PÁVA ZOLTÁN
PÁVA ZOLTÁN
PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Hadd foglalkozzak egy kicsit azért ezzel a '96-os sporttörvénnyel!
Amikor a parlament elfogadta ezt a sporttörvényt, úgy ítélem meg, hogy egy jelentős elvárásnak tett eleget. Ha visszagondolunk az akkori időszakra, hetven évvel ezelőtt foglalkozott hasonló témával a parlament. Ez egyben jelzi azt is, hogy a rendszerváltás utáni hatodik évben jutottunk el odáig, hogy törvényi szinten foglalkozzunk a sporttal.
'96-ig tapasztalhattuk, hogy a sport elégtelen törvényi szabályozása milyen nagy veszélyeket rejt magában. Ez a törvény kivívott magának egy pozíciót a jogi szabályozási rendszerben; ha mást nem, ezek után sokkal könnyebb egy új sporttörvényt elfogadni - elég az, hogy a tanulságaiból okoljunk.
Úgy ítélem meg, előnye volt az, hogy szabályozta az OTSH, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Sporttanács, a szakszövetségek és az egyesületek helyét, szerepét, egymáshoz való viszonyát, még akkor is, ha a mostani sporttörvény általános rendelkezése azt mondja, hogy nem volt tisztázott ezek között a viszony.
A Gerevich és a Wesselényi Közalapítványok létrehozásával az akkori gazdasági helyzetet figyelembe véve jelentős forrásautomatizmust biztosított az élsportolók, a szabadidős és a diáksport számára. Ugyanakkor a szabályzat szabályozta néhány állami tulajdonú létesítmény helyzetét, és valóban voltak hibái a sporttörvénynek. Nem volt egy hosszú távú sportkoncepció - egyébként most sincs -, alaposabb helyzetelemzést kellett volna elvégezni, meg kellett volna fogalmazni a prioritásokat, kevés volt a konkrétum, elnagyoltak benne a megfogalmazások, nem volt számon kérhető. Igaz, mentségünkre legyen mondva, a záróvitában többször is elhangzott, és ma is utaltak rá, hogy egy kerettörvény volt, amelyet a társadalmi-gazdasági változásokhoz bármikor hozzá lehetett igazítani. Így történt, hogy kétszer is módosítottuk.
Kétségkívül, az 1998-as választások után jelentős változások történtek a sport társadalmi és állami irányításában. Maga az a tény, hogy a rendszerváltás után a Magyar Országgyűlés történetében először alakulhatott meg egy önálló ifjúsági és sportbizottság, a gesztusértéken is túlmutató elismerést jelentett a magyar sport számára. '99 januárjától pedig önálló minisztérium foglalkozik a sporttal, ez kétségkívül helyzeti előnyt jelenthet az egyetemes magyar sport számára.
Úgy ítéltem meg, hogy ezt az előnyt kell kihasználnunk. Ebből a szempontból meg kell határozni, hogy melyek a legfontosabb követelmények az új sporttörvénnyel szemben. Alapos helyzetfelmérésen alapuló jövőképet kell kialakítani a magyar sport számára, egy hosszú távú koncepcióban meghatározni a célokat, feladatokat és az ezeket végrehajtó intézményrendszert. Meg kell határozni, hogy a magyar sportban az élet mely területén és milyen szervezetekre van szükség, ezek eltarthatóak-e és hogyan, és milyen legyen közöttük a munkamegosztás.
Az államnak meg kell határoznia feladatait és hozzárendelni a finanszírozási rendszert. Véleményem szerint jobb lett volna először egy széles körben megvitatott sportkoncepciót elfogadni, majd ezt a koncepciót kellett volna törvényi szabályozás alá vetni. A törvénytervezet ezt a hibáját meg is fogalmazza, amikor az 56. § (1) bekezdése garantálja, hogy "A kormány kialakítja hosszú távú sportstratégiáját, fejlesztési tervét, és ennek alapján javaslatot tesz az Országgyűlésnek a sporttal kapcsolatos törvények, határozatok meghozatalára, illetve egyéb döntések meghozatalára." Mivel ismert, elfogadott koncepciója, sportkoncepciója nincs a kormánynak, ezért a törvényjavaslat olyan, mint amikor a gombhoz igazítják a kabátot - ettől függetlenül még lehet ebből egy jó kabát.
Mindezek ismeretében jobbító szándékkal javaslom a törvénytervezet tartalmi módosítását, még akkor is, ha ez a tervezet a hatályos sporttörvénynél tartalmilag is jelentősebben kívánja szabályozni a sport működését és szervezeti keretét.
Az ISM már meghatározta a prioritásokat, ezeknek a törvényben is meg kellene jelenniük, a finanszírozásban pedig normatívákat kellene alkalmazni a legfontosabb kérdésben. A törvény adjon garanciát arra, hogy a sportban meghatározott célokat el lehessen érni. A '96-os sporttörvény életre hívta a Sporttanácsot, amely azóta megszűnt, létezése alatt sem tudta betölteni a funkcióját. Mivel az ötlet véleményem szerint jó volt, jelenleg jobbak a sport társadalmi-gazdasági feltételei, érdemes lenne foglalkozni azzal, hogy létrejöjjön egy független fórum - nem sporttanács - sportszakemberekből, és tapasztalatával segítse az irányítást. Ez nagyon hasznos lenne a magyar sport számára, ugyanakkor ellensúlyt és szakmai kontrollt jelentene az állami sportvezetés mellett.
Hadd hívjam fel a figyelmet néhány zavaró tényezőre, amit itt a kétpercesekben néhányan már érintettek.
(10.50)
Nem szabad így beavatkozni a sport civil szférájának a belső életébe! Nem kellene figyelmen kívül hagyni az alulról felépült és tíz éve jól működő Sportegyesületek Országos Szövetségét. Át kell gondolni, hogy a sportszervezet fogalma alatt miért csak az egyesületet és a vállalkozást érti a tervezet. A sportági szakszövetség, a sportiskola, az iskolai sportkör, az alapítvány miért nem sportszervezet?
Néhány kétharmados törvényt is érint a törvénytervezet, például a 21. és a 98. §, amelyek a csőd- és felszámolási lehetőségekről szólnak. Ez a rész önkormányzat- és egyesületellenes, sérti az egyesületi törvényt. A 21. §-ban megjelölt törvény nem a társadalmi szervezetekre vonatkozik.
A sportvállalkozás gazdasági vállalkozás, amely megalakulásánál alapszabályában annyiban különbözhet, hogy nem lehet társadalmi szervezet, de sportcéllal jön létre. Az egyesületet egy hivatásos rendszerben például vállalkozási alapon működő szakosztálya miatt globális csődeljárás alá vonni nem szabad. Ezt a kérdést nem szabad egy egymondatos paragrafussal elintézni. Gondoljanak bele: van egy egyesület, van egy labdarúgó-szakosztály, ha elad egy játékost, nem fizetik ki a játékost, áfakötelezettsége van, nem tudja 90 nap alatt teljesíteni, ezáltal az egész egyesületet felszámolás alá vonjuk. Szabályozni lehet és kell is.
Érinti a számviteli törvényt. A köztestületként működő Nemzeti Sportszövetség, az APEH és az ÁSZ mellett, jogosult lenne a sportszervezetek pénzügyi és gazdálkodási ellenőrzésére. Göndör képviselőtársam már elmondta, a miniszter úr egyetértett vele: igenis a pénzeket ellenőrizni kell! Mi kell hozzá? Módosítani kell a számviteli törvényt, és megtörténhet az, hogy a köztestület is ellenőrizze!
Más: nemcsak a Fővárosi Bíróság vesz nyilvántartásba társadalmi szervezetként sportszervezet. Például a triatlonszövetség - ha jól tudom - Szita Károly úréknál Kaposváron működik, ezért a bírósági megnevezésre volna szükség.
A javaslat 90. §-ában elfogadhatatlan rendelkezést tartalmaz. Eszerint két miniszternek - a miniszter úrnak és az FVM miniszterének - a törvényhozók által nem ismert, a törvény kihirdetését követően bármikor módosítható megállapodása törvényi szintre emelkedne.
Ugyancsak aggályos, az általános jogelvekkel ellentétes az a rendelkezés - a 17. § (1) bekezdése -, amely fegyelmi eljárás lefolytatását teszi lehetővé a jogi személyiségű sportszervezetekkel szemben. Ez a kollektív büntetés elve.
A sporttörvénytervezet indoklása pedig egy rosszul sikerült politikai műhiba, s mint ilyen, egyoldalú, alig van köszönő viszonyban a törvénytervezet szövegével. Néha olyannyira fura, hogy csak a humor nyelvén lehet kezelni egy-egy kitételt. Példaként hallgassák meg az általános indoklás 7. rendelkezését, amely így szól: "Az új sporttörvény biztosította jogi keretek között kiépítendő modern sportrendszer ezért alapvetően a polgárok szabad cserekapcsolatán alapszik." - ámen. Számomra teljesen érthetetlen.
Tisztelt Parlament! Az ISM atlétikai fejlesztéssel foglalkozó könyvecskéjében van egy Jessie Owenstől származó kis idézet, amely a sport értékéről így vall: "Mindenkinek vannak álmai. Álmaink megvalósítása azonban elhatározást, önfeláldozást és kemény erőfeszítést igényel. Ezek a tényezők azonban életünk mindennapjaiban is meghatározóak. Nemcsak magát a sportot sajátítja el az ember, hanem mások tiszteletét, életünk erkölcsi normáit, életstílust, bánásmódot társainkkal szemben és az együttélés legfontosabb szabályait."
Higgyék el, képviselőtársaim, hogy ellenzéki képviselőként is azon vagyok - ha már teljesen új sporttörvényt akarunk elfogadni -, hogy ez a törvény szolgálja az egyetemes magyar sport érdekeit. Szeretnék személyesen is jó viszonyban lenni ezzel a törvénnyel. Ehhez pedig el kell fogadnunk Szent-Györgyi Albert azon mondását, hogy a sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb nevelő eszköze. Ezt egyébként 1930. november 22-én az Országos Testnevelési Kongresszuson mondotta a professzor úr.
De ne menjünk vissza '30-ig, elég, ha '98 júliusára gondolunk. Újból hadd idézzek: "A kormánynak egy új stratégia keretei között kell kezelnie a sport kérdéseit. Egy ilyen új sportstratégia kialakulása úgy képzelhető el, hogy abban egyetértésre jutnak a magyar sportban mindig is jelentős szerepet betöltött különböző érdekcsoportok, érdekérvényesítő szervezetek." Talán ismerősek ezek a mondatok, ugyanis a polgári jövő kormányának a programjából idéztem. Magyarán, ezt a programot kell megvalósítani. Módosító indítványaink is erre irányulnak, s ezek befogadásával számunkra is elfogadható lesz a törvénytervezet. Gondolkodjunk el ezen még egyszer közösen, mert úgy ítélem meg, megéri.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
