VINCZE LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenkinek jó reggelt kívánok, így fél 1-kor hajnalban. Örülök, hogy ilyen kitartó módon itt vagyunk még a sporttörvény-javaslat kapcsán.
Én elsősorban az ajánlás 160. pontjával szeretnék foglalatoskodni, amely a 63. §-t érinti, nevezetesen a mindennapos testedzés bevezetésére történt módosító javaslatomat szeretném ajánlani a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe. Ebben a javaslatban az van benne, hogy 1., 5. és 9. évfolyamokon délelőtti órakeretben kell a mindennapos testedzést biztosítani négyéves bevezetési ciklusban, tehát generációkövető módon.
(0.20)
Tudom, hogy ez kicsit optimista javaslat. Tudom azt is, hogy ennek már többféle változata létezik, viszont nagyon fontos dolog, hogy délelőtt történjen ez a tevékenység, hiszen akkor a tanulóifjúság részt vehet ezen, és főleg az alsó tagozatos évfolyamokon a mozgás megszerettetése megtörténik mindenkivel, azokkal is, akik kevésbé tehetségesek a sportoláshoz. Később, egészségük megőrzése érdekében belső igénnyé válhat a napi mozgás.
Nagyon fontos dolog, hogy ezt államilag garantáljuk, jogszabállyal szabályozzuk, hiszen ha csak lehetséges feltételek vannak biztosítva, és mondjuk, csupán az önkormányzatokra bízzuk ezt a feladatot - több képviselő szájából elhangzott már -, az önkormányzatok teherbíró képessége változó, elhangzott, hogy hány százalékos önkormányzati támogatást tudnak az sportösszesenhez adni. El lehet képzelni, hogy ha ezt a feladatot is teljességgel az önkormányzatokra bízzuk, ez milyen sikerrel vagy kevésbé sikeresen fog majd működni.
Még egy dolog: sok érv és ellenérv elhangzik arról, hogy a létesítmények vonatkozásában esetleg nem vagyunk felkészülve erre a javaslatra. Nemcsak a tornatermekben kell gondolkodni, amikor létesítményekre gondolunk, hanem gondolni kell az uszodai létesítmények kihasználtságára, hiszen jó lenne már végre elérni azt, hogy a gyerekeink megtanuljanak úszni, és ne forduljanak elő olyan esetek, hogy néhány méter úszás meg nem tétele esetleg életekbe kerül. Ott vannak az iskolai sportudvarok, ott vannak a kistelepüléseken a sportpályák, a játszóterek.
Tudom, hogyha az önkormányzatokra bízzuk - nem bántva őket -, a jobb kondícióban lévő önkormányzatok be tudják ezt vezetni, viszont az esélyhátrányos vidéki kistelepülések nem fogják tudni bevezetni, mert az órakeretet, amit az óratöbblet jelent, nem fogják tudni a saját költségvetésükből biztosítani és fedezni.
És akkor valahol megtorpanni látszik az a folyamat, ami nagyon jól elindult az első demokratikus kormányzás alatt, nevezetesen: közel hatszáz tornaterem épült fel, és jelenleg ott tartunk, hogy az óraszámok vonatkozásában visszaléptünk. Hiszen eddig három testnevelési órakeret állt rendelkezésre, és most, ha bevezetésre kerül a kerettanterv - amire nyolc hónapunk van még, hiszen a következő tanév szeptemberében fog megindulni -, hogy ezt a javaslatot vagy az ehhez hasonló javaslatokat összhangba hozzuk a kerettantervek bevezetésével, erre néhány hónap van, és ez talán elegendő lehet arra, hogy ennek a javaslatnak a mentén bizonyos módosítások még megjelenhessenek, és a nulláról ellépjünk. Ha esetleg nem is ezt a javaslatot fogadja el a Ház, de ebből valamennyi visszaköszönhet, és úgy ítéltem meg, erre a mai napon is volt - igaz, öt párt képviselője volt ott - hajlandóság; nem erre a javaslatra, hanem ennek egy részére.
Ezzel együtt mégis a szíves figyelmükbe ajánlom ezt a törvényjavaslatot, mint olyat, amit mi megcsináltunk a gyakorlatban. Kicsit büszkén mondhatom, hogy a csongrádi Gróf Széchenyi Általános Iskola tanári kara ezt elfogadta, megértéssel fogadta, és nem vádolt bennünket tantárgysovinizmussal, hanem látta benne azt a fantáziát, hogy a szellemi megterhelés után bizonyos mozgás segíti a diákok későbbi terhelhetőségét, más műveltségi területeken is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, és ajánlom a 160. javaslatot a 63. § kiegészítéseként támogatásra. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem