JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Annak idején, amikor az olajbizottság megalakításáról döntöttünk, parlamenti konszenzus alakult ki. Akkor mindannyian úgy gondoltuk, hogy fontos, szükséges, indokolt létrehozni ezt a bizottságot, amelynek dolga, feladata az, hogy kiderítse, az olajbűncselekmények hátterében mi történt, amelynek dolga, feladata az, hogy megpróbálja feltárni az olajbűnözés, a feketegazdaság és adott esetben a politika közötti összefüggést, próbáljon meg választ keresni a Békés megyei rendőrhalálokkal kapcsolatosan.
Ott és akkor, amikor elfogadtuk a bizottság megalakításáról szóló határozatot, önök közül egyetlenegy ember nem volt, aki azt mondta, hogy álljatok meg, halálra vagytok ítélve. Ott és akkor senki nem mondta azt és senki nem kezdeményezte, hogy hölgyeim, uraim, ezzel a feladattal ezt a bizottságot ne bízzuk meg, mert a feladata ellátására alkalmatlan.
Ott és akkor, amikor mi kezdeményeztük, hogy a különböző vizsgálóbizottságok működési szabályzatát fogadjuk el - kétszer, Salamon képviselő úr -, amikor az alkotmánymódosításra is beadtunk egy komplex törvényjavaslatot, hogy példának okáért ez a bizottság is működhessen, önök ezt nagyvonalúan elengedték a fülük mellett. Mit mondok...? Egyszerűen leszavazták, nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, hanem hagyták, hogy a bizottság így és ilyen feltételrendszer mellett alakuljon meg.
A bizottság tagjai pontosan tudták azt, hogy borzasztó nehéz feladatra vállalkoznak. A bizottság tagjai - köztük azok a rosszindulatúak is, akikről Kosztolányi úr az imént beszélt, azok is - pontosan tudták, hogy olyan feladatra vállalkoznak, amelynek nem lehet a végét megjósolni, de pontosan tudták mindannyian, hogy ezt a feladatot teljesíteniük kell, mert van egy közigény. A köz igénye pedig az volt, hogy próbáljunk ezekre a kérdésekre választ adni.
És amikor a bizottsági munka elindult, tisztelt képviselőtársaim, akkor azok, akik most hangosan elmondják, hogy miért volt lehetetlen, mit kellett volna és hogy kellett volna csinálni, az égadta világon egy szót nem szóltak! Azok, akik most utólag vizes lepedőt húznak rá, nem mondták, hogy ezt így csináljuk, ezt úgy csináljuk!
Volt egy törekvés. Volt az elején egy törekvés arra, hogy közösen, együttesen. És mindenkinek megvolt a törekvése ott és akkor arra, hogy attól függetlenül, hogy kit érünk, hogy érünk, megpróbáljuk föltárni azt, hogy mi történt az elmúlt esztendőkben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a bizottság elkezdte a konkrét munkáját, amikor gyakorlatilag megalkudott a saját működési szabályzatában, amikor elkezdte a tevékenységét, akkor megfogalmazott számos igényt. Számos igényt, mely az információkat tartalmazta, megfogalmazta azt, hogy kitől mit szeretne kérni.
Kérem tisztelettel, a kormány, az önök kormánya a füle botját sem mozgatta! Számos információra, számos anyagra hónapokig kellett várni. A cinikusabbakról most nem beszélek: arról, hogy az ÁPV Rt. azt írta, hogy menjünk oda és nézzük meg az irattárban; arról nem beszélek, hogy a MÁV az utolsó pillanatban küldte az anyagot; és még arról nem is beszéltem, hogy ki mindenki válaszra sem méltatott.
Azaz volt egy kétarcúság, képviselőtársaim. Nevezetesen az, hogy működjön a bizottság, csináljon, amit akar, de lehetőleg próbáljuk meg korlátozni - ha máshogy nem, az információk visszatartásával - azt a tevékenységet vagy azt az elérhető eredményt, amit ő produkálni tudott volna. Én akkor egyetlenegy kormánypárti képviselőtársamtól nem hallottam ezt. Akkor egyetlenegy kormánypárti képviselőtársamtól nem hallottam, hogy emberek, baj van.
(17.40)
Amikor nem jöttek el olyanok, akik az elmúlt időszakban vagy tisztviselőként, vagy politikai beosztásban, vagy más beosztásban a jelenlegi kormányhoz tartoznak - és nem jöttek el a bizottság ülésére -, egyetlenegy aggodalom megfogalmazódását nem hallottam. Egyetlenegyszer sem! Hallottam viszont augusztusban azt, hogy megtalálták önök a felelőst. És most is hallom, hogy önök megtalálták a felelősöket.
