GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Vincze képviselőtársam, én szándékosan tényleg nem akartam erről hosszan beszélni, de ön kimondta, akkor viszont kell hogy erről beszéljünk. Tudjuk, azt hiszem, e Ház falai között mindenki tudja, hogy létezik ez a szerződés, de amiért ezt meg kell szüntetni és a törvény erejével kell megszüntetni, az pont az, hogy a többi egyesülettel szemben tisztességtelen az az eljárás, amikor itt lehetővé tesszük azt egy miniszter számára, hogy olcsó közpénzeket, az adófizetők pénzét csorgassa be a sportegyesülethez.
(1.10)
Az elmúlt évben, lassan az év végén vagyunk, számtalan esetben került kérdés, interpelláció, azonnali kérdés tárgykörben ez a - hadd mondjam azt - nem jó eljárás; nem kell, nem korrekt, a többiekkel szemben semmiképpen nem nevezhető korrekt eljárásnak, ha itt a közpénzeket be lehet lapátolni, a többieknek úgy, ahogy Bakonyi képviselő úr két vitaszakasszal ezelőtt elmondta, kőkeményen meg kell küzdeniük azért, hogy valaki szponzorálási ágon valamilyen pénzt fektessen be, és lehetővé tegye azt, hogy a sportolásnak a feltételei megteremtődjenek.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem