DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Magam is azokhoz a képviselőkhöz tartozom, akik nem voltak az olajbizottság tagjai, akik az olajbizottság működéséről maguk is a sajtóból szereztek tudomást, illetve természetesen a bizottság jelentésének ismeretében és részben az itt hallott vita ismeretében fogalmazzák meg benyomásukat; illetőleg adalékul szolgál a véleményalakításhoz ennek a kérdésnek egy nagyon szerencsétlen és nem a Fidesz hibájából előrehozott vitája, ami az augusztusi rendkívüli ülésen jelentkezett. És ha már ezt szóba hoztam, akkor szeretném emlékeztetni a Házat vagy elmondani azt, hogy annak idején az alkotmányügyi bizottságban én azt mondtam, hogy ez a vita idő előtti, mert a vizsgálóbizottság eljárása még nem fejeződött be.
Annak ellenére, hogy a vizsgálóbizottság munkájával kapcsolatban, az ott kihallgatott egyes tanúk véleményének oly formán történt nyilvánosság elé tárásával, ahogy az megtörtént, óriási viták robbantak ki, és talán arra is emlékeztetem önöket, hogy jóformán pártkülönbségre tekintet nélkül helytelenítettük egyes tanúvallomások olyankénti kezelését, ahogy az megtörtént, annak ellenére bennem még szeptemberben voltak remények, hogy talán kerekre lehetne fogni ezt a munkát, és el lehetne jutni a lényeghez.
Most azonban mindazt, amit erről az ügyről mint országgyűlési képviselő megismerhettem, magamnak is azokhoz a szkeptikus véleményekhez kell csatlakoznom, hogy nagyon sok értelme ennek a bizottsági tevékenységnek, ennek a bizottsági munkának nem volt. Nem állítom azt, hogy ez hiábavaló volt, mert valóban - hogy így mondjam - felkavarta az állóvizet, valóban odairányította a figyelmet neuralgikus kérdésekre. Abban bízom magam is, hogy ez nyilván jótékony hatást fog gyakorolni a korrupció elleni küzdelemre, de azért egészében véve a bizottság működése nem váltotta be a hozzáfűzött reményeimet. A jelentés - magam is úgy érzem - semmi olyan igazi hozadékot nem tartalmaz, ami ebben a küzdelemben minket eligazíthatna, igazán előrevinne. Úgyhogy sajnos magam is azt gondolom, hogy egy fiaskót kell megállapítanunk és kell őszintén elismernünk.
Ami a mai vitát illeti, én tulajdonképpen azzal elégedett vagyok, hogy a felszólalásokban, úgy tűnik - ha nem is mindenki -, igyekeznek a felesleges és értelmetlen vádaskodást kerülni. Hozzátettem, hogy nem mindenki, mert itt szeretnék kitérni Kóródi Mária képviselő asszony felszólalására. Ez önmagában tartalmazott önellentmondásokat, és szinte kitapintható volt az elfogultság, a politikai prekoncepció, az a hozzáállás, amit a másik oldalon az imént Vastagh képviselő úr absztraktan, nem nevesítve, de megkritizált.
Szabad legyen rámutatnom például arra, hogy a képviselő asszony felszólalásában nagyon kemény támadásban részesítette a rendőrség munkáját. Ugyanakkor azzal kezdte, amikor erről a témáról elkezdett beszélni - talán emlékeznek rá -, hogy tulajdonképpen a rendőrség vállalkozása a korrupció elleni küzdelemben önmagában is irreális volt, és nem lehetett tőle elvárni igazán sikert. És akkor, amikor ezt mondta és erről beszélt, azt domborította ki, hogy amit igazán a rendőrségnek a szemére lehetne hányni, az az akkori időben ez ügyben kifejtett sikerpropaganda volt. Ezekután két perc múlva súlyos, terhelőnek tűnő gondolatokat sugalltak az általa elmondottak a rendőrséggel szemben, ami nagyon furcsa volt és összeegyeztethetetlen.
Most arról is nem is beszélve, hogy kérem szépen, lehet a rendőrség munkáját bírálni, lehet a rendőrség tevékenységét kritizálni, meg lehet nevezni különböző személyeket, akik különböző posztokat töltenek be a rendőrségen, akár a legfelsőbb vezetésben, akár lejjebb. De erről úgy beszélni, hogy elfelejteni, hogy a rendőrség tevékenységéért egy alkotmányos államban a mindenkori belügyminiszter a felelős, azért az mégiscsak nevetséges és mégiscsak komolytalan dolog!
Hát kérem, akinek minimális alkotmányjogi ismerete van, az nagyon jól tudja, hogy a parlamentnek felelős kormány felelősségi konstrukciójából eredően a rendőrség, amely a Belügyminisztérium alárendeltségében működik, a rendőrség tevékenységéért a politikai felelősség a belügyminisztert terheli. És miközben itt tirádákat hallottunk a rendőrség ellen - én abba nem bocsátkozom bele, hogy ezek mennyiben álltak helyt, mennyiben nem -, szó sem volt az akkori felelősről, Kuncze Gáborról. Én nem azért hozom ezt szóba, hogy most Kuncze Gábor személyét ide fölidézzem és támadást intézzek ellene. Én csak azt mondom, hogy vagy ne beszéljünk a rendőrség felelősségéről, vagy bontsuk ki a kérdést alkotmányosan. És akkor tessék a dolgot a maga egészében, a maga lényegében nézni!
Más kérdés. Itt többen elmondták és én is szeretnék hangsúlyt adni ennek: azt gondolom, hogy e bizottság működésében a fiaskó lényegét a szereptévesztés képezte. Ezt megint nem bántási szándékkal mondom, hanem ha ennek az ügynek vannak most a korrupció témáján is túlmutató, általános tanulságai, akkor az - itt feltétlenül el kell mondani -, hogy a bizottsági rendszerünk működése diszfunkcionális, nem jó, és a vizsgálóbizottságok, és konkrétan ez a vizsgálóbizottság is elképzelésében, kezdeményezésében, felállításában vagy működésében szereptévesztésben van. Kérem szépen, egy parlamenti vizsgálóbizottságnak nem lehet feladata nyomozati tevékenységek lefolytatása. Erre nincs apparátusa, nincsenek szakértői, nincsenek eszközei. Egy parlamenti bizottságnak nem lehet feladata az igazságszolgáltatás tevékenységének magára vállalása. Erre nincs szakértelme, de felhatalmazása sincs. Ez ütközik az államhatalmi ágak megosztásának a mégiscsak 250-300 évvel ezelőtt kigondolt, végiggondolt és megteremtett jogállami konstrukciójával. Nem véletlen dolgok ezek!
Nem szabad, bármennyire is csábító, a detektívregények világába beleélni magunkat, és azt gondolni, hogy most mi Agatha Christie módjára megírjuk ennek az olajhistóriának a személyes bűnösöket konkrétan megállapító regényét. Nem fogjuk tudni megcsinálni! Kacziba úr mondotta azt - megütötte a fülemet, a televízió-híradóban láttam magam is a nyilatkozatát -, hogy ezekkel az eszközökkel, amelyek ennek a bizottságnak vannak, 25 évig nem lehet ennek az ügynek a végére járni. Ennyit arról, hogy mi értelme volt ebben a megközelítésben, ebben a szereptévesztésben ehhez az ügyhöz hozzákezdeni.
(17.20)
Igenis el kell tudni választani azt a szerepet, ami egy parlamenti bizottság szerepe, attól a szereptől, ami a bűnüldözés, az igazságszolgáltatás területe. Itt véleményem szerint azt kellett volna számba venni, hogy milyen jogszabályok, milyen intézkedések azok, amelyek a visszaélésre szándéktalanul vagy szándékosan teret hagytak, kik voltak ezeknek a jogszabályoknak az előterjesztői, megalkotói vagy az intézkedések kiadói. Egyrészt ezeket a szabályokat és intézkedéseket kellett volna számba venni, az ezekkel a jogszabályokkal és intézkedésekkel összefüggésbe hozható személyeket meghallgatni. Nem biztos, hogy ez kétszáz személy, lehet, hogy csak negyven vagy harminc személy lett volna, és ebből kellett volna világos politikai képet ebben a jelentésben felvázolni. Meggyőződésem szerint erre pár hónap is elegendő lett volna, de ez az út, amit a bizottság itt végigjárt, egy vég nélküli és eleve reménytelen zsákutcát jelentett. Ha pedig a bizottság bűncselekményre utaló gyanút vagy jelet lát, akkor szignalizálási kötelezettsége lett volna azon nyomban a bűnüldöző hatóságok felé, mert az ő dolguk a konkrét büntetőjogi felelősség érvényesítése, és az ő dolguk az ehhez szükséges nyomozati tevékenységek lefolytatása is.
Hadd tegyem hozzá, nem a bizottságra akarom terhelni annak a felelősségét, hogy ez nem így történt. Amikor ezt a bizottságot felállítottuk, talán mi sem gondoltuk végig, hogy a feladatokat ilyen szempontból jól határozzuk-e, jól fogalmazzuk-e meg. Úgy gondolom, hogy az általunk megfogalmazott feladatok is magukban rejtették bizonyos mértékig a csapdát, ami bizonyos mértékig a bizottságot mentesíti attól, hogy ennek a tévedésnek, szereptévesztésnek a terhét és az ezért való - hogy így mondjam - felelősséget ők egyedül és ők maguk viseljék.
Végig kell gondolni - úgy gondolom, ez túlmutató tanulság - a vizsgálóbizottságok funkcióját. Újra kell gondolni azokat a szabályokat, amelyek megtiltják módosító javaslatok benyújtását rosszul meghatározott feladatokhoz; végig kell gondolni azt a szabályt, noha mondjuk, a jelen ügyben ennek nem volt jelentősége, de az embernek ez feltétlenül eszébe jut, hogy bizottságok felállításáról - akár alkotmányos, akár alkotmányellenes az indítvány - csak igennel lehet szavazni, ha a parlamenti képviselők egyötöde ezt így gondolja.
Ezek az intézmények így diszfunkcionálisan működnek. Jó, amit most itt említettem, nem mindegyik hozható szoros összefüggésbe a jelen vizsgálóbizottsággal, de a problémában mindez benne van.
Befejezem, tisztelt képviselőtársaim. Összegezve a véleményemet, úgy érzem, hogy sajnos az előttünk álló jelentés nem fogadható el, nem támogatható, nem vehető tudomásul, mert semmilyen olyat nem tartalmaz, ami valóban eligazítana minket azokban a kérdésekben, amely kérdésekre nézve ezt a bizottságot felállítottuk, illetőleg amely problémákat illetően ennek a bizottságnak a feladata, küldetése lett volna.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
