SASVÁRI SZILÁRD

Teljes szövegű keresés

SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Két dologról szólnék, a lakáspolitikáról és néhány fontos beruházásról, ami kulturális bizottsági elnökként is érint engem.
Ha figyelmesen elolvassa a tisztelt képviselő úr - függetlenül attól, hogy milyen padsorban ül -, látja, hogy a Budai Vigadó meg lesz alapítva Hagyományok Háza néven. Meg kell nézni a költségvetést: Hagyományok Háza néven megalapítjuk a Budai Vigadóval összefüggésben azt az intézményt, ami nagyon régóta vár arra, hogy ilyenfajta rendezésre kerüljön. Ez egy jogi rendezés, amely után beruházások fognak következni.
Ugyanez vonatkozik a budai Várra. Nem tudom, hogy járnak-e a képviselő hölgyek és urak villamoson. Üljenek fel a 2-es villamosra itt, a pesti oldalon, és nézzék meg a budai Várat, hogy mi történik ott. Nézzék meg azt a Sándor-palotát, amit most hoz helyre a magyar kormány! (Bauer Tamás: A miniszterelnöki rezidencia! Az igen!) - tíz év után.
Nézzék meg majd azt a HM-épületet, amely ott áll negyven éve a csúfságunkra (Hegyi Gyula: Ötven!), ötven éve - Hegyi képviselő úr jobban tudja, ötven éve -, hiszen ő az I. kerületben lakik, ha jól tudom. Azt gondolom tehát, hogy ezek fontos előrelépések.
A másik pedig, ami a lakáspolitikát érinti, nem nagyon értem, miről beszélnek a képviselőtársaim. Azt gondolom, hogy az a bérlakásprogram, amit elindítunk, helyes és jó döntés volt. Gondolom, hogy Pécs városa nem ok nélkül kér egy pályázat keretében, ha jól emlékszem, körülbelül 184 millió 110 ezer forintot arra, hogy ilyet kapjon. (Keller László: Ne azt mondd, hogy mennyit kér. - Közbeszólások.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A pályázat mint tudjuk, folyamatos. A bérlakáspályázatban eddig is két döntés született. A miniszter úr bejelentette önök előtt, de szívesen megismétlem helyette is, hogy még két döntést fog meghozni az idei esztendőben. Türelmet kérek a tisztelt hölgyektől és uraktól. Pécs városától is kérem ezt. Gondolom, ők is azért tartották fontosnak, hogy a magyar kormánytól pályázzanak a pécsi lakosok érdekében, hogy meg tudjanak valósítani egy önkormányzati programot. (Dr. Lamperth Mónika: Honnan kellene pályázni? - Szabados Tamás: Ez nem a kormány pénze! Nem a ti pénzetek!)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt tudom mondani, hogy ez egy sikeres program, és hála istennek, olyanról mondják, ami nem létezik, amiről most beszélgetünk, a kormány otthonteremtési támogatásáról. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem