DR. KUPA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KUPA MIHÁLY
DR. KUPA MIHÁLY (független): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnézést, konkrét leszek, mert részletes vita van, bár ehhez a lakástémához egy csomó tévedés volt, kedves képviselő úr, a felszólalásában. Tehát T/3122/452-458. számok alatt beadtam egy sor kapcsolódó módosító indítványt az egészségügy költségvetéséhez. Azért az egészségügy költségvetéséhez, mert megítélésem szerint ez van a legrosszabb helyzetben, és a 2001-es költségvetés sem fog igazán javítani ezen a helyzeten. Elmondom mindjárt, miért.
Messzemenően egyetértek és meg is dicsérem a kormányt vagy a kormánypárti képviselőket az egészségügyi dolgozók 20 százalékos béremeléséért, mert ez egy nagyon nemes gesztus és szükséges is, de szeretném felhívni a szíves figyelmüket, hogy ha a 20 százalékos béremelést meg akarjuk csinálni, és a dologit, tehát a működésképességét is biztosítani akarjuk az egészségügynek, akkor körülbelül 11-12 milliárd forinttal az Egészségbiztosítási Alapnak a fekvőbeteg-ellátási, háziorvosi s a többi kiadásait meg kellene emelni, 11-12 milliárd forinttal. Ezek a számok a kormány hivatalos inflációs adatai szerint vannak számolva. Ezért nem is kerestem forrást a módosító javaslatban hozzá, mert magasabb lesz az infláció, magasabb a bérkiáramlás, tehát a kassza hiánya nem lesz akkora, mint amekkorát terveztek, ebből bőven lehet finanszírozni ezt a kérdést.
Miután teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen, még a legépeszűbb ellenzéki vagy nem kormánypárti módosító indítványt sem fogadnak el, javasolom, hogy kapcsolódjanak erre rá, átadom a dicsőséget. Még egyszer mondom, hogy 11-12 milliárd forintról van összesen szó, de nagyon fontos, mert ha nem ezt csinálják, akkor a működés és a bér között lesz a szokásos feszültség, és nem lehet központilag szabályozni - ma már ezt nagyon jól tudjuk -, hogy ez úgy működjön, ahogy akarja az ember.
Három kisebb tételre szeretném felhívni a szíves figyelmüket. A Segítő Jobbnál, a Magyar Vöröskeresztnél és az egészségfejlesztési és mentálhigiénés céloknál 2002-ben - továbbra is törvénytelennek tartom, hogy ezt most itt tárgyaljuk, de ez az én magánvéleményem ezek szerint - felére csökkentik a támogatásokat minden indok nélkül. Én teszek egy javaslatot arra, hogy a támogatások legalább ugyanolyan mértékben növekedjenek, mint más területen.
Legvégül: a magyar röntgenkészülékek állapota tragikus, 2700 darab röntgenkészülék működik, életkoruk a tíz évet meghaladta, és a röntgenkészülékek fele műszaki állagát tekintve 25 százalék alatt van, magyarul amortizálódott, leépült. A felújítás teljes igénye 12 milliárd forint, eddig 3 milliárd forintot költöttünk el erre, mármint az állam. Ez még 200 darab felújítását, illetve cseréjét sem finanszírozta, ezért van egy javaslatom, hogy az erre fordítandó 200 millió forintot 800 millió forintra emelje fel a tisztelt kormányzat. Ennél a négy utolsó javaslatnál a forrás részben - miután nem nagy tételekről van szó - az országimázs, mert gondolom, hogy a röntgenkészülék ugyanúgy hozzátartozik az országimázshoz (Font Sándor: Átláthatóvá teszi.), részben pedig az ISM-nek a labdarúgó-stadionokra meg ezekre fordítandó pénzei, amit nem irigyelek, nehogy félreértsenek, de úgy gondolom, hogy itt halasztást lehet tenni, vagy ekkora pici pénzeket el lehet onnan venni, mert 1500-as átlagnézőszám valószínűleg nem a stadionok állapota miatt van manapság, hanem más ok miatt is. Ettől függetlenül nem akarom az ISM-et megvágni, kevés pénz ez.
Kérem, módosításaimat fogadják el. Köszönöm szépen a támogatásukat. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem