DR. DANCSÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Keller képviselőtársam felvetette azt, hogy nem látott hatástanulmányt a betétbiztosítással kapcsolatban. Az az igazság, hogy én utánanéztem ezeknek a kérdéseknek, amikor még a törvény általános vitája zajlott, és eléggé meggyőző volt számomra az az érv - hangsúlyozom, '99-es adatom van, nem 2000-es -, hogy 1999-ben Magyarországon 440 ezer forint volt az átlagos betétnagyság. Tehát ilyen szempontból, úgy gondolom, az 1 millió forintos betétbiztosítási védelembe is ez az összeg mindenképpen beletartozik, tehát ilyen szempontból nincs szükség emelésre, hiszen a jelenlegi keretek között is egyrészt méltó módon lehet a betétesek védelméről gondoskodni.
Másrészt pedig egyetértek Braun képviselőtársammal a tekintetben, hogy akik megtehették, illetve megtehetik, a mai napig is megosztják a befektetéseiket több pénzintézet között - talán nem is baj, hogy ezt teszik -, mert ilyen szempontból a kockázatot tudják teríteni. Az emelés során is tulajdonképpen ez a helyzet fennmarad, tehát jelenleg nincs, ami igazán indokolja a fokozatos emelést.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem