KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szeretnék Bauer képviselő úr javaslatához alkalmazkodni, de tekintettel arra, hogy nyolc percben Mádi képviselő úr ezt nem tette meg, ezért mindenképpen szükséges egy nagyon rövid két percben reagálni mindarra, amit mondott.
Nagyon álságos az a viselkedés, amelyet most itt megjelenített Mádi képviselő úr. Ugyanis végig szocialista javaslatokról beszélt, amiről korábban kellett volna beszélni; akkor sajnos nem mérlegelték a mi javaslatunkat. Most, amikor már a múlt héten eldöntötték, hogy a fejezetekről milyen állásfoglalást hozott a Fidesz, nevezetesen, hogy a szocialista javaslatok közül egyetlenegyet nem támogatott a kormányzó koalíció, ezek után elkezd beszélni azokról a javaslatokról, amelyeket mi benyújtottunk. (Közbeszólások a Fidesz soraiban.) És miért álságos még?
Azért álságos, mert miután múlt héten kedden megvolt a szavazás a fejezetekről, másnap reggel a pénzügyminiszter azonnal jelezte, hogy az idei inflációt már korrigálni kell; ez már a második lépés ebben az évben, amikor korrigálásra kerül. Végig a vita középpontjában az infláció volt; gondolom, ma is így lesz. Miután megszavazták a fejezeti főszámokat, közölték, hogy az az inflációs várakozás, amelyet a gazdasági miniszter erre az évre mondott, már az sem igaz, és éppen ezért kell korrigálni a nyugdíjakat.
Álságos azért, mert amit a köztisztviselőkről mondott a képviselő úr, az egyszerűen nem igaz. Olyan módosító indítványt ön nem talál a szocialista módosító javaslatokban, amelyek arról szólnának, amiről ön beszélt. Valójában a Pénzügyminisztérium képviselője a bizottsági ülésen elmondta azt, hogy ők úgy értelmezték a szocialista javaslatot, de rájöttek arra, hogy rosszul értelmezték. És ön pedig nem figyelt arra, hogy ő utána korrigálta a mondanivalóját, és most a véleményét erre alapozva mondta el.
Én is azt javaslom (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy valójában módosító javaslatokról beszéljünk, de ne a múlt hetiekről, hanem a mostaniakról.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem