SZALAY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Vállalva annak a veszélyét is, hogy Dán képviselő úr engem is kívülállónak minősít - és minősíthet joggal -, a kívülálló jogán mégis elmondanám azt a véleményemet, hogy én a gazdasági bizottságban lefolytatott vita során értesültem arról, hogy a mintegy 1400 magyar termelőszövetkezet közül már több mint 700 jelen állapotában is veszteséges.
Az összes szövetkezeti vagyon 110 milliárd forintot tesz ki. Ha a külső üzletrész-tulajdonosok kifizetését 25-30 milliárd forintra becsüljük, akkor ez nem azt jelenti, hogy 25 milliárd forint tőkekivonás történik, hanem ez azt jelenti, hogy a veszteséges téeszek eleve csak az eszközeik értékesítésével, de a valami nyereséget még fölmutató téeszek szintén az eszközeik piacra dobásával tudják ezt a pénzt előteremteni.
Azt jól tudjuk, hogy a piac úgy működik, hogy ha egyszerre kell előteremteni egy nagy összeget, és ezért egyszerre viszünk a piacra jelentős mennyiségű vagyontárgyat, mert sürgősen van szükség a pénzre, akkor ezért a piac nem fogja megadni az egyébkénti értékét. Ha tehát mi azt gondoljuk, hogy 25 milliárdnyi eszközállomány piacradobásával 25 milliárdot megkapunk, akkor tévedünk, mert az nem lesz 25 milliárd, hanem jóval olcsóbban fog érvényesülni.
Ha pedig így megrongáljuk a mezőgazdasági szövetkezetek eszközállományát és tőkehelyzetét, akkor a még csoda folytán talpon maradók sem fognak tudni banki hitelekhez jutni a továbbiakban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez a katasztrofális hatása ennek a törvénynek, amit önök elénk varázsoltak.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem