BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én a Házszabály értelmében módosító indítványról szeretnék beszélni; egy olyan módosító indítványról, amit az MSZP-frakció nyújtott be egy alternatív költségvetési koncepció keretében. Most, ebben a kétperces hozzászólásban ennek a bérlakásépítésre vonatkozó részéről szeretnék beszélni. (Dr. Kosztolányi Dénes: Nem is ér többet 2 percnél.)
Ugyanis ebben a módosító indítványban 20 milliárd forinttal több pénzt javaslunk bérlakásépítésre, mint amit a költségvetési törvényjavaslat tartalmaz. Tesszük ezt azért, mert úgy ítéljük meg, hogy bár a kormány elfogadva az MSZP korábbi javaslatát, amit egy határozati javaslat formájában terjesztettünk a Ház elé - ezt a kormánypárti többség ugyan leszavazta -, a bérlakásépítésről szólt, de valamelyest megfogadva ennek koncepcióját, egy szerény összeget beállított a költségvetésbe erre a célra. Ez viszont egy csepp a tengerben, ebből sok bérlakás nem fog épülni Magyarországon.
Úgy gondoljuk ugyanis, hogy az a politika, az a lakásszerzést támogató politika, amelyet a kormány alkalmaz, azoknak az embereknek a helyzetén segít elsősorban, akik rendelkeznek magas jövedelmekkel. Ez az országnak sajnos csak egy kisebbsége.
Mi abból indulunk ki, hogy minden embernek joga van élni valamilyen lakásban, és akinek nincs pénze saját lakás vásárlására, annak biztosítani kell a lehetőséget, hogy bérlakásban élhessen. Ezt célozza a mi módosító indítványunk. Egyébként a kormány otthonteremtési programjáról csak annyit, hogy miközben egyik oldalon támogatásról beszél, a másik oldalon most készül megkurtítani a lakás-takarékpénztárak keretében nyújtott támogatást, amelynek keretében egyébként a lakásszövetkezetek és a társasházak azokat a felújításokat megcsinálhatnák hitelből, amiket egyébként önök is fontosnak tartanak.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem