DR. BOGNÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BOGNÁR LÁSZLÓ
DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is a testnevelési tanterv ügyében szólnék.
Valóban tényleg szerencsétlen dolog, hogy amikor már másfél éve megvan az oktatási törvény, most nyúljunk hozzá. Ez tényleg zavarhatja az Oktatási Minisztériumot; viszont nekünk, akik az ifjúsági és sportbizottságban dolgozunk, az a célunk, hogy egy kicsit jobbá tegyük ezt. Ezért ne vegyék akadékoskodásnak, de ha törvényhozók vagyunk és valamit tudnánk még javítani rajta, azt meg kell tennünk.
Támogatom, tényleg be van adva több módosító - Horváth László, Révész Máriusz révén, ott van Vincze László módosító javaslata, hatpárti módosító javaslat is lesz valóban -, valamilyen módon valamelyik mégiscsak elfogadásra kerül, éppen azért, hogy a gyermekeink egészségesebbek legyenek.
Még egy szemléletről szeretnék szólni, inkább képviselőtársaimnak: a testnevelés nem olyan, mint a többi, szellemi tantárgy, az más; éppen felüdíti, éppen segíti a szellemi tárgyak oktatását, hogy a gyermek nyugodtabban tudjon ülni. Hiszen az áldatlan állapot, hogy 6-10 éves korban nem engedjük mozogni és játszani a gyermekeket. És azt is tudjuk, hogy nincsenek meg a feltételek, ezt mindannyian tudjuk. De amíg azok megvannak, kimehetnek a játszóterekre, az udvarokra, úszni, hógolyózni tudnak; és főleg az utolsó, a mi egyik módosító javaslatunk azt jelenti, hogy időt adunk a törvény bevezetésére.
(0.30)
Tehát én remélem, hogy valamely módosítások ezekből elfogadtatnak majd a tisztelt Ház által.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem