DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem kívánom szépíteni a '94-98 között történt agrárgazdasági folyamatokat, ismerjük, hogy mi történt ebben az évtizedben. 1993 volt az agrárium mélypontja, amely azért következett be, mert a gazdaság szempontjait figyelembe nem vevő olyan események történtek 1992-ben, amelyek a mezőgazdasági termelés 30 százalékos zuhanását eredményezték.
Sajnos, az erőforrások nem voltak elégségesek '94-98 között, hogy ezeket a hibákat helyre lehetett volna hozni. De szeretnék az objektivitásnál maradni továbbra is, mert amit Csatári képviselőtársam érzelmi alapon elmondott, az egy dolog, a másik pedig, amit az Agrárgazdasági Tanács az állásfoglalásában leírt, amikor az 1999. évi agrárgazdaság helyzetét értékelte. Ennek az összefoglalója a következő.
"Összességében megállapítható, hogy nem teljesültek az agrártörvényben előírt jövedelempozíciót javító célkitűzések, folytatódik és megfelelő intézkedések hiányában felgyorsult az ágazat lemaradása, és ez végső soron azt eredményezi, hogy a magyar agrárgazdálkodók egy esetleges közeli EU-csatlakozás legfőbb vesztesei lehetnek. A mezőgazdasági termelés csökkenése és a jövedelmezőség romlása már rövid távon is veszélyezteti a nemzetgazdasági egyensúlyi pozíciókat és a növekedési esélyeket. A tanács álláspontja szerint a kialakult helyzet megváltoztatása azonnali intézkedéseket igényel."
Nem folytatom, elnök úr, ez a valóság. Úgy gondolom, hogy a szakma azon képviselői, akik objektív szemüvegen keresztül nézik az eseményeket, egyetértenek ezzel a tanácsi állásfoglalással, a másik pedig egy szubjektív vélemény. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem