MÁDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MÁDI LÁSZLÓ
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sok mindenről lehet persze beszélni, és sok igazság van abban, amit Lamperth Mónika mondott.
(8.50)
Például tényleg előfordult az, hogy egy-egy pedagógus számára az átlagosan jelentős béremelkedés személyesen nem hozott béremelkedést, ugyanakkor a következő két évben adott 20-20 százalék - amely a minimálbér emelése mellett, hiszen sajnos bizonyos szempontból vannak olyanok az oktatási intézményekben, akiket ez is érint, hogy ha nem is pedagógusok - összességében emelkedést jelent.
De azért van itt néhány ábra, amely, azt gondolom, elgondolkodtató. A pedagógusok reálkeresete vonatkozásában ez a piros vonal mutatja a reálkereset alakulását, ahol 100 százalék az 1990-es szint. A mélypont 1996: itt 64,4 százalékra süllyedt a pedagógusok reálkeresete. Azt kell látnunk, hogy '98 óta folyamatos emelkedés tapasztalható. Mi ezt a réteget nagyon fontosnak tartjuk, hiszen jelentős mértékben az uniós helytállásunk és a világban a gazdasági helytállásunk is a magyar felkészültségtől, a humán tőkétől és a gyerekeink műveltségi színvonalától függ. Épp ezért az egyik legfontosabb célként ezt fogalmaztuk meg, a pedagógusok keresetnövelését a következő két évben. Szeretnénk, hogy ha ezt az ellenzék is támogatná, annak ellenére, hogy sajnálatos módon abban az időszakban ez a tendencia nem igazán valósult meg.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem