DR. BRAUN MÁRTON

Teljes szövegű keresés

DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A kormányváltás idején az európai uniós felkészülési folyamatunknak a segélyfelhasználás területe képezte az egyik gyenge pontját. Az Európai Unió hazánkról készült 1998-as országvéleményében kifejezetten elmarasztaló kritikát fogalmazott meg. Az 1999-ben készült regular report kiemeli ugyan a Phare-forrásokat felhasználó kapacitás növelése érdekében tett erőfeszítéseket, eredményekről azonban nem számol be. Mire számíthatunk a 2000-es országjelentésben?
Közismert, hogy 1998 nyarán még az 1995-ben megítélt segélyprogramok nagy részét nem valósítottuk meg, az 1996-os, 1997-es programok pedig szinte érintetlenek voltak. Nem sokkal a határidő lejárta előtt kellett gondoskodni közel 200 millió eurónyi, mintegy 50 milliárd forint segélyprogram megvalósulásáról, realizálásáról. A vontatott ügyintézés miatt az 1998-as program aláírására is csak a tárgyév decemberének végén került sor. A híradások arról szólnak, hogy 1999-ben a lemaradásokat sikerült behozni.
Köztudott, hogy a 2000. évtől kezdve az Unió kibővíti segélyprogramjait, külön programban jeleníti meg a környezetvédelem és a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének ügyét - ez az ISPA-program -, és külön segélyprogramot indít decentralizált jelleggel a kistérségi alapú SAPARD-program keretében. Az előrejelzések azt mutatják, hogy az évenként rendelkezésre álló pénzösszegek is több mint megduplázódnak, és elérik vagy enyhén meghaladják a bruttó társadalmi termék 0,5 százalékát. A korábbinál sokkal több program indul, és sokkal több szereplő aktív közreműködése szükséges.
Tisztelt Miniszter Úr! Mindenki előtt világos, hogy a segélyprogramok keretében biztosított pénzeszközök felhasználása elsőrendű nemzeti érdek. Ennek tudatában kérdezem, rendelkezünk-e kellő felkészültséggel a növekvő uniós források eredményes felhasználáshoz, és milyen lépések történtek ennek elérése érdekében. Kérdezem továbbá, hogy a szereplők számának növekedésével mennyire biztosítható a diszkriminációmentes koordináció, a tárcák közötti együttműködés szintjén biztosított-e a koalíciós összhang, illetve hogy a segélyprogramok keretében nyújtott támogatások nyitottak-e pártállástól függetlenül valamennyi potenciális kedvezményezett számára.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem