DR. SOLYMOSI JÓZSEF
DR. SOLYMOSI JÓZSEF
DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem tudom, ki hogy van vele, de én még szívesen hallgattam volna akár hosszabb ideig is Járvás képviselő urat, mert legalább megtörte azt a síri csendet, ami az amúgy is megfogyatkozott, nagyon erősen megfogyatkozott kormánypárti oldalon van, és ha kicsit hosszabban beszél Járvás képviselő úr, akkor talán kicsit jobban is ki tudta volna fejteni, mit értett az alatt, hogy ez az oldal, mármint az ellenzéki oldal csak a jogi szervezeteket védi, mert én azt hiszem, hogy nem erről van szó.
A hozzászólásainkból nem az tűnt ki, hogy mi ezeket a szervezeteket, a szövetkezeteket védjük, hanem azokat védjük, akik ott vannak a szövetkezetek környékén, akik bent vannak a szövetkezetekben, azokat az általában kisembereket, akiknek döntő többsége anyagilag és egyáltalán, a társadalmi, gazdasági helyzete következtében nincs abban a helyzetben, hogy önálló egzisztenciát teremtsen, önálló vállalkozásokat indítson, farmgazdaságokat működtessen. Tudjuk azt, hogy ennek a törvénynek az elfogadása azt fogja jelenteni, hogy éppen ezek a kisemberek fognak a legrosszabbul járni, ők kerülnek ki az utcára, ők vesztik el az egzisztenciájukat, a családjukkal nem fognak tudni mit kezdeni, és igazából ezért érezzük nagyon rosszul magunkat, és ezért szólunk egy kicsit gyakrabban és határozottabban az érdekükben.
Nos, visszatérve a részletes vitára, annak is az 1. pontjára, arra a pontra, amit mi hárman nyújtottunk be. Annak idején nem gondoltuk, hogy ilyen jót teszünk a magyar parlamentarizmusnak, a Házszabály adta lehetőségeknek, hogy igazából csak ez az egy pont van, amiről igazából vitatkozni lehet, és ami fölött meg lehet nyitni a vitát, ha egyáltalán lenne vita.
Itt szeretném elmondani, és bennem fölvetődött, amikor ezt a nem is vitát, mert nincs itt vitáról szó, de amikor hallgattam, hallgatom a hozzászólásokat, hogy vajon mit szólna egy angol parlamenti képviselő, ha itt lenne közöttünk. Egy olyan képviselő, akinek hazájában sok évtizede, több évszázada már gyakorolják a demokráciát, és tudjuk azt, hogy a törvényalkotás náluk úgy néz ki, hogy több hónapon keresztül, sokszor éveken keresztül készítenek elő egy törvényt, és sokszor megállítják, újraindítják, szakértőket dolgoztatnak. Látná azt, hogy mi egy olyan törvényjavaslaton vitatkozunk most, amely mögött - jó nevű közgazdász képviselőtársaim kiszámították - több száz milliárd forintos pénzek vannak, több százezer embernek a sorsáról van szó, és igazából mi itt néhányan vitatkozunk, és valószínűleg majd néhány nap múlva még szavazni is fogunk arról, hogy hogyan alakul ezeknek az embereknek a sorsa, és úgy döntjük el, hogy igazából semmiféle komoly háttértanulmányt nem látunk, nem látjuk ennek a lemodellezését, hogy milyen következményei lesznek. Tehát érezni érezzük és tudjuk is, és számítunk is rá, hogy milyen következménye lesz, de én azt hiszem, hogy ez a törvényalkotás nem is komédia, ez tragikomédiának lehetne talán nevezni.
Volt egy nagyon nagy esély arra, hogy ezt a külső üzletrészproblémát akár hatpárti konszenzussal is meg lehetne oldani, hisz egyetértettünk valamennyien, minden párt egyetértett azzal, hogy itt valamit tenni kellene, mert egy olyan állapot adódott 1992-ben, ami nem jó dolog, és mindenképpen véget kellene vetni ennek a helyzetnek. Annak idején felállt ez a bizonyos egyeztető bizottság, és vártuk, hogy mikor tesznek le az asztalra valami olyan javaslatot, ami mellé föl lehetne zárkózni, de ilyen javaslat nem érkezett, illetve most érkezget minden este vagy minden hét végén valamilyen javaslat, amiről igazából még azt sem tudjuk, hogy ki a szerzője, azt sem tudjuk, hogy milyen célt szolgál, és most ugye ismételten arra várunk, hogy majd holnap a mezőgazdasági bizottsági ülésen majd csak kirukkol, kirukkolnak megint valamilyen megoldással a kormánypártok, csak azt nem tudjuk, hogy akkor most miről vitatkozunk, vagy egyáltalán a magyar törvényalkotás rendjébe hogyan illeszthető bele ez az eljárás.
Kormányelnökünk, miniszterelnökünk több rádiószereplésben említette és gyakran emlegette az utóbbi időben, hogy itt nagyon komoly megoldás fog születni, a kormány is szerepet akar ebben vállalni, és miután az akkori kormánynak nagyon nagy szerepe volt ennek a külső üzletrészproblémának a létrejöttében, így a kormány, illetve az állam zsebbe nyúl és segíteni fogja ennek a problémának a megoldását.
Most ahhoz képest, hogy mindenki arra számított, hogy az állami költségvetés egy részét erre lehet talán fordítani, a későbbiekben már csak arról volt szó, hogy hát majd a következő privatizációs bevételekből talán valamit lehet majd erre a célra átcsoportosítani, ahhoz képest az elmúlt héten már egészen érdekesnek tűnt, amikor a miniszterelnök úr már valami olyasmit mondott, hogy üzleti alapon fogunk segíteni a szövetkezeteknek. De hogy mit is jelentett az üzleti alapon való segítés, vagy mit jelent, ezt mind ez idáig nem tudtuk meg, illetve ebből a hét végén kézhez kapott jelentésből már lehetett sejteni, hogy itt arról van szó, hogy ilyen egyéves hitelt biztosítana a szövetkezetek számára.
(0.40)
Ebből az egyéves hitellehetőségből oldják meg ezt a sokszor 100 millió forintnál is nagyobb értékű külső üzletrészproblémát. Ilyet csak az tud előterjeszteni, aki nem tudja, hogy hogyan működnek ma a szövetkezetek, és nem tudják azt, hogy ma sokszor vetőmagvásárlásra, műtrágyavásárlásra, munkadíj kifizetésére nincs meg a megfelelő pénzügyi háttere egy szövetkezetnek. Nemhogy arra, hogy esetleg több száz millió vagy több tízmillió forintot kifizessen, ráadásul úgy fizesse ki, hogy egy év múlva ezt vissza is kell fizetni. Azt hiszem, hogy mindenki érzi és tudja, aki ismeri a szövetkezetek működését, hogy ez igazából sehova nem vezet, és ennek semmiféle olyan megoldási iránya nincs, ami ezt a problémát meg tudná oldani.
Ki éli ezt túl? Ez a kérdés is felvetődhet, és azt hiszem, hogy nagyon röviden meg lehet fogalmazni, hogy a mai mezőgazdasági szövetkezetekből nem tudom elképzelni, hogy valaki is túl tudná élni, ha ez a törvény elfogadásra kerül. De azt hiszem, hogy lassan az időm is lejár, és nem is akarok már azzal foglalkozni, mert sokan foglalkoztak már azzal, hogy milyen a szövetkezetek leterheltsége, az, hogy mit jelent a 100 százalékos kifizetés, és hogyan fognak viselkedni a bankok, ha egyáltalán ez a törvény elfogadásra kerül.
Azt hiszem, hogy a kérdést lehet csupán föltenni: megéri, hogy ilyen áron és ilyen formában akarjuk ezt a problémát megoldani? Hisz' lehetne találni megoldást. Lehet olyan megoldást találni, ahol békésen, tisztességgel egymás mellett tudnának lenni; ma is nagyon sok helyen egymás mellett békésen meg tudnak lenni a magángazdák, a szövetkezetek, a más társas vállalkozások. Ilyen megoldást is lehetne találni. Azt hiszem, hogy a kormánynak, a kormánypártoknak ezen kellett volna dolgozni, nem azon, hogy egy olyan javaslatot tegyenek le az asztalra, ami gyakorlatilag a magyar szövetkezeti mozgalomnak még a meglévő maradványát is szétveri.
Én tehát nem tudok mást mondani, mint hogy még időben vagyunk, talán vissza lehetne vonni ezt a javaslatot, és egy tisztességesen előkészített újabb javaslatot kellene ismételten megvitatnunk. Köszönöm szépen.