Én azt gondolom, hogy nincs ezzel különösebb probléma. Mert mit mondanak önök? Nem mondanak mást, kérem tisztelettel, mint azt, hogy az előző kormány gonoszsága okozta a teljes sorozatot, jó, volt egy Antall-kormány, szegények buták is voltak, nem is értettek hozzá, meg nehezek is voltak a körülmények, belső és külső szorításban voltak, őket felejtsük el - és kész. Így hivatalosan, parlamenti többséget szerezve ezzel le lehet zárni az ügyet. De tisztelettel kérdezem önöket: kielégíti-e ez a magyar társadalomnak azt az igényét, hogy megtudja pontosan, mi van és mi volt? Én azt hiszem, hogy nem.
Amikor önök augusztusban úgy döntöttek, hogy itt és most lezárva, amikor önök augusztusban már meg is írták a forgatókönyvet, a jelentést meg mindent, akkor gondoltak-e, Kosztolányi képviselő úr, arra, hogy a meghallgatottaknak miféle jogai vannak? Amikor ön is megszavazta ezt? Nem gondoltak, képviselőtársaim! Nem gondoltak, mert pontosan megérezték, hogy eljutott a bizottság egy olyan kegyelmi pillanathoz, amikor már nemcsak az volt a kérdés, hogy az előző időszakban esetlegesen politikusok mit vétettek, egyáltalán vétettek-e, hanem az, hogy bizony ez a dolog jóval szerteágazóbb, jóval több embert érint, jóval komplexebb. És ettől önök nagyon megijedtek.
Nem szabad azt mondani, hogy mi akadályoztuk meg. Hiszen mi, amikor erről szó volt, kértük: folytassuk! Folytassuk a munkát, hogy pontosan tudjuk, mi történt, hogy legalább kísérletet tegyünk a felderítésére, és azt is pontosan tudtuk természetesen, hogy nincs nyomozati jogkörünk, nincsenek egyéb eszközeink, nincs a hátterünkben egy komoly szakértői gárda, amely ezt elemezze. De a kísérletet akadályozták meg. És a kísérletet, hogy tudniillik utánajárjunk a dolognak, most is megakadályozták. Én nem hiszem, hogy ebből az alapállásból azt lehet mondani utána, kiállva ország-világ elé, hogy ím, ott vannak a felelősök, ők megakadályozták.
Mit akadályoztunk, kérem tisztelettel? Ezt majd kéretik elmondani! Mit akadályozott meg az olajbizottság ellenzéki kisebbsége? Ezt majd kéretik elmondani! Én egy dolgot tudok: megakadályozta azt, hogy az olajbizottság az önök forgatókönyve alapján olyan felelősséget állapítson meg, amelyről a bizottsági ülésen még vita sem volt! Azt mondja Répássy képviselő úr, hogy nem szabad inkvizíciós eljárást csinálni egy bizottsági ülésen. Ajánlom neki, legyen kedves elolvasni majd egy-két meghallgatást, hogy kormánypárti képviselőink mit csináltak. És persze hasonlítsa össze az ellenzékiekkel is! Akkor tudni fogják, hogy bizony, itt arról van szó, azt akadályoztuk meg, hogy önök kiragadjanak a rendszerből néhány elemet, abszolút félreértelmezve próbálják a dolgot beállítani és azt mondani, hogy íme, magyar társadalom, ők a bűnösök. Nem!
Képviselőtársaim, ez az ügy jóval bonyolultabb. Mint ahogy Balogh képviselő úrnak volt szerencséje megvilágítani, hogy miért nem tudta az Antall-kormány annak idején, mondjuk, a két ár közötti különbséget összehozni. Merthogy bonyolult volt - mondja ő. Merthogy nem tehette szociálpolitikai megfontolások alapján. Ugyanaz a képviselőtársunk más kérdésben halálbizonyossággal, mindenféle mérlegelés nélkül azt mondja, hogy ő volt - mármint Csobánczy úr - a felelős. Hát hol van itt az egyenlő mérce, képviselőtársaim?! Hol van itt az a lehetőség, hogy megvitassuk?! És bizony-bizony nem volt. Még sorolhatnám számos esetben a példákat, hogy mire nem volt lehetőség. Ilyen módon természetesen az olajbizottság tagjain és ezen az elmúlt egyéves működésen számon kérni, hogy az elmúlt tíz évben vagy tizenegy évben - nem is tudom, nem akarom korlátozni, mennyi ideig - mi nem történt meg, azt nagyon nem szabadna.
A másik, amit szeretnék önöknek elmondani - próbálva az időmmel is gazdálkodni -, hogy bizony-bizony ez a parlamenti bizottság elindított valamit. Elindított egy folyamatot, felkavart egy folyamatot, és nem csak az állóvizet kavarta meg, mert az állóvíz utána leülepszik, és gyakorlatilag változatlan formában minden ugyanúgy működik. De a Magyar Köztársaság parlamentje az elmúlt egy év olajbizottsági tevékenysége után - és még egyébként sorolhatnék számos más elemet is - nem ugyanaz a parlament. Ez az ország sem ugyanaz. Nem állhat ugyanúgy most már a korrupciós ügyekhez! Nem állhat ugyanúgy az olajügyekhez! Nem állhat ugyanúgy bizonyos esetek - hogy is mondjam? - eltussolási látszata mellett, mint eddig! Mert eddig azt mondhatta, hogy kérem tisztelettel, van bírói függetlenség, van független ügyészi szervezet, van rendőrség, amely jól végzi a munkáját és hajrá. De láttunk rá példát, láttunk rá esetet, azaz láttunk már karón varjút, ami azt mutatja, hogy bizony-bizony voltak olyan esetek, amelyeket okkal meg lehet nézni. Voltak olyan történések, amelyekben, úgy tűnik, történik valami. Azt hiszem, hogy ezeket az elkövetkezendő időszakban mindenféleképpen vizsgálni kell. Nem lehet azt mondani, hogy vége! Ezt vizsgálni kell a rendőrségnek, vizsgálni kell az ügyészségnek, és vizsgálni kell mindenkinek, akiknek ebben dolga, szerepe, felelőssége van.
Mert, képviselőtársaim, mi nem rajongtunk annak idején természetesen Nógrádi vallomásakor, nem tapsoltunk örömünkben, hogy ez nagyon jó. Mi több, önökkel, sokukkal együtt mi is nehezményeztük, hogy ez így és ilyen módon került ki. De Nógrádi Zsolt vallomásának egy része volt az, amire az ügyészség azt mondta, hogy bűncselekmény hiányában elfelejtve. Nógrádi Zsolt részletesen elmondta azt, hogy melyik utcában, hogyan, milyen olajos kesztyűvel, kivel s a többi, s a többi, aminek vizsgálatára még továbbra is szükség van; amit még most nem tudunk, hogy igaz-e vagy sem. Erre, azt hiszem, nem lehet azt mondani, hogy - hogy is mondjam? - minden szava hazugság. Mindaddig, amíg be nem bizonyosodott apró részletességgel - mert olyan körültekintéssel, olyan kapcsolatrendszerrel mondta el, hogy ember legyen a talpán, aki azt mondja rá, hogy ez nem így van. Ha így volt, akkor viszont egy történeti kórkép. Egy történeti kórkép arra, hogy a kilencvenes évektől kezdődően hogyan lehetett ezt az ipart űzni.
Azt hiszem, és gondolom és remélem, hogy ennek a vizsgálatára sor kerül. Mint ahogy sor kerül "Papa" vallomásának vizsgálatára is, amit a Legfőbb Ügyészségen, illetve nyomozóhivatalban tett. Mert csak egy részének az ellenőrzése történt meg, illetve annak a kizárása, a másik része még ezután következik. Én azt hiszem, azt remélem, hogy a Balogh képviselő úr által kezdeményezett más vizsgálatokkal együtt ezek mind-mind nyilvánosságra fognak kerülni. Nekünk elemi érdekünk, önöknek is azon az oldalon, meg nekünk is, hogy ez mind-mind nyilvánosságra kerüljön. Mi egyetlenegy mozdulattal, egyetlenegy fél szóval, egyetlenegy utalással nem védtünk olyan politikusokat, és nem is fogunk, akire rábizonyítják azt, hogy bűnös. Nem! Mert a magyar közéletnek, ennek a parlamentnek arra van szüksége, hogy ezektől az emberektől megszabaduljon - mind a két oldalon, ha olyan van.
Én úgy hiszem, hogy ennek az egésznek az elindítására, ennek a gondolatnak a felizzítására és a közfigyelembe helyezésére ez a parlamenti bizottság mindenféleképpen alkalmas volt, és úgy hiszem, hogy ezt az eredményt nem szabad tőle elvitatni. Ha önök azt mondják, hogy az olajbizottság jelentését nem fogadják el, szívük joga. Természetesen a parlament dönthet úgy, hogy ezt a jelentést nem fogadja el. De a szándék, ami előzetesen megnyilvánult, jelentett-e akaratot arra, hogy itt valaha is legyen jelentés? Mert aki ott ült a bizottságban, az pontosan érezte, hogy akik ma nagy-nagy vehemenciával - hogy is mondjam? - kritizálják ezt az anyagot, tartalomnélküliséget említenek, tévutat említenek, azok egyébként személyesen, maguk mit tettek azért, hogy ez jobb legyen. Nekem benne van a felelősségem ebben, pontosan tudom. Benne van a felelősségem, benne van egy kicsit a politikusi presztízsem. De a másik oldalnak is, könyörgöm, önöknek is! Ez nem olyan, hogy csak az én hibám, vagy csak az elnöké. Hiszen ha tetszik, önök voltak többségben, ezt az akaratot mindenféleképpen képviselni lehetett volna.
(17.50)
Csakhogy ezt az akaratot úgy lehet képviselni, ha más kérdésekben is egyenlő mércét tartunk. Ha arra is választ keresünk, vajon hogyan lehet az, hogy leltári tárgyak között felsorolt dokumentumok között nem szerepel egy olyan, ami később majd szerepel, ami meglesz hirtelen, ennek valamiféle magyarázatát adnunk kell! Erre valamiféle okot mutatnunk kell, hogy hogyan lehet az, hogy pont annak a kisgazda politikusnak az érintettségével kapcsolatos információk kerülnek felszínre, amelyik párt akkoriban egy kormánypárti vezetőt kritizált. Erre válaszolni kell! Hogyan lehetséges az, hogy miközben azt mondja a miniszterelnök úr, hogy kért tájékoztatást Demeter Ervin tárca nélküli miniszter úrtól arra vonatkozóan, hogy mi történt a titkosszolgálatoknál, Demeter Ervin tájékoztatta arról, hogy az égadta világon semmi nem történt, azt követően meg előkerülnek bizonyos dokumentumok, amelyekről tudjuk, hogy nem teljesen komplett értékűek. Ezekre is válaszolni kell!
Miért alakulhat ki az a látszat, képviselőtársaim, hogy önök mindenáron le akarják zárni? Hogyan fogják ezt majd magyarázni? Miért van az, hogy a kormány ebben nem akart együttműködni a parlamenttel? Miért van az, hogy olyan üzenetet eresztünk a társadalom felé, amelyben mintha titkolnivalónk lenne? Ezek nagyon súlyos kérdések, és ezekre a kérdésekre nem hiszem, hogy csak az ellenzéki oldalnak kellene majd választ keresnie és találnia. Ezekre a kérdésekre a felelősséggel együtt önöknek is választ kell keresni és találni. S én úgy hiszem, ha erre a közeljövőben nem találjuk meg a megfelelő eszközt, a megfelelő formát és a közös hangot, hogy tudniillik érdemes csinálni, akkor a politikai intézményrendszer megítélése, a mi közös társadalmi presztízsünk a szinte semmi és alig valami közé fog esni. Jó ez nekünk? Avagy kinek jó? Én tudok mondani olyan politikai erőt, amelynek ez jó, de egy demokratikus parlamentben működő demokratikus pártnak nem hiszem, hogy jó. Legalább ez a felelősség vezesse önöket akkor, amikor a jövőről gondolkoznak, ez a felelősség tompítsa azt a mély gyűlöletet, amit az előző kormánnyal szemben éreznek, amellyel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a társadalom már mondott politikai ítéletet: leváltotta. Önök is arra a sorsra fognak jutni, mint az előző kormányok, ha ezzel a felelősséggel nem néznek szembe, és ezt nem tartják tiszteletben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi azt szerettük volna, ha ez egy korrekt parlamenti vita lett volna. Azt szerettük volna, ha ennek van előterjesztője, van anyag, van határozati javaslat, sőt mi több, fideszes képviselőtársaim a megmondhatói, hogy mi magunk nagyon sokszor próbáltunk és próbálkoztunk kezdeményezést tenni arra, hogy valamiféle konszenzusos eredményt csiholjunk ki a rendszerből, amivel ők is egyetértenek és mi is. Mi az a legkisebb közös többszörös, ami elfogadható? Nem működött. Nem működött, és az a furcsa helyzet állt elő, hogy nincs az anyagnak előterjesztője, nincs, aki az általunk elmondott észrevételekre reagáljon, és mintegy torzó itt áll majd a parlamenti vita néhány perc múlva a végén - és nincs befejezése.
Éppen ezért, bár nem feltétlenül szokásos, hogy egy ellenzéki párt saját idejéből - amelyben nyugodtan kritizálhatná a kormányt és a kormánypártok tevékenységét - átad időt, ezt most kénytelenek vagyunk megtenni, legalább a látszatát megteremtve annak, hogy ez a parlamenti vita korrekt parlamenti vita, ahol a megbízott előterjesztőnek - merthogy a bizottság megbízta az előterjesztéssel - lehetősége legyen a reagálásra. Éppen ezért itt és most be szeretném jelenteni, hogy a Magyar Szocialista Párt a saját idejéből tíz percet Pallag Lászlónak, az olajbizottság volt elnökének a vita lezárásához átad.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
