DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság 1999. évi beszámolójáról folytatjuk a vitát, és úgy gondolom, először ennek az értelmét kell keresni.
Amikor az agrárfejlesztésről szóló törvénybe ezek a paragrafusok bekerültek, az azért történt, hogy a költségvetési források elosztása előtt a parlamenti képviselők is szembesüljenek azokkal a folyamatokkal, amelyek az agráriumban lejátszódtak, és szakmailag megalapozott döntések szülessenek a költségvetés tételeinek elosztásakor. Sajnos, ezt nem tudtuk megtenni, hiszen immár második éve a költségvetés főszámairól szóló döntést követően kerül sor a vitára.
Megértem természetesen, hogy egy előző évről szóló beszámoló elkészítéséhez a KSH-adatokra is szükség van, de úgy gondolom, az első félév végére ez hozzáférhető, tehát minden további nélkül az őszi ülésszak kezdetén erre a vitára sort lehetne keríteni.
Meghallgattuk a miniszter úr beszámolóját itt is, a bizottsági ülésen is, de már kevésbé volt győzelmi jelentés, amit most itt a parlamentben elmondott; nem hallottunk annyit a csodálatos eredményekről, az óriási előrelépésről és a lenyűgöző állapotokról a mezőgazdaságban, de itt is megismételte, hogy nincs olyan mutatója az agrárgazdaságnak, amely ne mutatna javulást.
Úgy gondolom, bele kellene pillantania abba a jelentésbe, amit a szakapparátus végzett, és rögtön látja, hogy itt egészen más helyzet áll elő. Úgy gondolom, az objektivitásra és a valósággal való szembenézésre nem megoldás az, hogy esetleg annak az intézetnek az igazgatója, aki ezt a jelentést elkészíti, nemkívánatos személlyé válik. Szembe kell nézni a tényekkel és a valósággal.
Természetesen nem azt tartom problémának, hogy az 1999. évben a mezőgazdasági termelés stagnált, nem ez okozza a termelők problémáját. Mindannyian tudjuk, hogy a mezőgazdasági termelés természeti kockázata nagy, előfordulnak olyan természeti katasztrófák, amelyek jelentősen képesek ezt befolyásolni. Sokkal inkább az értékfolyamatokra kell figyelni, én is erre figyeltem, ezek a lényegesebbek, hiszen ezek határozzák meg azt, hogy a gazdálkodóknak milyen a jövedelmi helyzete, és a lehetőségeik hogyan változnak, hogyan tudják a gazdaságukat fejleszteni.
E tekintetben, úgy gondolom, elég tragikus a helyzet; az Agrárgazdasági Tanács jelentését tudom ismét elővenni, hogy ne vádolhassanak meg szubjektivitással, az előttem szólók is idézték. Nagyon örülünk annak, hogy a nemzetgazdaságban a fejlődés egyértelmű jelei mutatkoznak, hiszen a 4,5 százalékos GDP-növekedés erről árulkodik, ugyanakkor természetesen szomorúak vagyunk, hogy a mezőgazdaságban pont ellentétes tendenciák érvényesülnek.
Mint említettem, a jövedelempozíció okozza a nagyobb problémát: 1999-ben a fogyasztói árindex 10 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdaságban még 1 százalékkal sem növekedett. Ennek az lett a következménye, hogy a mezőgazdasági termelők rendkívül nagy jövedelemvesztést szenvedtek el, és mint ahogy az előttem szóló is mondta, ez nem természetes folyamat, a kormánynak azért vannak a kezében az eszközei, azért van agrárpiaci rendtartás, hogy ezeken a folyamatokon uralkodjon, és megpróbálja kordába szorítani.
Sajnos, az agrárexport bevétele is elég szomorú képet mutat: 1999-ben 16,7 százalékkal csökkent. A miniszter úr ebben az évben többször emlegette, hogy micsoda csodálatos eredményeket érünk el az agrárexportban; igen, 16,7 százalékos visszaesést követően 8-9 százalékos növekedést elérni, úgy gondolom, nem kunszt ilyen vonatkozásban. A vázolt kedvezőtlen tendenciák okairól szeretnék szólni majd a későbbiekben.
Sajnos, az agrárolló az évtized legnagyobb nyílását mutatta 1999-ben, a termelők jövedelemvesztesége meghaladta az 50 milliárdot. Ennek sajnos kézzelfogható következményei vannak a gazdálkodásban ma is: ebben az esztendőben 13,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene. Ajánlom képviselőtársaim figyelmébe a KSH kilencedik havi kiadványát - ebben található ez a mutató -, és ez viszont arra mutat rá, hogy a mezőgazdasági termelésben a technológiai felzárkózásnak a halvány jelei sem mutatkoznak közeledvén az európai uniós csatlakozáshoz. A jelentés szerint 1999-ben a vállalkozói jövedelem 70 százalékkal csökkent, 74 milliárd forintról 22 milliárd forintra esett vissza. Úgy gondolom, ezek a számok figyelmeztetőek kell legyenek nemcsak nekünk, képviselők számára, hanem a kormány számára is.
Szó esett az agrárstratégiai kérdésekről és az agrárprogramról. Amióta a kormány irányítja az agrárgazdaságot, azóta vita van ezen, hogy van-e agrárstratégia, nincs agrárstratégia. Úgy látom, sajnos a kormány egyértelmű bizonyítékát adta az utóbbi hetekben annak, hogy nincs agrárstratégia; ezt két okkal magyarázom. Az egyik az, hogy a Széchenyi-tervben egyetlen betű nem szól az agráriumról, miközben a kormány az elkövetkezendő két évben több mint 400 milliárd forintot kíván elkölteni különböző területek fejlesztésére, amelyek természetesen hasznosak és előremutatóak, de én mint agrárpolitikus rendkívül szomorúan szemlélem azt, hogy ebből a 400 milliárdból egyetlen fillér sem jut az ilyen helyzetbe került mezőgazdaság megsegítésére.
A miniszter úr bejelentette, hogy karácsonyra meglepetés fog bennünket érni, és az FVM hat-tíz éves Kárpát-medencei agrárfejlesztési programot készít ilyen vonatkozásban. Hát én keresgetem a költségvetésben azt, hogy mire épül majd ez az agrárfejlesztési program, és mint ahogy a Széchenyi-tervben ennek nem találni a nyomait, sajnos a költségvetésben sem, ugyanis azok a mértékek, az a 190 milliárd két év alatti növekmény szintén csak a propaganda szintjén működik.
Az agrárstratégiai ügyekben intézményi problémákat is látok most már a két év elteltével. Elsősorban azt látom problémának, hogy a minisztériumnak megvoltak azok a háttérintézményei, ahol megfelelő kutató-fejlesztő kapacitás és szakértelem állt rendelkezésre ezeknek a programoknak az elkészítéséhez és menedzseléséhez, ezzel szemben a minisztérium különféle közhasznú társaságokat hozott létre, és ezeket a fejlesztési forrásokat Agrárinnovációs Kht.-ra, Agropark Kht.-ra, különféle biodízelprogramokra fordítja, aminek - meg vagyok győződve - a hatékonysága és a forintok elköltésének milyensége messze elmarad attól, mint ha a megfelelően kiépült intézményrendszert használná erre a célra; tehát itt más problémák is vannak.
Szintén rendkívül kedvezőtlennek tartom a támogatási rendszer rendszeres csődjét, az idei esztendőben is már az első félév végén fel kellett függeszteni különféle támogatásokat. Ennek egyrészt a költségvetés tervezésében látom az okait, hiszen elképesztő az, hogy szakmai elképzelések nélkül kerülnek meghatározásra költségvetési számok, és már februárban pakoljuk át egyik fejezetből a másik fejezetbe a 9-10 milliárd forintokat, hogy egyáltalán a januárra kialakuló támogatási rendszer elindítható legyen.
(17.10)
De sokkal nagyobb problémának érzem, hogy a gazdálkodók számára teljesen kezelhetetlen rendszer alakult ki. Egy termelőnek ugyanis a támogatásra akkor van például szüksége, amikor tönkrement a gépe és be akarja fejezni az aratást; ha éppen akkor föl van függesztve a géptámogatás, akkor elgondolkozhat rajta, hogy mit csinál. Tehát ilyen értelemben nem képesek tervezni a folyamataikat, és nem azért vannak, hogy örökké a közlönyöket bújják, hogy mikor mit függesztenek fel és mihez lehet hozzáférni.
Hasonlóképpen a pályázati rendszerben is rendkívül rosszallom azt, hogy visszamenőleg módosítanak határidőket. Most a kibontakozási és az új gazdahitellel kapcsolatban november 13-án kaptuk kézhez a közlönyt, hogy szeptember 30-áról meghosszabbították november 15-éig a határidőt. Ki kapja meg akkor a belső információkat, akik ezekhez a pénzekhez hozzá tudnak férni? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezek rendkívül rossz ízű dolgok, és az egész rendszert kiszámíthatatlanná teszik.
Zárszóként úgy gondolom, hogy az agrárgazdaság '99. évi helyzetéről szóló jelentés objektív, szakmai és elfogadható. Sajnos az akörül kialakult vitának pedig elég sok olyan felhangja volt, ami számomra elfogadhatatlan.
Köszönöm a szót, elnök úr.
