DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON
DR. BRAUN MÁRTON (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ha a sportot akár szabadidős tevékenységnek, akár a show-biznisz egyfajta formájának fogjuk is fel, óhatatlanul felmerül a kérdés, miért van szükség törvényi szabályozásra. Mert nincs törvényünk a kézimunkázásról, a kertészkedésről, a kutyasétáltatásról, sőt a televíziós vetélkedőkről sem. Vajon tényleg olyan fontos-e a sport a társadalom számára, hogy annak normarendszerét törvénybe, a legmagasabb rangú jogszabályba kell foglalni? Ténylegesen ekkora jelentősége van a sportnak? Tisztelt képviselőtársaim, azt kell mondjam, hogy igen, és azt is ki kell jelentsem, hogy a sport a XX. század második felében, vagy ha jobban tetszik, annak utolsó harmadában tett szert erre a társadalmi szerepre, és főként a legfejlettebb - hogy a korábban kedvelt nevükön nevezzem: posztindusztriális - társadalmakban.
Korunkra az emberi tevékenységek jelentősen megváltoztak. A fizikai munka, különösen a friss levegőn végzett fizikai munka gyakorlatilag eltűnt a mindennapjainkból. A motorizáció olyan alapvető mozgásformákat tett feleslegessé, mint a gyaloglás, esetleg a kerékpározás. A háztartási gépek megjelenése jelentősen megnövelte a szabadidőt, azt a szabadidőt, amelyet a városi lakosság főleg televízió-, multiplex- és kirakatnézéssel tölt. Ez a megváltozott életforma - minden előnye mellett - számos hátránnyal is járt. Megjelentek az úgynevezett civilizációs betegségek: az elhízás, a cukorbetegség, megjelentek és egyre gyakoribbakká váltak a nemkívánatos viselkedésformák is, mint az alkoholizmus és a kábítószerezés, de ilyennek tartom a rendszeres verekedéseket is a futballmeccseken és a diszkókban. Azért régen a legények szántottak, vetettek, arattak, és elég volt nekik az az évenkénti kétszeri pofozkodás: egyszer, amikor őket verték meg a szomszéd faluban búcsúkor, másodszor, amikor ők verték meg a szomszéd falubelieket a helyi vásárban.
Tisztelt Ház! Mindezekre az általam felvázolt problémákra válasz lehet a sport. A sportnak fontos szerepe van a munkaerő újratermelésében - hogy ezt a szép marxista kifejezést használjam -, vagy ha jobban tetszik, a humán erőforrás biztosításában. A sport mint életforma az egészségügyi politika preventív eszközeinek egyik legfontosabb és talán legolcsóbb formája. Mint az az általános vita megkezdésekor is elhangzott, a sport olyan polgári erényekre nevel, mint a Bognár László képviselőtársunk által is említett önfeláldozás, az egyéni érdek teljes alárendelése, az abszolút tisztesség és a fair play, amelyek manapság az érvényesüléshez egyáltalán nem kellenek, de általuk sikerül elviselnünk a különböző menedzserkurzusok tömegtermékeit.
Tisztelt Ház! Ha a sportról mint szabadidős tevékenységről vagy tömegsportról beszélünk, akkor mindenképpen szót kell ejtenünk a testnevelő tanárokról. A testnevelő tanárok azok, akik megszerettethetik a sportot a tanulókkal, és akik a sporton keresztül az általam idézett polgári erényekre nevelhetnek. Ők azok, akik a leghatékonyabban kelthetik fel az igényt a rendszeres testmozgás, a sport iránt, hiszen sokkal jobb, ha a testnevelő beszél rá minket a sportra, mint ha a körzeti orvos.
Tisztelt Ház! Pozitívuma a törvénynek, hogy a sportpolitika örök kérdésében, az élsport-tömegsport kérdésében úgy foglal állást, hogy nem tesz különbséget, mindkettőt azonos súllyal kezeli, sőt - nagyon helyesen - ezekkel egy szintre emeli a fogyatékosok sportját is. Ha magánemberként az élsport, a tömegsport társadalmi jelentőségéről kell nyilatkoznom, akkor nem kétséges, hogy a bevezetőmben elmondottakat fenntartva az utóbbit, vagyis a tömegsportot preferálom. Tisztában vagyok azonban az élsport jelentőségével, ezért, ha megengedik, a továbbiakban erről beszélnék.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyian ismerjük, tapasztaljuk azt a tömeghangulatot, tömegérzést, amely az egyes sporteseményeket kíséri, a "nyertünk" és a "már megint kikaptak ezek" közötti különbséget. A győzelem mindannyiunké, a vereség az övék, a másoké.
Tisztelt Ház! Mi késztet egy fiatal embert arra, hogy az élsportot mint élethivatást válassza? Az "élethivatás"-t itt nem tartom túlzó kifejezésnek, hiszen nemzetközileg is kiugró eredményt csak a sporttevékenységek élethivatásszerű gyakorlásával lehet elérni. A vita első fordulójában többször is elhangzott, hogy a modern világ milyen konkurenciát jelent a szabadidősport számára, hogy sportolás helyett mennyi minden mással tölthetik el idejüket a polgárok. Miért választja mégis egy, akár tehetségesnek tartott fiatal is az élsportot? Hiszen a kockázat óriási: olimpiai bajnok csak négyévenként és csak egyvalaki lehet. Szükségünk van olimpiai bajnokokra? Igen, hiszen az aranyérem mindenkié, az egész országé, igen, szükségünk van aranyérmekre, szükségünk van aranyérmesekre.
Tisztelt Miniszter Úr! Itt most megragadom az alkalmat, hogy üdvözöljem az olimpiai járadék kiterjesztését a fogyatékos sportolókra és az edzőkre, sőt ezúton is támogatni szeretném azt a módosító indítványt, amely a sakkolimpiák győzteseit is bevonná ebbe a körbe.
Tipikusan a középiskolás kor az, amikor a tehetséges fiatal eldönti, hogy mennyire veszi komolyan a továbbiakban a sportot. A jelenlegi felvételi rendszer nem támogatja a kiemelkedő sportteljesítményt, ma az egyetemek, a főiskolák a tanulmányiverseny-eredmények mellett a nyelvvizsgát jutalmazzák plusz-, további felvételi pontokkal.
(9.10)
Az, aki valaha is járt valamilyen sportpálya vagy edzőterem környékén, nem vonja kétségbe, hogy első osztályú sportolóvá válás legalább akkora erőkifejtést igényel, mint egy nyelvvizsga megszerzése. A kérdésem az, hogy miért nem lehet jutalmazni a kiemelkedő sportteljesítményt akár felvételi pluszpontokkal. Tudom, hogy ez nem ennek a törvénynek a témája, mégis érdemes lenne elgondolkodnunk ezen. Példa lehet erre az Egyesült Államok, ahol nemcsak felvételi kedvezményekkel, hanem igen komoly ösztöndíjakkal is támogatják a kiemelkedő sportteljesítményeket.
A sportot azonban nemcsak a szabadidősport és nemcsak az olimpiák, a kiemelkedő világversenyek jelentik, a sport egyben üzlet is. Mára a szórakoztatóipar egyik legjelentősebb ágává vált az úgynevezett látványsport. A törvény megfogalmazása szerint egy sportágban csak egy szakszövetség vehető nyilvántartásba, és a szakszövetségen belül, ha az hivatásos versenyrendszert működtet, kötelezően el kell különíteni amatőr és hivatásos tagozatot, és a szervezeti egységeket külön jogi személyiséggel kell felruházni.
Álláspontom szerint ez a megoldás a meglévő érdekkülönbségek miatt nehezen fog működni, az egységes érdekképviselet aggályossá válhat.
Választókörzetemben működik profi ökölvívó klub, amelynek vezetői a törvény kapcsán a következőkre hívták fel a figyelmemet. Jelenleg a Magyar Profi Ökölvívók Ligája fizet a sportoló státusváltásáért az amatőr klubnak. Teszi mindezt azért, mert jól felfogott érdeke ezt diktálja. Ellenben, ha egy sportoló közvetlenül külföldre igazol, akkor nem kell érte fizetni semmit. Ezt a problémát meg kell oldani, hiszen így a nevelőegyesületek bevételtől esnek el.
Észrevételezték továbbá azt is, hogy nem megoldott a külföldi profi szervezetek versenyszervezésének korlátozása. Szabadon jöhetnek és szervezhetnek ezek a szervezetek Magyarországon, viszonosság ugyanakkor nincs. Tehát ha egy magyar szervezet akarja ezt megtenni külföldön, akkor köteles felvenni a kapcsolatot a külföldi szövetséggel.
Tisztelt Ház! Miniszter úr expozéjában rámutatott arra, hogy egyes professzionális sportszervezetek a legjobban működő vállalkozások közé tartoznak. A kiemelkedőket már a tőzsdén jegyzik. Valóban, brit állampolgárként lehetőségem van arra, hogy egy futballcsapat, mondjuk, a Manchester United tulajdonosává váljak, Magyarországon pedig vesz nekem első osztályú futballcsapatot az önkormányzat, amit aztán nem a tőzsdén, hanem a másodosztályban jegyeznek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
