BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ismétlés a tudás anyja; Béki Gabriellával újra beadtuk azt a módosító javaslatunkat, amit az előző Országgyűlésben is benyújtottunk ennek a törvénynek az elődjéhez, nevezetesen a dohány- és alkoholreklám korlátozására. Ezt jeleztük már az általános vitában is, és szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ebben az álláspontunkban is az a filozófia jelenik meg, hogy egyfelől azt gondoljuk, persze az alkohol rossz dolog, a dohányzás káros dolog, másfelől van dohánypiac, van alkoholpiac, amiből az következik, hogy a társadalom nem mondhat le arról, hogy a dohányárut reklámozzák és az alkoholt is reklámozzák. Ebben tehát nincs vita.
A kérdés az, hogy hol vonjuk meg a határt: hol legyen dohányreklám, és hol ne legyen dohányreklám, hol legyen alkoholreklám, és hol ne legyen alkoholreklám? A hatályos törvény, amely úgy született, hogy volt egyfajta nyomás a reklámipar és a dohányipar oldaláról, megítélésünk szerint túl lazán vonta meg ezt a határt. Annak idején a Fidesz erre hivatkozva utasította el a reklámtörvény megszavazását, most pedig úgy nyújtották be a törvényjavaslatot, hogy nem akartak szigorítani a dohány- és alkoholreklám szabályozásán.
Mi vezetett bennünket a magunk módosító javaslatánál? Az vezetett, hogy azokon a reklámhordozókon, amelyek az ifjúság számára is könnyen hozzáférhetőek, lehetőleg ne legyen dohány- és alkoholreklám, és a dohány- és alkoholreklám kerüljön olyan reklámhordozóra, amely a dohányzásra meg az alkoholra rászokni kész fiatalok számára kevésbé hozzáférhető. Nem azt mondtuk, hogy dohányárut csak a trafikban és alkoholt csak a kocsmában lehet reklámozni - ez lenne az a logika, amelyet önök az imént más összefüggésben kifejtettek -, hanem azt mondjuk, hogy igen, a sajtóban természetesen dohányárut és alkoholt is lehet reklámozni. Csak azt mondjuk, hogy szabadtéren, ahol ez minden iskolás gyerek orra előtt van, meg a sajtótermékek címoldalán, ami szintén minden iskolás gyerek orra és szeme előtt van, ott ne legyen. Tehát mi ennyi korlátozást javasolunk, ugyanakkor kitartunk amellett, hogy a megfelelő helyen, a sajtóban a reklám lehetőségét meg kell hagyni, mert piac van.
Nagyon bízunk benne, hogy noha az előterjesztő képviselője az ajánlás szerint ezzel a javaslatunkkal nem ért egyet - holott ez egy fideszes kormány fideszes tárcája, és a Fidesz az előző ciklusban, ellenzékben ugyanebben a kérdésben egészen más álláspontot foglalt el -, felül fogja vizsgálni az álláspontját.
Szeretnék még egy megjegyzést tenni, mert egyrészt az államtitkár úr az általános vita végén arra hivatkozott, hogy az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy a jelenlegi szabályozás nem alkotmányellenes. Persze hogy nem alkotmányellenes, államtitkár úr! Csak ez nem elégséges hivatkozás. Hiszen az alkotmányos megoldások sávja a legtöbb kérdésben igen széles, azon belül a mindenkori törvényhozó különböző megfontolások alapján választhat, és önnek meg kell indokolnia, hogy miért azt a megoldást választja, amit az ön pártja három évvel ezelőtt élesen elutasított.
Miért azt a megoldást választja? És miért nem azt a megoldást választja, ami mellett az ön pártja három évvel ezelőtt kardoskodott, és amit mi most javasolunk? Ez további indoklást igényelne.
Az ön másik indoka az volt, hogy mivel az Európai Unió itt nem szabályoz. Mondja, államtitkár úr: és ott, a szexuális szolgáltatásoknál, ami kapcsán a benyújtott törvényjavaslatban ön egészen más szabályozást javasol, szabályoz az Európai Unió? Ott ez nem számít? Tehát ha önök el akarják utasítani a módosító javaslatunkat, akkor szíveskedjenek ezt érdemben megindokolni! Ha pedig nem tudják úgy megindokolni, hogy az összhangban legyen a saját korábbi viselkedésükkel, akkor fontolják meg, nem kellene-e a módosító javaslatunkat esetleg támogatni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem