KÖRÖMI ATTILA

Teljes szövegű keresés

KÖRÖMI ATTILA
KÖRÖMI ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A vitát figyelve, számomra egyetlenegy pontba foglalható össze a törvényjavaslatot benyújtók és az azt támadók nézeteinek különbsége, mégpedig abban, hogy akik azt mondják, hogy a jelenlegi helyzetben a képviselők által adott vagyonnyilatkozatokba bármelyik képviselő betekinthet, ezt én kutakodásnak nevezném, egészségtelen és beteges kutakodásnak nevezném. Ez biztosítja a kontrollt a képviselői vagyonnyilatkozatok fölött.
A törvényjavaslatot benyújtók a kutakodással szemben azt mondják, legyen ez eleve nyilvános, hiszen a képviselők vagyoni helyzetének és vagyongyarapodásának nincs nagyobb kontrollja, mint a helyi nyilvánosság. Azzal a kocsival jár-e, amit bevallott; ott lakik-e életvitelszerűen, ahol rendszeresen megjelenik? A helyi nyilvánosságnál nincs nagyobb kontroll, tisztelt képviselőtársaim! Mi nem a hűvös pincék mélyének szeretnénk vagyonnyilatkozatot tenni, hanem a lakosságnak, és egyetértek Balsai képviselő úrral a tekintetben, hogy nincs túl nagy bizalom ezekkel a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban. De én azt látom, hogy a lakosság ebben a kérdésben kettős álláspontot képvisel. Ez lehet, hogy igaz, de igényli.
Hadd mutassam fel azt a cikket, amely a Baranya megyei napilapban jelent meg, amely szerint a lakosság 84 százaléka nemhogy ezt igényli, hanem azt is igényli, hogy a helyi közgyűlési képviselőkre is terjessze ki a parlament a nyilvános vagyonnyilatkozat-tételt és vagyongyarapodást, mert a költségvetési pénzek igen jelentős szelete helyben költődik el. Én azt gondolom, hogy a lakosság 84 százalékának igénye megadja számunkra azt a négyötödös többséget, amelynek tudatában képviselni tudjuk az álláspontunkat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem