SZABÓ IMRE

Teljes szövegű keresés

SZABÓ IMRE
SZABÓ IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A harmadik vitaszakaszban megítélésem szerint a módosító indítványaink közül a 152. és a 156. sorszám alattiak azok, amelyek az önkormányzati finanszírozás kérdéseit érintik. Miután úgy ítéltük meg, hogy az önkormányzatok feladatkörében kötelező feladatként kell megjeleníteni a sportot, ezen belül is elsősorban az önkormányzatok területén a helyi diáksport és lakossági szabadidősport, illetve a helyi egyesületek támogatása az, amelynek keretében támogatási feladatot szerettünk volna nevesíteni.
Szükségesnek tartottuk ezt azért is, mert az a fajta finanszírozási modell, amely ebben a helyzetben kialakult, nem ad lehetőséget ma ezeknek a feladatoknak a lefedésére. Az 1200 forintos diáksport-normatíva bevezetése mindenképpen egy olyan dicséretes előrelépés e tekintetben, amely a diáksport területén - ha jól használják fel és nem élnek vissza a lehetőséggel - ad megoldási lehetőségeket. Ugyanakkor egy önkormányzati feladatkörben a központi költségvetés keretén belül egy kötelező sportnormatívának a bevezetését javasoltuk. E költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslatunkat sajnos a kormánypárti képviselőtársaink nem fogadták el, nem támogatták, ennek következtében kénytelenek voltunk itt a sporttörvénynél e kezdeményezésünket megerősíteni. Úgy gondolom, hogy az önkormányzati feladatkör, az önkormányzatok feladatvállalása ma az igazgatási, kommunális és sportfejezeten belüli III-asban található meg. Ebből egyértelmű, hogy miután a közigazgatás és a kommunális feladatok ellátása is kötelező tevékenység, így e tekintetben a sporttevékenység rendkívül háttérbe szoruló feladatként jelentkezik.
Rendkívül eltérőek a gyakorlati tapasztalatok. Ma a 0,2 százalékos támogatási kvótától kezdődően egészen a 4 százalékos támogatásig találunk példákat. Ezek a számok a város költségvetésében a költségvetés egészéhez viszonyított pozícióit jelzik a sport támogatottságának. Ez a nagyon jelentős eltérés is magában már indokolná, hogy erre legalábbis a szabályozás egy új utat nyisson meg, amely lehetővé tenné azon sportszerveződések pozícióinak a javulását is, amelyek természetesen az önkormányzattól várják egyfajta támogató, segítő szerepnek a betöltését.
A magyar közigazgatás, az önkormányzatiság ma még azon a szinten sajnálatos módon nem működik, hogy az egészséges életmód és a sportolás értékét minden képviselő-testület megfelelő helyén kezelje, és sajnálatos módon az a fajta, kicsit a porosz rendszerből örökölt szemlélet még mindig jellemző, hogy az, ami a központi költségvetés tételében megjelenik mint támogatási feladat, az természetesen a helyi önkormányzatnál is kötelező feladatként azonnal teret kap, támogatottságot tud élvezni. Ezért azon önkormányzatok tekintetében is, akik nem érzik kifejezetten feladatuknak az ilyen típusú szabadidős, diáksport, lakossági sporttevékenységek támogatását, talán iránymutató és a területnek pozíciót nyújtó lenne, ha a képviselőtársaink ezeket a módosítókat mégis támogatásra érdemesnek ítélnék.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem