DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Bocsánat, elnök asszony. Csak Bodzás Árpád képviselőtársam felszólalásáról eszembe jutott az a gondolat, amivel az ügyrendi vita kibontakozása előtt kívántam indítani a hozzászólásomat, és ez most ide illik, ehhez a hozzászóláshoz is aktuális.
Azt mondja a Biblia, hogy a törvény erősebb az embernél. Tehát a törvényt végre kell hajtani. A következő tétel úgy szól, hogy a hit erősebb a törvénynél. Tehát ha bennünk van egy program - önökben és a kisgazdákban, bennünk is, a demokratikus baloldalban -, ezen program szerint, mivel a hit erősebb a törvénynél, a hit mentén újabb törvényt kell alkotni.
(23.40)
De a harmadik tétel úgy szól, hogy a szeretet erősebb a hitnél. Ezt pedig úgy fordítom le, hogy az agrárszolidaritás kapcsán, a vidéki Magyarország szolidaritása kapcsán, be kellene látniuk önöknek, hogy a legzseniálisabb javaslat a mai napon az 1. pontban beadott módosító indítvány, amely lehetőséget adna arra, hogy minden ilyen korábbi sérelemtől függetlenül, végre egy objektív, megfelelő és az agráriumot nem sújtó törvényjavaslatot nyújtsanak be, lehetőleg új változatban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem