BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy a 207. pontban szereplő módosító javaslatot mindenképpen támogatnunk kell. És ha már együtt vagyunk ilyen kedves körben, akkor érdemes ezen a kérdésen egy kicsit komolyabban is elgondolkozni, és én az előbb valóban, ha úgy tetszik, tréfálkoztam, és az elnök úr helyesen állapította meg, hogy milyen jellege volt az ügyrendi javaslatomnak, de én azt azért komolyan gondoltam.
Azért gondoltam komolyan, mert az az állapot, amelyről ez a módosító javaslatban törölni javasolt (1) és (2) bekezdés szól, valóban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz kötődik, és nem az Ifjúsági és Sportminisztériumhoz. Az Ifjúsági és Sportminisztérium egy koalíciós helyzet által van belekényszerítve olyan viszonyok közé, amelyeknél, hogy úgy mondjam, egy provizóriumot, egy abnormális dolgot ez a törvény törvényi rendelkezéssel kíván legalizálni és beilleszteni a Magyar Köztársaság jogrendjébe. Miről van szó, tisztelt képviselőtársaim?
Valamelyik másik helyén a törvénynek szerepel egy összeférhetetlenségi passzus, amelynek az intenciója nyilvánvalóan ellentétes azzal, hogy egy miniszter, aki mellesleg országgyűlési képviselő is, egy sportegyesületnél töltsön be vezető tisztséget. Ezt az állapotot én elutasítandónak tartom, mint egy rövid felszólalásban, egy rövid interpellációs válaszban jeleztem, pártoktól függetlenül. Akkor is elutasítandónak tartom, ha ez kisgazdáknál van, akkor is, ha szocialistáknál, és bárhol van.
Miről is van szó? - mert ezt valamennyien tudjuk, csak nem szoktuk kimondani, mert udvariasak szoktunk lenni. Arról van szó, hogy a földművelésügyi miniszter mint a Kisgazdapárt elnöke, és a földművelésügyi államtitkár mint a Kisgazdapárt vezető politikusa, úgy ítélte meg, hogy ha a Ferencváros vezetőjeként ők sportsikereket tudnak felmutatni, akkor ezzel politikai eredményt érnek el, és ez a választási pozíciójukat javítja. Ennek érdekében ők elvállalták a Ferencváros vezetését, a Ferencváros pedig azt hitte, hogy ezzel jól fog járni, mert többletpénzekhez fog jutni, mint ahogy valamennyi sportegyesület finanszírozási gondokkal küszködik. A dolog egyik fele bejött, mert tényleg többletpénzekhez jutnak, méghozzá úgy, hogy törvénytelenül, az állami költségvetésből különféle csatornákon át juttatják el a sportegyesülethez a pénzt, és azt gondolták, hogy ennek fejében az FTC majd nagy sikereket fog elérni, ez az elmúlt két év nagy részében nem jött be, talán most bejön, majd meglátjuk.
De hogy ehhez a - hogy mondjam - bármiféle politikai etika szerint nyilvánvalóan elfogadhatatlan helyzethez igazítsák hozzá a Magyar Köztársaság egy törvényét, tisztelt Országgyűlés, ez csak a Fidesz-kisgazda-koalícióban képzelhető el, legalábbis a szabad világban. Ha a Fidesz-kisgazda-koalíció ezt így akarja csinálni, mindaddig, amíg ez a koalíció még valóban ér valamit az ő számukra, ez az ő dolguk. Természetes, hogy ezt a módosító javaslatot szabad demokrata képviselő is jegyzi, természetes, hogy mi ennek a módosító javaslatnak a benyújtásával is tiltakozunk ez ellen a gyakorlat ellen. Ha a kormánytöbbség ezt el fogadja fogadni, és ezt a törvényt ezzel a passzusával is elfogadhatatlanná teszi a mi számunkra, ez az ő felelősségük.
Én nagyon sajnálom, hogy erről a kérdésről ebben a formában nincs módunk a televízió nyilvánossága előtt beszélni, hanem ezt éjjel negyed kettőkor kell itt megbeszélnünk, ez elsősorban a Fidesz felelőssége, amely ezt az engedményt megtette a Kisgazdapártnak a maga kisszerű politikai céljai érdekében.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem