KOLTAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

KOLTAI ILDIKÓ
KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Molnár Oszkár két módosító javaslatához szeretnék néhány kiegészítő megjegyzést tenni.
A T/3263/17. számú módosító javaslat a különleges ajánlat szabályozásával kapcsolatos pontosítást tartalmaz, amikor kimondja, hogy a reklámban akkor szükséges pontosan megjelölni, hogy a különleges ajánlat mely árura vagy árukra vonatkozik, ha a reklám az akciót a versenytárs ajánlatával hasonlítja össze. Képzeljék el, képviselőtársaim, hogy egy nagyon egyszerű példával éljek, az olyan reklámot, amely jelenleg úgy szól, hogy szezon végi leértékelés van X vagy Y áruházban, és a leértékelés az áruházban, mondjuk, az ötezer árucikkből kettőezret érint, illetve kettőezer áru vesz részt ebben a leértékelésben. Ez a reklám a törvényjavaslat alapján ezentúl kiegészülne a kettőezer árucikk nevével, egyértelmű körülírásával. Ez terjedelmi okokból a televízióban, a rádióban, az óriásplakáton, de akár a sajtóban is egészen és igen furcsa eredményre vezetne. Azt eredményezné, hogy a fogyasztó nem szerezne tudomást az általános leértékelésekről, mert azok jogszerű reklámját gyakorlatilag nem lehetne elkészíteni. Végső soron az ilyen leértékelések teljes egészükben az értelmüket vesztenék ebben az esetben.
Persze ha ez a különleges ajánlat összehasonlító reklámban kerül meghirdetésre, tehát valaki másnak az ajánlatával kerül összehasonlításra, akkor természetesen úgy lesz tisztességes az összehasonlítás, ha pontosan kiderül, hogy milyen áruk tekintetében jobb a reklámozott ajánlat. Pontosan ezt szolgálja Molnár Oszkár képviselőtársam módosító javaslata.
A másik módosító javaslat, amelyikhez hozzá szeretnék szólni, szintén Molnár Oszkár képviselőtársam módosító javaslata, és az ingatlanok megosztott használati jogának a reklámjáról szól.
(20.00)
Ezt már a képviselőtársam is említette a felszólalásában. A törvényjavaslat nagyon helyesen az ilyen time-sharing keretében értékesített ingatlanokkal kapcsolatban előírja, hogy azok reklámjában fel kell hívni a figyelmet a 20/1999. számú kormányrendeletben meghatározott írásbeli tájékoztatóra, és fel kell tüntetni, hogy ez az írásbeli tájékoztató hol szerezhető be. Ez a külön figyelmeztetés a reklámban, valamint az írásbeli tájékoztató rendelkezésre bocsátása különösen indokolt a fogyasztók védelme szempontjából a time-sharing hirdetések esetében, hiszen e sajátos és rendkívül bonyolult tulajdonszerzési feltételek csak ebből az említett tájékoztatóból ismerhetők meg.
Ugyanakkor a képviselőtársam által a T/3263/45. számon benyújtott kapcsolódó módosító javaslat azt teszi egyértelművé, hogy az írásbeli tájékoztató készítésének kötelezettsége és az erre vonatkozó figyelemfelhívás csak a time-sharing ingatlanok reklámjában kötelező. Indokolatlan lenne viszont ez a kötelezettség az egyéb ingatlanhirdetések esetében. Gondoljunk csak bele, hogy a magánemberként hirdetők évente több tízezer ingatlan-apróhirdetést adnak fel. Az ilyen ingatlanhirdetésekkel kapcsolatban írásbeli tájékoztatót és az erre vonatkozó figyelemfelhívást az apróhirdetésekben megkövetelni teljesen felesleges szerintünk, és indokolatlanul növelné a polgárok kiadásait. Ezért kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák e módosító javaslatokat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem