DR. BOGÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BOGÁR LÁSZLÓ
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A polgári koalíció megalakulásakor az állam közvetlen tulajdonában volt a Magyar Villamos Művek Rt. 99,9 százalékos, a Vértes Erőmű 29,9, valamint a Tisza Vízierőmű Kft. 100 százalékos tulajdoni hányada, az MVM Rt.-n keresztül közvetett állami tulajdonban a Vértes Erőmű 42,9, valamint a Paksi Atomerőmű Rt., illetve az OVIT Rt. 99,9 százalékos tulajdonrésze. A mai napon az állam tulajdoni hányada ezekben a társaságokban pontosan ugyanakkora, mint két és fél évvel ezelőtt, tehát a kormány hivatalba lépésekor volt. Vagyis az ön által hivatkozott programban tett ígéretet a kormány teljes mértékben betartotta.
Egyedül a Vértes Erőmű privatizációja került szóba egy olyan viszonylag kis, nem stratégiai jelentőségű erőműé, amely a magyar villamosenergia-termelés mindössze 5 százalékát szolgáltatja. Ez is azért került szóba, mert a benne használt alacsony fűtőértékű barnaszén miatt üzemeltetése drága, ráadásul néhány éven belül többmilliárdos környezetvédelmi beruházást kellene végrehajtani itt. Amennyiben a magántőke bevonásával az erőmű és a hozzá integrált bánya dolgozóinak sorsa kedvezően rendeződne el, úgy gondolom, egy ilyen privatizációt ön sem kifogásolna.
Eddig azonban nem jelentkezett olyan pályázó, amely e komplex problémahalmazra megnyugtató megoldást kínált volna. Amennyiben az Electricité de France törekvései a Vértes Erőmű hosszú távú, gazdaságos működtetésére irányulnának, azt gondolom, azt mindenképpen célszerű volna valóban megvizsgálni. Ilyen konkrét ajánlattételre azonban sem az Electricité de France, sem más részéről nem került sor.
Ami a jövőt illeti, a szóban forgó állami tulajdonrészeket eleve csak a privatizációs törvény módosításával, tehát parlamenti döntéssel lehetne privatizálni. Így feltéve, de nem megengedve, hogy a közeljövőben ilyen terv születne, arról a képviselő úr természetesen a Ház tagjaként időben értesülne, illetve aktívan részt vehetne egy ilyen parlamenti vitában, kifejthetné érveit, ellenérveit.
Azt önmagában nyilván képviselő úr sem kifogásolja, hogy a miniszterelnök úr udvariassági látogatáson fogadta François Rouselly urat, mint egy Magyarországon komoly befektetésekkel rendelkező cég vezetőjét. Az ilyen látogatásokon természetesen szóba kerülnek a vendégül látott cégvezető tervei, elképzelései. Nyilván ezen a beszélgetésen is így volt ez. A magyar miniszterelnököt természetesen, mint minden kormányfőt a világon, rendszeresen megkeresik különböző külföldi befektetők, és különböző szinteken kidolgozott terveikkel és koncepciójukkal is igyekeznek megismertetni. Hogy csak egy konkrét példát mondjak, a világ nagy harcirepülőgép-gyártói is természetesen az utóbbi egy-két év során rendszeresen letették elképzeléseiket, vagy igyekeztek megismertetni a kormányt az elképzeléseikkel. Természetesen egyelőre ezekkel kapcsolatban semmiféle kötelezettségvállalás nem hangzott el.
Ami a konkrét esetet illeti, szeretnék emlékeztetni arra is, hogy a villamosenergia-termelésben való érdekeltséget nemcsak állami tulajdonú erőmű privatizálásával lehet szerezni, hanem erőmű-beruházással is. Ilyen beruházásokra középtávon mindenképpen szükség lesz, s gondolom, képviselő úr sem zárná ki eleve, hogy ebben a magántőke is szerephez juthat. Sőt, az Európai Unióhoz közeledve kifejezetten logikus is volna, hogy szerephez jusson.
Megköszönve figyelmét, tehát annyit tudok kérdésére válaszolni, hogy nincs konkrétan ilyesféle elképzelés napirenden, de azt gondolom, az elmondottakból következik, hogy önmagában véve az, hogy ilyesféle kérdések napirendre kerülnének, még nem jelentene semmiféle veszélyt a nemzetgazdaságra. (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.) Aggodalma tehát, azt gondolom, jelen pillanatban alaptalan.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem