KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak két gondolat. Egyszerűen nem értem, felelős miniszter hogyan nyilatkozhat meg csatlakozást érintő ügyekben olyan módon, ahogy azt tette Boros Imre miniszter úr.
Az világos, hogy ha az ország egy természetes fejlődési folyamaton megy keresztül az EU-csatlakozás irányába - az intézményrendszer kialakul, a jogharmonizáció alakul -, az természetes, hogy nem lehet egyik évről a másikra minden vonatkozásban eredményeket elérni. És ő ahelyett, hogy a költségvetés általa is irányított fejezetének prioritásrendszeréről, a programok megvalósítási feltételeiről beszélne, belefordul a múltba, és elkezdi ócsárolni azt a kormányzatot, amelyik jelentős lépéseket tett az EU-csatlakozás előkészítésére és megvalósítására.
1998-ig el lehetett jutni egy pontig. Önnek nincs semmiféle összehasonlítási alapja, mert más kormányzati szerkezetben működött az előző kormányzat.
Miniszter úr, egyszerűen emelkedjen már felül azon a hangulaton, amit itt kormánypárti képviselők néhány esetben a költségvetési vitában produkálnak, és miniszterként beszéljen arról a prioritásrendszerről, feltételrendszerről, ami a csatlakozáshoz feltétlenül szükséges, és az ön hatáskörébe tartozik!
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem