetéseket lehetett volna levonni a szervezett bűnözés térnyerésére, a rendőri, vám- és pénzügyőrségi szervezetek fertőzöttségére.
(15.20)
Sok esetben az újabban felmerült információk bizottsági vagy ügyészi ellenőrzésére kellett volna sort keríteni.
Nem jutott közelebb a bizottság annak megállapításához sem, hogy végül mi vezetett az évtized közepén az alvilág háborújának kitöréséhez, igaz-e, hogy az illegális üzemanyag-kereskedelemből befolyó pénz elosztásában bekövetkezett egyensúlybomlás volt a fő kirobbantó ok; és az a rendőrség, amelyik '94-ben Pintér Sándor szerint már majdnem felszámolta az olajbűnözést, látta-e előre mindazt, ami bekövetkezett, s ha igen, miért nem tett valamit a megakadályozására. Ha pedig nem látta - ahogy a jelek mutatták -, akkor semmi csodálkoznivaló nincsen azon, hogy a rendőri vezetésnek 1996-ban alkalmatlanság okán el kellett mennie.
Tisztelt Képviselőtársaim! Aztán fel lehet és fel is kell tenni a kérdést, hogy a bűnözői csoportok kiűzésének sokadik miniszterelnöki, belügyminiszteri, főkapitányi bejelentése után - emlékeznek mindannyian Orbán és Pintér úr szavaira e tárgyban - miért nincs még most sem ismert elkövetője sok robbantásos cselekménynek és leszámolásszerű gyilkosságnak. Mondhatni, a magyar közvélemény egészét nyugtalanítja már több éve, hogy semmivel sem látunk tisztábban a szervezett bűnözői csoportok erejét, tényleges szervezettségét, erővonalait illetően.
Sándor István nyugalmazott rendőralezredes, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozója, aki meghallgatása során nyíltan beszélt operatív tisztként szerzett értesüléseiről, amikor a szervezett bűnözői érdekcsoportok felállásáról, egymással szembeni viszonyukról kérdeztem, azt válaszolta: szeretnék még élni.
Meglehetősen ellentmondóak a titkosszolgálatok szervezett bűnözésben játszott szerepére vonatkozó, a bizottság tudomására jutott információk. Természetesen ezek körültekintő tisztázására sem volt módunk. A rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó egységének korábbi vezetője a titkosszolgálatokat egyenesen a szervezett bűnözés elindítóinak minősítette, az előbb említett Sándor István az egyik legtöbbet említett, illegális olajüzletekről elhíresült vállalkozás alapítójának az egyik katonai nemzetbiztonsági szolgálatot nevezte meg.
A nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter a vizsgálóbizottság képviselői részére betekintést engedett a szolgálatok rendőrséget segítő, olajbűnözésre vonatkozó 33 dossziéjába. Az akták tartalma nem segített megérteni, hogy miben is állt a szolgálatok rendőrséget segítő munkája. Több esetben a rendőrség által átadott, a szolgálatok által összefoglalt információkat láthattuk viszont, mint ahogy ezt a bűnügyi nyomozók is mondták.
Nem sikerült bizonyosságot szerezni afelől sem, hogy a rendőrség titkos felderítő tevékenysége a szabályzatok betartásával történt-e, és mennyire volt kiszolgáltatva ez a tevékenység a bűnüldözéstől idegen szándékoknak, céloknak. Az egyik legfontosabb, az utolsó szakaszban felmerült talány Sándor István személyéhez kapcsolódik, amire talán az ügyészi nyomozás ad választ: a bűnözői alvilágba beépülő rendőr nem válik-e inkább maga is bűnözővé, mintsem megmaradna rendőrnek.
A rendőrség belső elhárítását végző rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának tevékenységét - egy kivételével - a valamikori és a jelenlegi vezetőjének elmondásából beküldött anyagokból ismerhette meg a bizottság. Nem szolgált megnyugvásunkra az a tény, hogy a jelenlegi belügyi vezetés a ciklus elején nagyarányú iratselejtezéssel kezdte meg működését, így megváltak a két évnél régebbi, büntetőeljárásra alapot nem adó ügyek dossziéjától. Ez a jelenlegi irattározási szabályok szerint is aggályos eljárás volt.
Nem kaphattunk magyarázatot arra sem, hogy egy meghallgatás kapcsán novemberben megismert egykori megyei bűnügyi vezetők, akikről korábban még aktív rendőrként kiderült, hogy információkat juttattak bűnüldözői köröknek, miért nem kerültek eljárás alá. A bizottság tudomására jutott, a rendőrség vagy más hatóság tagja által elkövetett bűncselekményekre vonatkozó információk ellenőrzésére, az ügyészség által a vizsgálatában észlelhető mulasztások számonkérésére szintén nem volt módja a bizottságnak.
Szembetalálkozott a vizsgálóbizottság a felelős beosztásban ténykedő vezetők azon törekvésével is, hogy akiknek leginkább feladatuk a belső visszásságok, törvénysértő magatartások leleplezése, ehelyett a legnagyobb erőfeszítést éppen a takarásra, a mundér becsületének védelmére fordítják, ami talán még jobban szennyezi a mundért. Sokszor érthetetlen volt az az elképesztő indulat és energia, amit a hivatalos rendőri, vámhatósági, ügyészi verzió megvédésére fordítottak.
Meg kell vizsgálnunk a politikai szervezetek és a politikusok szerepét az olajügyekben. Az elmúlt évtizedben időről időre nagy visszhangot váltottak ki azok a kijelentések, amelyek szerint a szervezett bűnözés már beépült a politikába, vagy egy másik megfogalmazásban: megtörtént a hídverés a szervezett alvilág és a politikusok között. A bizottság egyik eminens feladata lett volna, hogy fényt derítsen arra, melyek a valóságos jegyei ennek a beépülésnek, valóban áll-e ez a híd.
Az olajügyekkel összefüggésben a bizottság azt is vizsgálni volt köteles, hogy elősegítették-e a politikusok az olajbűnözés kialakulását, részesedtek-e az illegálisan forgalmazott olajszármazékok hasznából. A magyar társadalomban a politikusokkal szemben sokféle elvárás él, de leginkább a puritán életvitelű politikus testesíti meg a legáltalánosabb közelvárást. A privatizáció és az állami vagyon lebontásával kapcsolatban csak az volt az elfogadható megoldás, ha a politikus, aki ennek a vagyonnak az elosztásában igazságosan jár el, azaz másokat gazdaggá tesz, megmarad a maga viszonylagos puritán szegénységében. Ugyanakkor a közbeszerzésekben is óriási összegek fordulnak meg, amelyek kísértése a nagy működési és választási költségekkel üzemelő, ehhez képest kis bevétellel bíró politikai pártok számára örök kihívás; ahogy a Kisgazdapárt példája mutatja, nem is tudnak ennek ellenállni. Éppen a fentiek miatt a kapcsolatépítési törekvésekkel bíró és stabilitásra, háborítatlan üzemmódra vágyó szervezett bűnözői kör számára értékesek a politikai kapcsolatok.
A bizottság első alkalommal egy, az ismeretlenségből felbukkanó, magát az olajbűnözést belülről ismerőnek valló személy elmondásából szerzett információkat politikusok, pártok ebbéli részvételéről. Az olajbizottság tagjai számára a legnagyobb feladványt a Nógrádi Zsolt meghallgatásán elmondottak jelentették, mert az egyszerre nagyon valószínűnek, ugyanakkor hihetetlennek hangzó állítások özönének nyilvánosságra hozatala a bizottság működésének eredményes kimenetelét nyomban kétségessé is tette.
Mindenesetre a hallgatás falát most is először Pallag László törte át, abból a megfontolásból kiindulva, hogy hallgattak el már ügyet eleget, jobb, ha az állítások valóságtartalmáról a nyilvánosság előtt vitatkozunk. A Nógrádi Zsolt meghallgatásáról felvett két jegyzőkönyv közül már az első, igaz, megkésett ügyészi értékelése megmutatta, hogy az ellenőrizetlen információk napvilágra kerülése alkalmas személyek, intézmények ok nélküli lejáratására. Kinek állt ez érdekében? A munkáját befejező bizottság erre sem fog választ kapni, mint ahogy arra sem, hogy ki is állt valójában Nógrádi Zsolt mögött.
Politikusokra vonatkozó, ugyancsak további ellenőrzés alá veendő információk hangoztak el Sándor István vallomásában. A bizottság már rutinszerűen hozta nyilvánosságra a jegyzőkönyvet, előidézve azt a helyzetet, hogy mielőtt az alapos gyanú beigazolódna, az érintettek már a média nagy nyilvánossága előtt próbálják meg tisztázni magukat.
Így volt ez annak a személynek az esetében is, aki a legnagyobb kormánypárthoz, a Fideszhez kötődik gazdasági tevékenységével, és a bizottsághoz eljutott más vallomások alapján is illegális olajos vállalkozások centrumában fiktív számlák kibocsátásával fedezte a bűnös tevékenységet. A bizottságnak már nem lesz módja megtudni, milyen okok miatt nem sikerült korábban a rendőrség bűnügyi főigazgatójának érvényt szereznie saját parancsának, amikor három alkalommal utasította hiába a vizsgálati főosztály vezetését az illető őrizetbe vételére.
Megjelent a vizsgálóbizottság előtt olyan hivatalban lévő politikai államtitkár is, aki elismerte, hogy az illegális olajforgalmazásban központi szerepet betöltő cég munkatársának szabadulása érdekében interpellált az Országgyűlésben.
(15.30)
Eljutott a bizottsághoz egy olyan, a vámszervek egyik megyei nyomozó hivatalától kikerült belső jelentés is, amely ellenőrizetlen információkat tartalmaz az úgymond társadalmi kapcsolatról. A jelentés egy jól behatárolható olajhamisítással foglalkozó bűnözői kör tevékenységét, kapcsolatrendszerét, az esetleges politikai szálakat próbálta feltárni. Képviselői érdeklődésre, hogy mi is történt a jelentés kapcsán, mint kiderült, az anyag nem a szolgálati út betartásával került a központi szervekhez, iktatásra sem került, így tehát nem is létezik.
A bizottság munkája befejeződött, de a társadalom érdeklődése az olajbűnözéssel kapcsolatban kielégítetlen maradt. A bizottság megbízatása, amely eredetileg a létrehozó határozat szerint feladatának elvégzéséig tartott volna, most munkáját félbehagyva menekül a kormánypártok számára kényessé vált ügyek felderítésétől. A bizottság tevékenysége akkor vált kényelmetlenné, amikor végre eredményeket mutathatott volna fel a bizottság, amikor a hatóságok az újból elővett, lezárt ügyekben is új következtetésekre jutottak, amikor a beérkezett anyagok feldolgozása félúton tartott.
Nem fejeződhetett be többek között annak a tulajdonosi térképnek az összeállítása sem, amelyre az ügyészség kapott megbízást, és amelynek elkészítésére adatvédelmi okokból nem került sor a legfőbb ügyész közlése szerint. Tavasszal az akkor hivatalban lévő legfőbb ügyész a regisztrált olajos bűncselekmények elkövetőinek táblázatos formában történő átadásával jobban segítette a bizottság munkáját, mint az érthetetlen módon elkészített, két adathordozóra szétbontott adatsor, amely alkalmatlan a haszonélvezői kör feltérképezésére. A bizottság szándékaival az ügyészség - jelen lévő képviselőin keresztül - pontosan tisztában lehetett, mégsem sikerült ennek megfelelően elkészítenie.
Ugyancsak az ügyészség rossz hozzáállását mutatta az úgynevezett priorálási ügy, amelynek keretén belül a bizottság a Nógrádi-jegyzőkönyvben szereplő személyek esetleges korábbi bűncselekményekben való érintettségére lett volna kíváncsi. Ebben az ügyészség kezdeti nekibuzdulása után végül is semmilyen kézzelfogható eredményhez nem jutott a bizottság, egy sommás, általános szóbeli tájékoztatón kívül személyekre lebontott adatokhoz nem jutott, noha jogosultsággal bírt az ilyen információk kezelésére.
A bizottsági munka értékelésekor a legnagyobb talány az ügyészi szervezet fentebbi ügyekben is megnyilvánuló érthetetlen, rossz hozzáállása a parlamenti vizsgálóbizottság ellenőrző szerepének érvényre juttatásához. A hallgatás törvénye, amely a kideríthetetlen vagy a rosszul felderített, netán tudatosan elkendőzött, külső befolyásra eltérített ügyekkel kapcsolatban közös abroncsba fogja a bűnüldöző és igazságszolgáltató szerveket, valószínűsíthetően erősebb törvény, mint a közösségnek, a társadalomnak az elfogulatlan, alapos eljárásokba vetett hite. Ezt a hitet, az alkotmányos intézményekbe vetett hitet ezúttal kevésbé sikerült erősíteni.
A bizottsági munka végjátéka szomorúan előrevetítette a mai plenáris ülés menetrendjét is. A kormánypárti többség vehemens önigazolásba kezdett, miszerint pártjaik akkor, amikor kormányon voltak, nem folytak bele az olajbűnözésbe, illetve mindent megtettek, amit megtehettek ellene. Kisstílű vásári komédia ez, képviselőtársaim! (Dr. Dorkota Lajos: Az!)
Különös fintora ugyanakkor az önök beállításának az a tény, hogy 1998-ban belügyminiszterré lesz az a korábbi országos rendőrfőkapitány, akinek ötéves főkapitányi működése alatt lett hatalmassá az olajbűnözés, akinek főkapitánysága alatt korrumpálódik ijesztő mértékben a rendőrség, kezdi meg háborúját az alvilág, akinek elbocsátása jelentős megújulást tett lehetővé a rendőrségen belül, aki helyébe lépő kollégái ellen hadjáratot kezdett minisztersége idején.
A vizsgálóbizottság munkája egyúttal számos, a jövőre vonatkozó tanulsággal szolgál, amelyet ha a mostani kormányzat nem fog megszívlelni, a szabad demokraták mindenképpen szeretnék érvényre juttatni. Felsorolásszerűen ezek a következők:
Garantálni kell a Belügyminisztérium - más demokratikus európai országokban természetes - civil, nem rendőri irányítását.
Meg kell szüntetni a rendőrségnek és a nemzetbiztonsági szolgálatoknak az eredményes felderítő munkát lehetetlenné tevő rivalizálását.
Az ügyészség átszervezésében az eredményességet kell a központba állítani, nem a szervezeti presztízsérdekeket.
Mindenképpen tisztázásra vár a bűnözői csoportokkal kapcsolatot tartó rendőrök tevékenységének jogszerűsége, mert amíg a maffiába beépített rendőr a nyugati demokráciákban egyértelműen rendőrnek tekinthető, addig nálunk fordított helyzet valószínűsíthető.
Egyértelműsítésre várnak a parlamenti vizsgálóbizottság jogai, a polgárok vele szembeni kötelezettségei. Az állami tisztségeket betöltők, mint például Simicska Lajos vagy Kövér László, a Fidesz elnöke, minden jogi következmény nélkül tagadhatta meg a bizottság előtti meghallgatást.
A vizsgálóbizottságok működési módjára, a tanúmeghallgatás szabályaira, a nyilvánosságra hozatal kérdésében pontos, egyértelmű szabályok szükségesek, mint ahogy az állami szervek információadási kötelezettségét is rögzíteni kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottság ideje lejárt, de a társadalom türelmetlensége tovább tart. Egyszer talán a harmadik köztársaság történetében lesz példa arra, hogy ami most befejezetlenül marad, a demokrácia követelményeihez méltóbb véget ér.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth Károly képviselő úr beszédének kezdetén teljesen jogosan szóvá tette, hogy a korrupcióellenes harcban fontos szerepet játszó bizottság jelentésének értékelésekor miért nincsenek itt a kormány képviselői, miért csak egyetlen politikai államtitkár ül itt, miért nincs itt a Belügyminisztériumtól senki, miért nincs itt az Igazságügyi Minisztériumtól senki.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ez a kormány igazi harcot akarna hirdetni a korrupció ellen, akkor azon túl, hogy itt lennének a miniszterek, de legalább a politikai államtitkárok, akkor ezen túl egyetlen embert venne a Fidesz-FKGP közös listára, ez az ember Pallag László lenne. Ma ez az ember nem kerülhet fel a Fidesz listájára.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
