DR. OROSHÁZI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. OROSHÁZI GYÖRGY
DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azonnali kérdésemnek azt a címet adtam, hogy "Ha már Moszkvában nem lehet, akkor Genfbe kell rohangálni?"
Szinte már megszokott ellenzéki politikusainktól, hogy az országot és a kormányt külföldön is próbálják lejáratni. Kezemben tartom Roberto Rodrigueznek, a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége elnökének és Lars Hillbom úrnak ugyanezen szövetség európai elnökének Genfben, 2000. november 10-én kelt, és dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úrhoz írott levelét. E levélhez úgy jutottam hozzá, hogy Nagy Tamás úr, a MOSZ elnöke minden képviselőhöz eljuttatta úgymond figyelemfelhívó jelleggel a kormány mezőgazdasági szövetkezetekről és a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekről szóló törvénytervezetét.
Sajnos, a levélben a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének elnökeit félretájékoztatták. Ezért kérdezem a miniszter urat, kíván-e tényszerű és tárgyilagos tájékoztatást nyújtani az SZNSZ számára. Kérdezem a miniszter urat, hogy mindaz, amit az állampárti diktatúra uralkodása idején Magyarországon szövetkezetnek neveztek, valóban szövetkezet volt-e. Tudomásom szerint Magyarországon a példaértékű Hangya szövetkezeti mozgalmat moszkvai utasításra a negyvenes évek végén teljesen szétverték.
Kérdezem a miniszter urat, hogy a polgári kormány azon törekvését, hogy a szövetkezeti mozgalmat és a külső üzletrésztulajdont rendezze, most Genfben kívánják-e megakadályozni. Továbbá az FVM jogalkotási javaslata nem éppen a múltban elkövetett bűnöket kívánja orvosolni?
Várom a miniszter úr megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem