FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Két témával szeretnék kiemelten foglalkozni hozzászólásomban. Az egyik a tűzoltóságok, de ezen belül a közvélemény által kevésbé ismert köztestületi tűzoltóságokat szeretném reflektorfénybe helyezni.
Mintegy öt évvel ezelőtt elkezdődött egy átalakulási folyamat, amelyben az úgynevezett állami tűzoltóságok az önkormányzatok hatókörébe kerültek, és az addigi struktúrában, amely létezett egyesületi és állami szinten, kialakult a kettő között egy átmeneti szint, mert remélem, hogy ez az, amelyet úgy hívnak, hogy köztestületi önkormányzati önkéntes tűzoltóságok. Az elmúlt néhány évben ezek a köztestületi tűzoltóságok - jelenleg 33 ilyen van az országban - nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül. Először is egyrészt biztosították az általuk védett területen a baleseti helyszínre való gyorsabb vonulás lehetőségét. Mert a kényszer azt hozta, hogy az addig telepített állami, majd az átalakulás után hivatásos tűzoltóságok olykor 25-30 kilométeres távolságban tudtak csak a védendő körzetükben eljutni az esetleges tűz helyéhez. Ekkor az önkormányzatok - nagy anyagi áldozatot vállalva és a törvényi felhatalmazás lehetőségével élve - kialakítottak egy kisebb centrumú köztestületi tűzoltóságot, ezzel átvéve a feladatot a ma hivatásos tűzoltóknak nevezett egységektől. És az átvétel után érthető módon közelebb kerültek azokhoz a településekhez, amelyek addig távol voltak a tűzoltólaktanyáktól, egy nagyon komoly infrastrukturális, szervezeti és minden egyéb kiépítésen kellett keresztül menniük.
(9.20)
Ma már ott tartunk, hogy ezek a tűzoltóságok teljes egészében ugyanazzal a technikai háttérrel rendelkeznek, mint a hivatásosok. Rájuk nézve is kötelező a 24 órás szolgálat, a 105-ös hívószám a körzetközpontban fog megszólalni, a végzettségi szintek ugyanúgy megkövetelendők tőlük is; ugyanúgy laktanyában, mint említettem, 24 órás szolgálati időben kell tartózkodniuk, és ugyanúgy a technikai-felszereltségi szintet kell nekik biztosítani. Azaz úgy tűnik, az elmúlt négy év fejlődése következtében a köztestületi tűzoltóságok minden tekintetben ugyanazt a szintet viszik döntő többségükben, mint a hivatásosok.
Van azonban egy óriási különbség a két forma között: a finanszírozás kérdése. Úgy érzem, tavaly átütő sikert aratott, hogy végre a köztestületi tűzoltóságoknak is egy bizonyos normatívaelv alapján került a pénz közvetlen felhasználásra, azaz az idei év az első, amelyben normatívában, előre kiszámolva tudják, hogy mennyi pénz fog hozzájuk érkezni - sokkal stabilabb lett a gazdálkodásuk. De hogy jelezzem, például a választási körzetemben két köztestületi tűzoltóság és egy hivatásos tűzoltóság létezik. Az adatokat összehasonlítva mintegy egyharmad-egynegyed annyi pénzből gazdálkodnak a köztestületi tűzoltóságok, mint a hivatásosok. Ezek óriási differenciák: 15-20 millióból gazdálkodnak a köztestületiek és 60-70 millió forintból a hivatásos tűzoltóságok. Hogyan pótolják ezeket a pénzeket? Az önkormányzatoktól és különféle alapítványoktól, és így próbálják még a szintet fönntartani.
Mondom, a kívülálló számára megkülönböztethetetlen, hogy melyik tűzoltóság melyik, mert ugyanazt a feladatot végzik. Valószínű, hogy ezt a helyzetet végleges formában majd csak a tűzoltóságokat szabályozó törvény módosításával lehetne egy szintre hozni, azonban a költségvetés tárgyalása jelen pillanatban folyik, és ezt a komoly támogatásbeli megkülönböztetést most van módunkban valamelyest orvosolni.
Ezért javasoltuk többen, több koalíciós képviselőtársammal, akik szintén tudják ugyanennek a problémának a lényegét - nem nagy összegekről van szó a költségvetés egészéhez képest, mintegy 150-200 millió forintról -, hogy rendezzük a köztestületi tűzoltóságok kérdéskörét. Majd pedig - ez már egy költségvetéstől független kérdéskör - törvényi újraszabályozással az általános normatíva elvébe kell beemelni őket is, hiszen a hivatásosoktól átvettek egy védendő területet, ugyanakkor nem kapták meg hozzá a szükséges anyagi hátteret.
Az önkormányzatokat óriási mértékben leterheli az a pluszkiadás, amelyet a köztestületi tűzoltóságok igényelnek. Mondok egy példát: egy kisváros mintegy 10 millió forinttal támogatja a köztestületi tűzoltóságokat, ugyanakkor egy nagyobb város csak 1,5 millió forinttal, szinte névlegesen, azért, mert ott állami pénzek érkeznek a hivatásos tűzoltóságokhoz. Pont az támogatja kevésbé, akinek esetleg a nagysága folytán és a várható nagyobb iparűzési adó és minden egyéb bevétele folytán sokkal jobban lehetősége lenne a támogatásra. Ez a két forma, mondom, ma még törvényileg különböző. Úgy érzem, fölösleges a különbözőséget fenntartani, azonosítani kellene a kettőt.
Van azonban egy megelőző része az egésznek, ez pedig a tűzoltó-egyesületek; azok, amelyek ma az ország legnagyobb létszámú egyesületét teszik ki, úgyszólván minden kistelepülésen ott vannak, és bármilyen helyzetben segítségül azonnal őket is hívják, sok esetben megelőzik a hivatásos vagy köztestületi tűzoltóságok odaérkezését. Közismert, hogy az egyesületi formában működő tűzoltóságok semmilyen komolyabb ellenszolgáltatást ezért nem kapnak; már majdnem olyan érzülettel, önkéntes alapon dolgoznak a tűzoltóságban, mint ahogy manapság az ápolónők már csak a szakma hitele és szeretete miatt dolgoznak, nagyon kevés pénzért; és ugyanígy akár a pedagógusokat is említhetném. Valahogy hasonló a tűzoltó-egyesületekben munkát vállaló egyesületi tagok helyzete is.
Még egy nagyon fontos szerepük van: annak a rengeteg fiatalnak az odacsalogatása az egyesületi élethez, és a tűzoltóság fontosságának a megismertetése egy olyan előfeladata ezeknek az egyesületeknek, amiből később utána kialakul a majdani hivatásos vagy köztestületi hivatásos tűzoltók sokasága.
Tehát nem lenne szabad ezt a láncolatot egyik pontján sem elszakítani, mert az utóbbi években látványos fejlődésen ment keresztül a hivatásos állományban a technikai és az anyagi oldal rendezése, de ez nem volt mindig ugyanilyen szerencsés az egyesületi, illetve a köztestületi tűzoltóságoknál. Hogy mondjak erre egy példát: ez évben az orosz államadósság fejében Lada Niva gépkocsik érkeztek különböző helyekre a Belügyminisztérium fennhatóságában. Nos, a tűzoltóságok mindegyike, a hivatásosok, kapott ilyen gépjárművet; teljes egészében elfelejtették, hogy van 33 köztestületi tűzoltóság. Szerencsére ők is kaptak, de használt, ugyan még nagyon jó állapotban lévő gépjárműveket, tehát ezeket a Lada Nivákat, de inkább csak úgy másodkézből, ha szabad így mondanom. Ugyanez a helyzet a védőruhákkal. Belügyminiszter úrtól tényleg nagyon lényeges volt az a bejelentés, hogy a tűzoltó-védőruhák teljes egészében lecserélésre kerültek a hivatásos állománynál. Nos, a köztestületiek, akik ugyanezt a feladatot látják el, most az, úgymond, levetett védőruhákat egy felújítás után fogják majd megkapni.
Ezek olyan hangulati elemek, amelyben nem kellene ezt a kettősséget szerintem továbbra is fenntartani. Ezért kérem és majd fogom kérni a későbbiekben, amennyiben korrekciós módosító indítványaink lesznek, hogy a parlament támogassa a tűzoltóságokkal kapcsolatos, nem túl nagy igényű kéréseinket.
A másik témakör messzebbre nyúlik vissza, hogy miért is született meg az indítvány, hiszen tavaly óriási nagy mértékű átalakulás történt a jövedéki szabályozásban: a bor jövedéki termék lett, annak minden várt előnyével és megtapasztalt keserűségével együttesen. Bízunk benne, hogy ennek lesz előnye, a jelei már érzékelhetőek. A végső cél természetesen az, hogy egyrészt megfeleljünk az európai uniós elvárásnak, másrészt pedig a hamis bor szoruljon ki, és ezáltal megélhetést adjunk a valóban becsületes termelők részére.
A jövedéki termékek esetében a teljes feladatot köztudottan a vám- és pénzügyőrség felügyeli, és a törvényben igen sok okmányolást bíztunk a vám- és pénzügyőrségre. A helyzet ez év júniusában, augusztusában csúcsosodott, amikor szembesült azzal a vám- és pénzügyőrség, hogy micsoda nagy munka áll előttük az okmányolás tekintetében. Teljesen átalakultak adminisztratív dolgozókká, képtelenek voltak az egyéb ellenőrzési és megelőző feladatokat, szolgálatokat ellátni. Azt gondoltuk, hogy a helyzet egy kicsit később majd csitulni fog - be kellett látni azonban, hogy nem.
Jelen pillanatban a nagyobb szőlőtermelő körzetek központjaiban a vám- és pénzügyőrségnél az oda beérkező és a beérkezésre kötelezett szőlőtermelők, pincészetek mintegy két-három-négy óra hosszás sorban állás után kapják meg azokat az okmányokat, amelyeket a törvény rájuk kötelezően előírt, de ezt a vám- és pénzügyőrség adja ki. Nagyon egyszerű példát mondok: ahhoz, hogy valaki az egyik pincéből beszállítson egy feldolgozó vagy egy továbbértékesítő, palackozó helyre, egy okmány szükségeltetik. Ezt csak a vám- és pénzügyőrség adhatja ki, azaz neki minden mozgásnál ott kell lennie. A pénzügyőrség erre nem készült fel, nem tudott felkészülni; egy óriási erőátcsoportosítást már megkezdtek, de ezek az alkalmazottak egyelőre csak tanulják a jövedéki szabályozás törvényét, és igazán nem hadra foghatóak.
(9.30)
Eljutottunk odáig, hogy a törvényben az általunk előírt feladatokat nem tudja betartani a vám- és pénzügyőrség. Nemhogy még azt is elvárnánk tőlük, hogy menjenek ki, és az éjszakai szállítmányozások kapcsán az útvonalon történő ellenőrzéseket hajtsák végre, mi több, a végeladóhelyeken nézzék meg, hogy a most már szigorú okmányolási rend rendben zajlik-e! Azaz, ha ebben nem tudunk hatékonyan a vám- és pénzügyőrség segítségére sietni, akkor nem tudunk fenyegetettségi érzetet kelteni azok felé, akik ezt a törvényt változatlanul ki akarják játszani, és bizony hamis bor fog megint bekerülni a rendszerbe. Erre sajnos most már a múlt hónap óta megint érzékelhető jel van. Az adótörvényben egyébként ezt a két kiskaput szerencsére még időben bezártuk - nagyon várjuk, hogy január elsejétől, amikor életbe lép, tényleg zár-e teljes egészében -, de egyben a vám- és pénzügyőrség nem tudja azokat a feladatköröket ellátni, amit mi nagyon várunk tőle.
Mi azt várjuk tőle, hogy ne azokat az őstermelőket és régóta folyamatos termelést felmutató pincészeteket zaklassák, akikről köztudott, hogy milyen becsületes tevékenységet folytatnak, hanem oda koncentrálják az erejüket, amikor az éjszaka leple alatt folynak az okmány nélküli borszállítások - nem akarom mondani, hogy miért okmány nélküliek ezek a borok -, aztán ez a végeladóhelyeken valamilyen látszatokmányokkal megjelenik és eladásra kerül. Amíg ezt a végpontot nem tudjuk lezárni, addig ne sokat várjunk attól, hogy ez a törvény teljesen ki tudja majd fejteni a hatását, és ha ebben nem lesz zárás, az egyik legkínosabb magyarázkodása lesz ennek a polgári kormánynak, hogy akkor mi értelme volt e törvény bevezetésének.
Én állítom, van esélyünk, hogy megmutassuk az értelmét, van esélyünk rá még akkor is, ha amikor a bevezetése megtörtént, akkor másfél-két évre tippeltünk - most is ezt mondom -, de ehhez kell a vám- és pénzügyőrség hathatós együttműködése.
Az adótörvényeknél elfogadtunk egy olyan módosító indítványt, amely szintén a gazdák és a termelők érdekében történt, amely nem volt beterjesztve a költségvetésbe; nem lehetett, hiszen az adótörvényeknél fogadtuk el. Ez pedig a következő: minden megyeszékhelyen január elsejétől kiváltható lesz a zárjegy, az a zárjegy, amely eddig csak egyetlen, a budapesti megnevezett vámhivatalnál volt kiválható. Ez azt jelenti, hogy a vám- és pénzügyőrségnek a tervezeten felül olyan új feladatot kell ellátnia, amelyre nem volt felkészülve sem a pénzügyi tárca, amely javaslatot tett a vám- és pénzügyőrség teljes költségvetésére, sem pedig maguk az érintettek, a vám- és pénzügyőrség teljes szerkezete. Hiszen itt egy olyan új okmányolást kell elvégezni, amelynek a biztonságos őrzését, szállítását és az ott levő dolgozóknak a képzését is el kell végezni, mert eddig ezzel a témakörrel nem foglalkoztak. De nagyon jogos, hogy minden megyeszékhelyen legyen kiváltható az adójegy, hiszen ne kelljen minden alkalommal, több alkalommal Budapestre utazni. Ez is, mint említettem, egy új fejlemény, amelyre valamelyest oda kell figyelnünk és a pénzügyi fedezetét megteremtenünk.
Van egy általános igény, hogy nyissunk új határátkelőhelyeket azokon a magyarlakta határszakaszokon, ahol valamikor volt, de a történelem sajnos ezeket bezáratta, és most tényleg fogadókészség van több ország tekintetében ezekre. Miniszterelnök úr is nemrégen nyitott meg egyet Románia felé, és hasonlóan további négy megnyitása előtt állunk. Ezek 24 órás szolgálatok, aminek a létszámbeli fedezetére egyelőre nem biztos, hogy elegendő az az összeg, amelyet a tervezet javasolt.
Én mindezeket együttvéve kezdeményeztem több képviselőtársammal mintegy 1 milliárd forintos forrásátcsoportosítást a vám- és pénzügyőrség részére.
Hangsúlyozom, hogy a mintegy három-négy hónapos előélet után jutottam el addig a gondolatig, hogy itt olyan probléma előtt állunk, amelyet egyelőre nem kezeltünk véleményem szerint megfelelően, mert a gyakorlati oldal mutatta meg, hogy itt úgy néz ki, hogy forráshiány van.
Én remélem, hogy a pénzügyminiszter úr is valamelyest akceptálni tudja a véleményünket. Tudom, hogy a tárgyalások folynak, de olyan értelmű indítvány, amely nem okozna túl nagy átrendeződést a költségvetésben, véleményem szerint befogadható. Ugyanakkor nagyon remélem, hogy a kormányprogram, amely a korrupcióellenességet zászlajára tűzte, most is eszünkbe jut, amikor szeretnénk, hogy egy hatóság a miáltalunk meghozott törvényi kötelezettségnek eleget tudjon tenni, és ezáltal bizonyos nem megengedhető folyamatoknak gátat szabni.
Úgy érzem, hogy az indítványom nem öncélú, mindannyiunkért szól, az egész parlament becsületéért szól, és leginkább még azokért a termelőkért, akik úgy gondolják, hogy hosszú távon szeretnének szőlővel, borászkodással foglalkozni. Köszönöm szépen. (Taps.)
