ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Most soron következik a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. A törvényjavaslatot T/2932. számon, az egységes javaslatot pedig T/2932/24. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz érkezett, az előterjesztő által benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság T/2932/27. számon ajánlást készített.
Indítványozom, hogy az ajánlásban szereplő két pontot egy vitaszakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az indítványt elfogadta.
Megnyitom a záróvitát. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem jelentkezett senki sem. Ha netán a monitor nem rögzítette a jelentkezést, akkor kézfelemeléssel kérem, hogy jelezze valaki a felszólalási szándékát. (Senki sem jelentkezik.) Ilyen sincs. Ebben az esetben a záróvitát lezárom.
Most a határozathozatalra kerül sor. Arra figyelemmel, hogy az alkotmányügyi bizottság a módosító javaslatok mindegyikét támogatja és frakció nem kért külön szavazást, így ezekről együttesen határoz az Országgyűlés. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait a T/2932/27. számú ajánlás 1. és 2. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 305 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett elfogadta.
(17.10)
Most a zárószavazásra kerül sor. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 305 igen szavazattal, 13 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem