DR. LENTNER CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Csak röviden szeretnék reagálni Mádi képviselő úr iménti felszólalására. Arra utal, hogy a 2001-2002. évi költségvetés az állam szerepének csökkentésére, tehát a jövedelemcentralizációs fok lecsökkentésére irányul.
Kedves Képviselő Úr! Soha nem vitattam az ön, illetve frakciója jóindulatát, a családok és a szociális szféra érdekében tett erőfeszítéseiket, szeretnék azonban utalni arra, hogy pontosan ez a probléma: ha önök arányaiban csökkentik az elosztható források mértékét a GDP-hez képest, pontosan ezért nem tudják majd tartósan, kiszámítható formában és módon a szociális szférát és a családokat támogatni. Ha csökken a bruttó hazai termékből centralizált állami költségvetési bevétel aránya, ez nem alapozza meg az említett szociális kör kiszámítható módon történő támogatását.
Ha hatékony gazdaság- és társadalompolitikát akarna a kormány valójában, akkor éppen ellentétesen, emelni kellene vagy legalább szinten tartani a jövedelemelvonás mértékét. Az a profitkör, amely nem kerül megadóztatásra, nem kerül az államháztartásba bevonásra - a miniszterelnök úr a szerdai sajtótájékoztatón is utalt arra, hogy ez pontosan szabadon mozoghat -, akár az országból is kivitelre kerülhet.
Ilyen tekintetben, úgy hiszem, hogy közgazdasági ellentmondás van az ön okfejtésében. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem