POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Világosi képviselő úrnak szeretném mondani, hogy nincs zavar a jogalkotás szempontjából, hiszen az ügyben előterjesztő Ifjúsági és Sportminisztériummal az Oktatási Minisztérium ezt a kérdést hosszan egyeztette. Így alakult ki az a kormányzati álláspont, amely a törvényjavaslatban olvasható.
Azt megértem, ha önöknek, képviselőknek ez a kormányzati álláspont nem tűnik minden igényt maximálisan kielégítőnek. Ez a kormány álláspontja, mert ezt látjuk reálisan megvalósíthatónak. A kormány álláspontja azon alapul - és ebben most sem tudok önnek ettől eltérő álláspontot vázolni -, hogy a kötelező óraszámban nem tudjuk ezt a mozgást kezelni. Akár a szabad sávban, akár a szabad sáv fölött az önkormányzati finanszírozásban, akár más, nem iskolarendszerű, hanem az iskolát csak fizikai helyként igénybe vevő mozgalmi, sportköri és egyéb formában állunk rendelkezésre. De attól az alapelvtől, hogy a gyerekek kötelező órarendszerű terhelését csökkenteni kell és ebben minden tárgynak arányosan ki kell venni a részét, nem kíván eltérni a kormány, és ezért nem tudja megoldani azt, hogy ezen belül egy tárgyat - egyébként fontos tantárgyat, amelyik nem egy a sok közül, hanem, ahogy ön fogalmazott, szemben áll az összes többivel bizonyos szempontból, mert más oldalt fejleszt - privilegizáljon.
Minden megoldásra nyitott az Oktatási Minisztérium, amelyik nem a tantervi szabályozáson keresztül, a kötelező órák rendjében kívánja ezt megoldani, hanem az iskola más szervezeti formájában. Most is ezt tudom csak mondani, és kollégáim is nyilván ezt fejtették ki a viták során.
(21.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem