DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ott folytatom, ahol Bauer Tamás képviselőtársunk elkezdte; valóban az a helyzet, hogy ha az ügyrendi bizottságunk nem olyan lenne, mint amilyen, akkor nyilvánvalóan úgy döntene, hogy itt voltaképpen egy új változatról van szó, ezért az általános vitát újra le kell folytatni, de a salamoni alkotmánybíráskodás ismeretében ezt természetesen nem remélhetjük. Tehát nyilvánvaló, hogy itt két szempontból is egy általános vitaszerű részletes vita van. Mégpedig azért is általános vitaszerű, mert beadtunk hozzá egy módosító indítványt, hogy az egészet el kell hagyni és mást kellene a helyébe tenni, mert ez egy olyan részletes vita, amely az általános vita alakját ölti. Nem véletlen, hogy ilyen módosító indítványt adtunk be hozzá, mert ez a törvény minden részletében alkalmatlan az általa kitűzött cél elérésére, ezért minden részlete egyben általános vita, ami politikai, társadalmi kérdéseket is fölvet.
A másik pedig, hogy még egy általános vita lenne szükséges, vagy egy általános vitaszerű részletes vita, ez pedig erről az indítványról szólna, ami most elénk esett, tehát még egy körben szükség volna arra, amennyiben tisztességes jogalkotás volna itt a parlamentben, hogy vagy az új változat miatt egy új általános vitát, vagy egy általános vitaszerű részletes vitát lefolytassunk.
Itt minden részletben ördög lakozik. Csak utalnék előre egyre-kettőre: milyen alapon lehet például a megyei földművelésügyi hivatalokra rábízni, hogy a szövetkezeti autonómia körébe tartozó kérdésben eljárjanak? Vagy milyen alapon lehet kiválasztani a külső üzletrész-tulajdonosok egy részét, hogy ők a szanálás és a bankok ugrása előtt kapnak valamicske pénzt, vagy esetleg elviszik ezt, míg a többi külső üzletrész-tulajdonos megvárhatja, amíg csődbe megy az egész, és nem kap semmit sem? Ezért, ahogy mondtam, itt még a vesszők és a pontok is általános társadalompolitikai kérdéseket vetnek föl.
Mielőtt elhangzott ez az ügyrendi megközelítés, azzal kívántam kezdeni a vitát, hogy ha körülnézünk az Országgyűlésben ebben az általános vitaszerű részletes vitában, akkor azt kell látnunk, hogy itt van a Kisgazdapárt agrárdandárja, ami abban reménykedik... - (Közbeszólás: Zászlóalj!) Lehet, hogy zászlóaljjá zsugorodott már, de még azért dandár az ő neve, és még lehet belőle dandár, ha például ezt visszavonja, és általános agrárkérdésekkel foglalkozik. De mondjuk, itt van a Kisgazdapárt agrárdandárja, és azt gondolom, közöttük sokan vannak, akik őszintén azt gondolják, hogy ebből mind a Kisgazdapárt, mind a gazdatársadalom valamilyen hasznot húz. Ezt kell feltételeznem, mert ha ezt nem feltételezném róluk, akkor nyilván az ördög ügyvédjének kellene őket tartanom.
A Fidesz agrárraja nagy bajban van, megsemmisült itt bizonyos törzskari döntések következtében, ezért nekik inkább a részvétünket kell nyilvánítanunk. Tehát ezt a kérdést - magunk közt vagyunk - a Szocialista Párt agrárhadosztályának és a Kisgazdapárt agrárdandárjának kellene megbeszélni azon jóindulatú közreműködők segítségével, akiket itt az előbb hallottunk. Ez a két csapat, ami még jeles létszámban itt tartózkodik, nyilván nem azért van itt, hogy egymásra kígyót-békát kiabáljon, hanem azért, mert mind a két fél őszintén gondolja - vagy legalábbis vannak közöttük olyanok -, hogy ezt a kérdést meg kellene valahogy oldani.
Ehhez viszont be kellene ismerni azt, hogy ez az 1. pontban beadott módosító indítvány egy nagyon jó módosító indítvány, mert kiutat ad a szereplőknek, hogy visszamenjenek a kályhához, és belássák azt, hogy alkalmatlan eszközzel elkövetett, károkozó törvényt akarnak hozni, és ez a törvény újabb károkat fog okozni anélkül, hogy politikai és gazdasági haszna lenne, vagy legalábbis nagyon szűk körben lesz valakiknek hasznuk ebből az egészből. Tehát abból induljunk ki, hogy az állam által törvényesen is lehet kárt okozni, és ezt valamilyen módon az államnak kell helyrehozni, ami így történt. Az általános kármegosztás elve szerint ennek a kárnak a viselését nem lehet egy bizonyos rétegre hárítani, arra a rétegre, amelyik bennfelejtette magát a szövetkezetekben, és minden ellenséges gazdasági, politikai környezet ellenére makacsul hitt abban, hogy eljön majd Európa, és a szövetkezeti elv mentén újra lehet gazdálkodni.
(23.30)
Tehát az a kör, amely szövetkezeti tagként, alkalmazottként, nyugdíjasként a szövetkezetek körül maradt, makacsul kitartott, s hitt abban, hogy ez a szféra, a világi és az európai normáknak megfelelően, újra preferenciát kap majd. Tehát ennek az egésznek ők fogják elvinni a balhéját.
Ez a törvény tehát egy olyan réteget sújt, amelyik teljes mértékben vétlen volt a kialakult helyzetben, mert természetesen már többen felidézték azt a sötét éjszakát, amikor a Kisgazdapárt történetéből már kitörölt Zsíros Géza ezt a hirtelen módosítást behozta a Házba. Ez törvényes, de alapvetően igazságtalan volt, mert az összes többi kelet-európai országban, a legtöbb országban hasonló megoldás volt, de az állami tulajdon esetében is adtak dolgozói részvényt, polgári részvényt. Nálunk az állami tulajdon esetében semmit nem kaptak azok, akik közreműködtek annak a felépítésében, egyedül csak a szövetkezeti vagyonnál vezették be ezt a formát.
Ez abból indult ki, amire Torgyán úr is utalt, hogy a Kisgazdapárt olyan helyzetbe került, hogy nem tudta keresztülvinni a reprivatizációt, ezért mindenféle zavaros megoldások születtek. Tudjuk többek között, hogy bár nagyon alkotmányos volt, szinte közjogi csoda volt a kárpótlási törvény, de legalább akkora drámát okozott a falunak az árveréssel, akár egy másik megoldás.
Tehát az már a harmadik lépés volt, amikor ez a törvénymódosítás bejött, amelyik tehát törvényesen létrehozott egy igazságtalan helyzetet; az összes többi akkori, törvényes megoldástól eltérően úgy adott külső üzletrésztulajdont, amire az akkori, más törvényes feltételek között, hasonló helyzetben lévők nem kaptak lehetőséget. Ezért ez az időzített bomba mindmáig benne van a magyar gazdaságban.
Most kisgazda képviselőtársaim talán azt hiszik, hogy ezzel új igazságot osztanak. Még egyszer mondom: ennek szerintem sem a Kisgazdapárt, sem pedig a magyar társadalom többsége, sem a szövetkezeti tagok, sem a külső üzletrész-tulajdonosok nem igazán lesznek a nyertesei. Ez tehát egy fantomküzdelem azok között az agrárszereplők között, akiknek már régen össze kellett volna fogniuk a magyar gazdaság agrárválságának a megállításában, és régen össze kellett volna fogniuk azért, hogy az Európai Unióba bekerülve versenyképesek legyünk, hogy ott ne mosolyogjanak ki bennünket.
Ezért azt gondolom, hogy az 1. pontban indítványozott törlési javaslat lehetőséget ad az önök számára arra, hogy egy új változatú törvényjavaslatot nyújtsanak be, amely nyilván csak abból indulhatna ki, hogy az állam, a kármegosztás elve szerint is, valamilyen módon magára vállalná a külső üzletrész-tulajdonosok egyfajta általános kielégítését; nyilván nem teljes mértékű kielégítését, a korlátozott kielégítését, tehát az ő megváltásukat. Ehhez kapcsolódik egyébként a szocialista képviselők által benyújtott javaslat, amely erre egy másik megoldást keres, és amely mindenképpen azt célozná, hogy mondjuk, ne a külső üzletrész-tulajdonosok négyötöde haljon bele abba, hogy esetleg az egyötödük kap valamilyen készpénzt. Hozzáteszem, ők se fognak kapni semmit, mert a pénzügyesek közül a legtöbben most azt mondják, hogy a bankoknak természetesen muszáj, kötelességük vigyázni az állampolgárok pénzére; még mielőtt az egész hercehurca elindul, decemberben-januárban be fogják jelenteni az igényüket arra, hogy a vagyonukat lefoglalják, hiszen nekik a kihelyezett pénzeiket nem szabad veszni hagyniuk.
Ez furcsa helyzet, amelyben, még egyszer mondom, valószínűleg azt gondolják kisgazda képviselőtársaim, hogy most revánsot vehetnek azokért a valós vagy vélt sérelmekért, amiket az agrártársadalomban az önök hívei elszenvedtek, holott azt gondolom, emögött mélyebb ok van. Emögött ott sejtem a Fidesz ideologikus vezérkari ötletét, amelyik azt mondja, hogy ennek a törvénynek a hatására leomlanak a szocializmus erődjei, a szövetkezetek, tehát a vidéken nem lesz olyan bázis, amelyből a baloldal esetleg újratámadhat. Hozzáteszem, hogy a szövetkezetek ezt már megélték, a 70-es években viszont a kapitalizmus erődjeinek nevezték őket, mert piaci úton jártak.
Tehát az agrárértelmiségi réteg - amelyik egyébként vér az önök véréből, hiszen tudják, hogy az agrárértelmiség a gazdacsaládok gyermekeiből tevődött össze - úgy néz ki, hogy a történelem minden periódusában, a 70-es években, a 80-as években, a 90-es években megbűnhődött azért, amit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) nem ő követett el.
Végül azzal szeretném befejezni - a keretből egy perccel továbbmennék, tisztelt elnök asszony -, hogy a legnagyobb drámának és szomorúságnak azt tartom, hogy az európai uniós versenytársaink nyilvánvalóan somolyognak rajtunk. Ők udvarias emberek, polgári stílusban röhögnek, tehát somolyognak, amikor röhögnek rajtunk. Amikor tavaly Dániában voltunk...
