BAUER TAMÁS

Teljes szövegű keresés

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Fél óra elteltével: Rogán-beszéd, második fejezet. Rogán képviselő úr - mielőtt elment volna a Lendvay utcába, a munkahelyére - azzal kezdte a vezérszónoklatát, hogy van egy rossz törvény 1997-ből, amit a Fidesz annak idején nem szavazott meg, mert nem értett egyet vele. Nos, az a valóság, hogy a jogállási törvény 1990-ben született hatpárti egyetértéssel. A korábban jelen levők közül például megszavazta Salamon képviselő úr akkor az MDF képviselőjeként, Balsai képviselő úr akkor igazságügy-miniszterként - pillanatnyilag nem látok mást, aki abban az Országgyűlésben jelen lett volna -, és nem kampány folyt a dolog körül, hanem jogalkotás.
1997-ben hatpárti tárgyalással indult a dolog, és '97-ben nyilvánossá vált az addig hatpárti egyetértés szerint nem nyilvános vagyonnyilatkozat. Amikor Körömi képviselő úr azt mondta a kétpercesében, hogy legyen nyilvános a vagyonnyilatkozat, akkor egyszerűen félrevezette a közvéleményt, mert a vagyonnyilatkozat ma is nyilvános. Amikor 1997-ben megszületett ez a törvény, és a nyilvános vagyonnyilatkozatokat ismertetették a lapok, akkor keletkezett egyfajta csalódottság a közvéleményben, mert akkor találkoztak azzal, hogy a képviselők egy részének vagyonnyilatkozatában kis lakások meg kis autók szerepeltek. De a vagyonnyilatkozat ma is nyilvános, tisztelt képviselőtársaim. Tehát az az állítás, hogy önök akarják nyilvánossá tenni a vagyonnyilatkozatot, ugyanolyan valótlanság, mint ahogy Rogán képviselő úr vezérszónoklatán végigvonultak a valótlanságok, ezeket odalökte a parlament és a nyilvánosság képébe, majd dolgavégezetten távozott. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem