DR. FENYVESSY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 31. ponthoz szeretnék hozzászólni, és nagyon helyeslem, hogy a szabálysértésekről szóló törvény szigorodik, módosul, bár az eddigi jogszabályok is lehetőséget adtak volna a hatóságoknak arra, hogy eljárjanak a szexuális hirdetőkkel szemben - minden törvény annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Az eddigiből nem sok végrehajtást tapasztalhattunk; reméljük, hogy a szigorítóból talán majd a hatóságok is komolyabban fognak tanulni, és valóban komolyan veszik azt, amit rájuk ró a törvény.
Azonban jelezném Bánki Erik hozzászólásához, hogy sajnos nemcsak a bulvárlapokban burjánzik túl ez a fajta hirdetés, hanem például sportújságokban is, amit fiatalok aztán igazán nagy tömegben olvasnak, tehát tökéletesen alkalmasak arra, hogy negatív irányban befolyásolják ezt a korosztályt.
Ami a 31. ponttal kapcsolatos helyeslésem melletti aggályaimat jelenti, azok a következők. Alapvetően helyeslem, hogy szigorodik, de van nagyon sok olyan aggály, ami megválaszolásra vár. Ez a 31. pont azt mondja, hogy "100 ezer forintig terjedő pénzbírsággal büntethető az, aki írásban, kép- vagy hangrögzítés, illetőleg más berendezés útján szexuális szolgáltatást reklámoz, vagy az ilyen cselekményben közreműködik" - és itt kezdődnek a problémáim. Ha egy adott hölgy, mondjuk, egyszerre tíz újságban - bulvárlapokban, sportújságban - reklámozza magát, akkor az tíz reklám minősül-e vagy egy reklámnak? (Dr. Hende Csaba: Tíznek!) Mert ő egy telefonon bejelentette, és egyszerre rendelte meg az összes újságban a hirdetést. Nem igazán tudom, a rendőrség hogyan fogja ebből a szakaszból megállapítani, hogy hányszor büntesse meg, ha egy hirdetésleadással, mondjuk, tíz újságban teszi közzé ezt a felhívását.
A következő aggályom az, hogy nemcsak azt bünteti ez a szakasz, aki reklámoz, hanem azt is, aki ebben a cselekményben közreműködik. Nézzük meg, hogy ki a közreműködő ebben! Aki a szerkesztőségben a hirdetést felveszi, az közreműködik és büntethető? Vagy az újság főszerkesztője? Vagy a tördelőszerkesztő, aki behelyezi a megfelelő helyre ezeket a reklámokat? Vagy netán az újságkihordó, aki minden reggel a hóna alá csapja az újságot, és bedobja a postaládákba? Ő is közreműködik a szexuális hirdetések terjesztésében? Kíváncsi vagyok, hogy a rendőrség hogyan állapítja meg a felelősséget ezekben az esetekben.
Vajon ki az, aki reklámoz? Az a személy, aki feladta a hirdetést, vagy az az újság, amelyik ezt megjelenítette? Ugyan az újság juttatja el a reklámot a fogyasztóhoz, de aki feladja a reklámot, az hirdeti saját magát. Kit büntetnek meg ilyen esetben? Az újságot vagy a hirdetés feladóját - vagy mind a kettőt? És közreműködőként kit büntetnek meg? Azon kívül, hogy az újságot, az rendben van. Megbüntetik a főszerkesztőt, mert engedte, hogy az újságba ezt betegyék, megbüntetik a tördelőt, aki valamelyik oldalra elhelyezte, megbüntetik-e, mondjuk, az újságkihordót, mert kivitte az újságot, külön-külön - vagy megbüntetnek mindenkit? És kíváncsi lennék, hogy ha az újságkihordó egyszerre száz újságot a hóna alá csap, akkor száz esetbeli elmarasztalást kap, mert száz helyre szórja be ezt a reklámot, vagy egy esetbeli elmarasztalást.
A médiánál, például az újságnál könnyen megállapítható, hogy kit fognak majd megbüntetni és milyen módon, mert a 30. módosító indítvány egyértelmű, azt mondja, hogy "egyszeri hirdetést alapul véve reklámonként 500 ezer forint" - ez idáig rendben van. De a magánszemélyeknél - akiket az előbb felsoroltam -, hirdetőknél, közreműködőknél hogyan fogják vajon megoldani ezeket a büntetéseket?
Tudom, hogy ezek elméleti, teoretikus kérdések, mert eddig se nagyon büntetgettek, és elég szkeptikus vagyok a jövőt illetően is, de mégis, tegyük fel, hogy a rendőrség - mivel őrá tartozik ez - végre komolyan venné ez irányú dolgát is, és lesz rá ember és energia - akkor ki válaszolja meg ezeket a kérdéseket? Például azt, hogy ki a közreműködő? A törvénytervezet elején a definíciók között nagyon sok definíciót találhatunk, de az a definíció például hiányzik, hogy ki a közreműködő ilyen esetben.
Nagyon szívesen venném, hogyha akár az előterjesztő, akár ennek a módosító indítványnak az előterjesztője pontosítaná ezt a módosító indítványt, mert félek, hogy pontosítás nélkül káoszhoz fog vezetni, és nemhogy betöltené a rendeltetését, hanem éppen az ellenkezőjét fogjuk elérni; mindenki majd fogja szidni ezt a jogszabályt, és ennek alapján senkit nem lehet majd igazán elmarasztalni, pedig tisztességes a törvényalkotó szándéka is, és tisztességes a módosító indítvány előterjesztőjének szándéka is. Kérem ennek megfontolását!
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem