GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban mindössze két ajánlási pontról szeretnék beszélni. Az előbbi hosszan elnyúló vitához tennék egy adalékot, de elsőként tényleg megköszönöm a kormány képviselőinek és a bizottságnak is azt, hogy számos módosító indítványomat elfogadták; szeretném ezeknek a számát most szaporítani.
Tisztelettel kérem, vizsgálják meg, a törvényjavaslat 8. §-a arról szól, hogy a hivatásos sportoló sporttevékenységét és munkaviszonyát hogyan akarják szabályozni. Egy paragrafuson belül az (1) bekezdés és a (6) bekezdés számos pontja szó szerint megegyezik egymással. Tényleg nem akarom az időt húzni ezen a késői órán, hogy tételesen felolvassam, hogy az a) pont minek felel meg, a b), a j), az f), a g), a h) minek felel meg és így tovább; ebben a pontban semmi mást nem kívántam, csak azt, hogy töröljük ki ezt a túlzó ismétlést, és hivatkozzunk arra, hogy arra a sportolóra, aki a sporttevékenységét egyéb jogviszony keretében alkalmazza, ugyanazok a szabályok vonatkoznak értelemszerűen, mint arra, aki ezt főállású tevékenységként végzi. Tényleg nem követünk el semmi mulasztást, semmi törvénysértést, de a szépészeti érzékemet bántja az, hogy egy paragrafuson belül megismételjünk számtalan alpontot.
A másik a 36. ajánlási pontban lévő javaslat. Nagyon örülök, hogy itt van Horváth képviselő úr, mert azt hiszem, itt olyan kérdéssel foglalkozunk, ami nem igazán a sport keretébe tartozik. Azt mondja ki a törvényjavaslat, hogy érvényesen csak kereskedelmi ügynöki közvetítéssel lehet szerződést kötni. Én azt gondolom, ez a vállalkozás szabadságát is sérti, mert meg kellene adni azt a lehetőséget, hogy a munkáltatók között közvetlenül is létrejöhessen a szerződéses jogviszony. Azt hiszem, sokkal egyszerűbbé, könnyebbé tesszük ezt a dolgot, ha nem ragaszkodunk a törvény erejénél fogva ahhoz, hogy csak kereskedelmi ügynökön keresztül lehet sportolót szerződtetni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem