GYÁRFÁS ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

GYÁRFÁS ILDIKÓ
GYÁRFÁS ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid leszek. Az ajánlás 9. pontjában megfogalmazott módosító indítványhoz - mely a 2. § (4) bekezdésének módosítását javasolja - szeretnék nagyon röviden szólni.
A magam részéről messzemenően egyetértek azzal, hogy valamennyi bizottság és az előterjesztő is támogatja azt a tényt, hogy a sportegészségügyi hálózat működése állami feladat. Az egészségügyről szóló törvény, melyet 1997-ben fogadott el a magyar parlament, erről már rendelkezik, de mégis úgy gondolom - és nagyon-nagyon örülök annak, hogy az államtitkár úr körünkben van, hiszen ő nagyon jól ismeri a megyei önkormányzatok feladat- és hatáskörét, és pontosan tudja, hogy a megyei önkormányzatok milyen feladatokat kötelesek megoldani, és milyen területen vállalhatnak önként feladatokat.
Éppen ezért gondolom, érthető lesz, ha a kapcsolódó módosító indítványomban azt fogalmaztam meg, hogy a 61. § f) pontja maradjon el; nem azért, mert most itt ilyen nagy elhagyásra teszünk javaslatokat, hanem azért, mert a megyei önkormányzatok feladat- és hatásköréből a sportorvosi tevékenység támogatása, véleményem és megítélésem szerint, rendszeridegen, korábban se volt erre példa. Úgy gondolom, azzal, hogy a törvény pontosítja, hogy a sportegészségügyi feladatok ellátása, a hálózat működtetése állami feladat, levehetjük azt a pluszterhet a megyei önkormányzatok válláról, amely a sportorvosi tevékenység támogatását jelöli további feladatként számukra.
Egy mondatot szeretnék még mondani: nagyon örülök annak, hogy az elmúlt időszakban egyre több szakmai nap kerül megjelölése, illetve megnevezésre, hiszen ünnepeljük már évek óta a pedagógusnapot, a Semmelweis-napot, remélem, rövid időn belül átmegy a szociális munka napja is a köztudatba, hiszen ebben az évben már ünnepeltük is az ezen a területen dolgozó szakembereket. Az, hogy a jövő évtől kezdődően a magyar sport napját is ünnepelhetjük, elismerésre méltó és üdvözlendő, csak azt szeretném megkérdezni félig viccesen, hogy minden év május 6-át jelöli ki a törvény a magyar sport napjává, és ez épp első alkalommal május első vasárnapjára esik, vagyis anyák napjára. Ez vajon véletlen vagy így tervezett?
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem