BAKONYI TIBOR
BAKONYI TIBOR
BAKONYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves sportszerető Képviselőtársaim! Jó érzéssel hallgattam, amikor nemrég napirend előtt Isépy Tamás bizottsági elnök úr, majd a kormány nevében Deutsch Tamás miniszter úr köszönettel szólt a sydneyi sikerekről. A gratuláció méltó volt a nemzet érzéseihez és a sport méltóságához. Ez még ma is jó alap lehet a magyar testkultúra jövőjének megtárgyalásához.
A sydneyi alaphang a parlamentet is igényes számadásra és előtekintésre készteti. Ez nem ünneprontás. Ha igaz, hogy az athéni olimpiára való felkészülés már az aranygép leszállásakor megkezdődött, akkor ennek felelősségét az Országgyűlésnek is át kell éreznie. Nem tehetjük meg, hogy tetszetős szóvirágokkal vagy sportellenes keménykedéssel múlatva az időt, a magyar sportból roncsderbit csináljunk. Négyévenként van olimpia, ám képtelenség, hogy négyévente új sporttörvény is legyen.
Olyan törvény szükséges - ha valóban kell alkotnunk -, amelyik még akkor is áll, amikor mi már a senioroknál is csak a kispadon ülünk. Ehhez pedig a magyar sport jövőképét, kiérlelt stratégiáját lényeglátó őszinteséggel, hozzáértően, a hályogkovács vakmerősége nélkül illik megrajzolni.
Az új sporttörvényhez kapcsolódó hozzászólásomat és módosító indítványaimat ebben a szellemben tárom önök elé. Miniszter úr sok szelet kifoghatott volna a vitorlából, ha nem csak száz paragrafussal áll elénk, teljesítménye sok is és kevés is egyszerre. Sok abban a tekintetben, hogy pereg a szó, ömlik a paragrafus. Sajnos, nincs a kezünkben a tárca másfél éves vagy legalább Sydneyre vonatkozó hiteles beszámolója, úgyszintén nincs világos fejlesztési stratégia, reform-összeállítás sem. Nem készült igényes elemzés sem a hazai, sem a nemzetközi sport alakulásáról, trendjeiről, kitörési pontjairól vagy lehetséges alternatíváiról. Nem kaptunk meggyőző munkaprogramot a normaszövegek háttereként.
Még azt sem tudni, hogy mi teljesült és mi nem a sport kormányprogramból. Semmi sem szemlélteti, hogy a testkultúrát támogató szakmai, ágazatközi, oktatási, makrogazdasági, költségvetési, közigazgatási területek helyzete milyen, és miként fog változni a törvény után és annak nyomán.
Egymondatos értékelésem: látni a sportbeli törvényesség helyzetét; mindez burkoltan sem található meg a törvénykezési láz mellett, mögött. A törvényjavaslat kissé túlburjánzott 70 oldalon, de akár 15-20 paragrafusban is megoldhatóak lennének a problémák. Deutsch miniszter úr beterjesztése ezért olyan, mint a mesebeli lány ajándéka a királynak: hozott is, meg nem is valamit. Ráadásul az állam legerősebb fegyvere a jog, a törvényi rendszabály tolakodóan kerül előtérbe. Ez elsősorban büntetést, bizalmatlanságot, fenyegető beavatkozást és megszorítást hozna. Tényleg erre volna szükség? Aligha.
Hasonlóképpen, amikor kérdezi a csontsovány tornász, hogy mi lesz az ebéd - szárazgőz, hangzik a felelet. Egy másik példában olimpikon méltatlankodik, hogy odakint több magas sportvezér megosztotta velük az idejét és az örömét. Aztán a barátkozás után jön tőlük a törvény, amelyik megadóztatja az ösztöndíjat, és a foci hibái miatt elkaszálja a többi sportágat.
Az 1996. évi sporttörvény alapján megtanulhattuk, hogy az élet, a tiszta játék az első, a jog csak másodlagos. Vállalni tudnánk azt, hogy a Ház sportbarát többsége konszenzussal deregulálja a hatályos sporttörvény fogyatékosságait. Értelmetlen viszont ugyanazon hibák vagy új tévedések tucatjait átverni, törvényszerűvé tenni. Óvatosságra int a sportbizottság ötórás nyílt napjának rezüméje is: a sporttársadalom nem szerette, idegenül fogadta az új törvénytervezetet.
Ha jól figyeltem, csupán miniszter úr volt elégedett az előterjesztésével, egyébként a kifogások és aggodalmak voltak a túlnyomóak. Ebből számunkra az következik, hogy a törvényjavaslatot csak jelentős módosításokkal lehet elfogadásra alkalmassá alakítani. Elfogadásra, főleg kétharmados részeinek megerősítésére azonban vajmi kevés valós esély van.
Mi a fő baj a javaslattal? A száz paragrafushoz készült közel 200 módosító indítvány, de ez részletkérdés. Az az alapvető hibája, hogy az üzleti sport és a profi sportolás sok színvonalas és fontos rendelkezését nem számítva, legalább az anyag fele üres, felesleges, megalapozatlan, sőt több elgondolása sportellenes, jogellenes, még demokráciaellenes is. Lekezelően írták a szakaszokat. Mintha a XXI. században egy központból meg lehetne szabni, hogy mi a jó másoknak. E szemléletbeli hibára legjobban egy amerikai sportidézet világít rá így: "Ne azt mondd meg az embereknek, mit csináljanak, inkább azt mondd el nekik, milyen eredményt szeretnél! Magad is meglepődsz majd, milyen ötletes megoldásokra találnak."
Van-e az életnek olyan területe, amelyikre ez az intelem a sportnál jobban illik? Ha pedig nincs, miért ellentétes mindezzel az a törvényjavaslat, ami itt előttünk fekszik.
Végül: hogy-hogy nem vette avagy ma sem veszi észre ezt a beterjesztő? Módosító indítványainkban és azok indoklásában bemutatjuk, hogy mely részek, sőt fejezetek elfogadhatatlanok. Idő hiányában már csupán azokat a kulcsmondatokat jelzem, ahol az anyag hibája vagy továbbfejlesztési lehetősége adódik. Elvi alapállás lehet, hogy egyesületellenes rendszabályok nem elfogadhatóak. A gazdasági társaságok korlátozása pedig nem teremthet befektetőellenes közeget. A mindenki sportját sem szabad csak szlogenekkel elintézni, hanem érezhető javulás, támogatás indokolt.
Fel kell oldani azt az ellentmondást, hogy a tervezet még a futball szervezeti, szabályozási, felelősségi és biztonsági problémáit sem tudja törvényesen megoldani, mégis a focihibák erőszakos kezelésmódját ültetné át a többi sportágra. Ez a rend ott, ahol a sportolók 1-5 százaléka csak a profi, vitaalapnak sem jó. Nélkülözhetetlen, hogy a törvényben olyan alapkérdések, mint a közoktatás, a szakszövetségek jövője, a törvényességi felügyelet, a támogatási rendszer önkritikusabb értékelést és távlatosabb javaslatokat kapjon.
(9.20)
Ha nem blöff a majdani foci Eb és/vagy az olimpiarendezés, akkor már itt ki kellene munkálni és meghirdetni ezek beruházásainak korszerű tulajdonegyesítő és működtető módjait. Sosem elegendő a sportszeretet, garanciák is kellenek; Othello is szerette Desdemonát.
Az ISM felülvizsgált kompetenciákkal rendezett sportfőhatósági szerepe hiányzik a törvényből. Vannak viszont olyan kreatúrák, amelyekkel kijelölné a partnerei körét a tárca, ebbe se lehet belemenni.
Addig nem is nagyon érdemes a paragrafusokat szemlézni, amíg nem mutatják be a változások várható sportszakmai, társadalmi, önkormányzati, költségvetési hatástanulmányait, amíg nem modellezik a tervezett változásokat úgy, hogy az - teszem azt - kezelje az egyesületek általános válságát, avagy támogassa a jövő század sportformáit, és hasznot hajtson egy kis egyesületnek is. Használni nem mindig tudunk, de ártani sosem szabad. Tehát az értelmetlen megkötöttségeket el kell felejteni.
Végül: számokkal szeretném szemléltetni, hogy ez a félig sem kész munka, a 22 fejezet több mint fele jelentős átdolgozásra, szűkítésre szorul. Öt fő részből négy alapintézményeiben is hibás. Száz paragrafusból talán 32 rendelkezés lehet alkotmányellenes vagy törvényességi szempontból problematikus, például a felszámolásról szóló rész kétharmaddal sem tetszőlegesen szabályozható. További hat olyan norma van - például az adatvédelem, a médiakorlátozás -, amit csakis kétharmaddal lehetne megoldani. Ha pedig ezekben nincs konszenzus, akkor lyukas, ellentmondásos maradna még a feles sporttörvény is.
Jómagam annak vagyok a híve, hogy a vita ne legyen a Ház öregfiúk bajnoksága, bundameccset sem érdemes játszanunk. Gondoljunk inkább Hemingwayre, aki szerint a sport megtanít tisztességgel győzni vagy emelt fővel veszíteni, tehát mindenre megtanít. Jogot írni is csak így volna szabad.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
