LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Perlaki Jenő képviselőtársam megszólalásának egyik részéhez szeretnék hozzászólni, amikor is a kistelepüléseket említette. Valóban, a koalíciós kormányzatnak több olyan elfogadott módosító javaslata van, amely segíti a kistelepülések megmaradását, fenntartását és ezen belül az iskolák, óvodák megtartását. 2350 olyan önkormányzat van ma Magyarországon, amelynek a lélekszáma 1500 körüli vagy 1500 alatti. Ezek vannak abban a veszélyes zónában, ahol ezeket a kistelepüléseket szinte minden esztendőben nehéz helyzetbe hozzák a költségvetés elkészítésekor.
Örülök annak, hogy végre ez a kormányzat alapelvének tartja Klebelsberg Kunónak azt a mondását, hogy az iskola akkor van jó helyen, ha a gyermek gyalog is el tud menni az iskolájába. Nyolcszáz olyan település van az országban, ahol egyetlen közoktatási intézmény sem működik, tehát óvoda sincs. Úgy vélem, és számítások szerint legalább 200 olyan kicsi település van, ahol legalább az óvoda megszületésére van lehetőség; és lehetőséget ad az az intézkedés, az a törvénymódosítás, amely kimondja, hogy a jövőben 50 százalék feletti kihasználtságot kell bizonyítaniuk az intézményeknek ahhoz, hogy megkapják a kistelepüléseknek járó kiegészítő támogatást. Meggyőződésem, hogy ez segíteni fogja a kistelepülések megmaradását.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF és a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem